Bánffy Miklós operaházi tevékenységéről jelent meg könyv
2024. december 18. 18:25

Reformátorok az Operaházban címmel jelent meg a Magyar Állami Operaház gondozásában Karczag Márton, a dalszínház emléktárvezetőjének legújabb kötete, amely gróf Bánffy Miklós 1912 és 1918 közötti vezetői periódusát dolgozza fel.

A hiánypótló kiadvány először foglalkozik részletesen az erdélyi polihisztor nevéhez fűződő operaházi korszakkal, ami épületfelújítással indult, két világhírű Bartók-premierrel ért véget, első két évében pedig kulcsszerepet játszott a Nemzeti Színházból szerződtetett főrendező, Hevesi Sándor - közölte a dalszínház hétfőn az MTI-vel.

Amikor Zichy János kultuszminiszter 1912-ben a magyar állami színházak intendánsának nevezte ki Bánffy Miklóst, valójában arra adott felhatalmazást, hogy az új vezető a válságba jutott Operaházat megmentse a szanálástól - idézték fel.

Bánffy azzal szembesült, hogy a közönség elmaradt az Andrássy útról, s a néhány hónappal korábban megnyílt Népopera (ma Erkel Színház) formájában konkurenciát is kapott miközben az Ybl-palota állaga a megnyitás óta eltelt majdnem 30 év alatt jelentősen leromlott.

A több mint 400 oldalas, gazdagon illusztrált kötet számos csemegével szolgál azon túl is, hogy visszaemlékezések, újságcikkek és a szűkös levéltári dokumentumok nyomán felidézi az 1912 és 1918 közé eső időszakot
- írták a közleményben.

A kötet párhuzamos életrajzokon keresztül mutatja be a két dalszínházi vezető, a kolozsvári református arisztokrata és a nagykanizsai zsidó származású polgár pályafutását a dualizmus évtizedeiben, valamint felvázolja az operaházi operajátszás a Bánffy—Hevesi korszakot megelőző hagyományait is.

A közlemény szerint ugyancsak kuriózum, hogy a kötet gazdag válogatást kínál Hevesi Sándor korábban lappangó zenei témájú írásaiból, míg Bánffy Miklós ugyancsak szinte ismeretlen zeneszerzői szárnypróbálgatásai is helyet kapnak a kiadványban.

Karczag Márton korábban már az intézmény két korszakos irányítója, Radnai Miklós és Tóth Aladár igazgatói pályafutásáról is jelentett meg könyveket (Megfelelő ember a megfelelő helyen, Szabó Ferenc János zenetörténésszel közösen, 2017; Aranykalickában, 2019) a dalszínház gondozásában.

A Reformátorok az Operaházban – A Bánffy—Hevesi korszak című kötet megvásárolható az Operaház OperaShopjában és a Rózsavölgyi Zeneműboltban vagy megrendelhető a www.operashop.hu weboldalon.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Hatalmas sikerekkel záruló félév az EU-elnökség
    "Nincs olyan ország, amelyik ne élvezte volna a munkánk előnyét, és ha ideszámítom a schengeni térséget is, akkor pedig ez egy hatalmas sikerekkel záruló félév" - szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve: most csak annyi kell, hogy ráüssük a pecsétet, és azt mondjuk, hogy jó mulatság, férfimunka volt.
  • Üzbég terrorista robbantott
    Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
  • Pokoli mélységben az Európai Parlament
    Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
MTI Hírfelhasználó