Tiszteletreméltó Márton Áron
2024. december 18. 18:13

Ferenc pápa engedélyezte annak a dekrétumnak a közzétételét, amely elismeri, hogy Márton Áron püspök az életszentséget hősies fokban gyakorolta, így a volt erdélyi püspök ezentúl nem az Isten szolgája, hanem a Tiszteletreméltó címet viseli - tudatta szerdán Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke.

"1938 karácsonyán nagy ajándékot kapott a gyulafehérvári egyházmegye: 1938. december 24-én nevezte ki XI. Piusz pápa Gyulafehérvár megyéspüspökévé Márton Áront. 86 év elteltével, más formában ugyan, de újból Áron püspököt kapta karácsonyi ajándékként főegyházmegyénk" - fogalmazott a főegyházmegye vezetője a katolikus egyházfő döntéséről beszámoló közleményében.

Ferenc pápa a Szentek Ügyei Dikasztériumának bíborosokból és püspökökből álló bizottságának pozitív döntése alapján engedélyezte, hogy elkezdődjék a szentté avatás érdekében indított eljárás második szakasza, amelynek folyamán a kezdeményezőknek egy olyan csodás imameghallgatást kell a Szentszék elé terjeszteni, amely Márton Áron püspök közbenjárására történt.

Kovács Gergely köszönetét fejezte ki Ferenc pápának és mindazoknak, akik Márton Áron püspök szentté avatási eljárásának 1990 első napjaiban történt elkezdése óta hozzájárultak az ügy előrehaladásához, közülük is kiemelve Cristiana Marinelli posztulátor asszonyt, akit tavaly bíztak meg Márton Áron püspök szentté avatási eljárásának hivatalos képviseletével.

"Imádkozzunk Tiszteletreméltó Márton Áron püspökhöz, és kérjük, hogy közbenjárására történjen olyan bizonyítható csoda, amely lehetővé teszi mielőbbi boldoggá avatását" - zárta közleményét a gyulafehérvári érsek.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.

Márton Áron a kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.

Márton Áron erdélyi római katolikus püspököt már életében szentként tisztelték, és több mint három évtizede kezdeményezték szentté nyilvánítását, de mindeddig boldoggá avatásáról sem született döntés.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Hatalmas sikerekkel záruló félév az EU-elnökség
    "Nincs olyan ország, amelyik ne élvezte volna a munkánk előnyét, és ha ideszámítom a schengeni térséget is, akkor pedig ez egy hatalmas sikerekkel záruló félév" - szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve: most csak annyi kell, hogy ráüssük a pecsétet, és azt mondjuk, hogy jó mulatság, férfimunka volt.
  • Üzbég terrorista robbantott
    Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
  • Pokoli mélységben az Európai Parlament
    Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
MTI Hírfelhasználó