Pokoli mélységben az Európai Parlament
Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
2024. december 17. 19:44

Korrupt bűnözők is szavaznak a törvénytisztelő európai emberek sorsáról – europarl.europa.eu

Köztörvényes bűnözők, lebukott korrupt politikusok és hazájuk: azaz saját választóik érdekeit nyíltan eláruló politikusok is ülnek az Európai Parlamentben. Félmilliárd európai polgárnak a szemébe nevetnek az erkölcstelen figurák. Homa János újságírót, az Agria főszerkesztőjét kérdezte a Gondola.

– Főszerkesztő úr, egy olasz bűnöző többek közt Magyarországon fizikailag bántalmazott ártatlan embereket az utcán, el is kezdte börtönbüntetését, ám európai parlamenti képviselővé választották, és most ő szavazhat törvénytisztelő emberek sorsáról. Hogyan maradhat fenn ez az erkölcsiséget (is) durván sértő állapot ebben a kultúrában?

– Valóban, az EU 27 országának választópolgárai az idei választáson olyan jelölteket is bejuttattak az Európai Parlamentbe, akik börtönben voltak. Közéjük tartozik Ilaria Salis olasz antifasiszta aktivista, aki Magyarországon ült börtönben, miután életveszélyt okozó testi sértés kísérletének gyanúja miatt tartották fogva. Miután a magyar ügyészség szerint részese volt a tavaly februárban Budapesten egy neonáci rendezvény feltételezett résztvevői ellen elkövetett utcai támadássorozatnak. Salis megbilincselve, vezetőszáron jelent meg a magyar bíróság előtt. Ha egyszer befejezik az eljárást, és Salist bűnösnek találják Magyarországon, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. Nos, miután Európai Parlamenti képviselővé választották, mivel az olasz Zöld és Baloldali Szövetség tagjaként mandátumot szerzett, kiengedték a börtönből, hiszen mentelmi jogot kapott. Nyilvánvalóan a baloldaliak mindent megtesznek azért, hogy ne függesszék fel a mentelmi jogát, így a tárgyalást nem tudják lefolytatni ellene képviselői ideje alatt. Azt hiszem, ez a szélsőséges példa is igazolja, hogy az emberi jogokról nem azonos módon vélekedik a jobb és a baloldal. A baloldal még mindig ott tart, hogy ők bármit megtehetnek. Remélem, előbb-utóbb mindenki előtt világossá válik, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mások. Ha bűncselekményt követnek el, azért nekik is bűnhődniük kell.

– Ciprusi, görög, olasz politikusbűnözők buktak le súlyos korrupcióval, az egyik első számú vezető pedig 20 milliárd eurós sms-botrányban él, és esze ágában sincs tisztázni magát. Ugyanakkor Magyarországra mutogatva jogállamiságról hisztériáznak. Mégis: az európai társadalmak olyan beteges szavazatokat adtak le az EP-választáson, hogy ezek a bűnözők a csúcson maradhattak. Miként torzulhatott el ennyire a demokrácia?

– Akad jónéhány különös jelölt, akadnak furcsa ügyek. Ezek közé tartozik az Európai Parlament elnökének, Roberta Metsolának a története is, aki miután a transzparenciáról, tehát az átláthatóságról, és a korrupcióellenességről beszél, a férje az egyik legnagyobb lobbista az Európai Unióban. A legutóbbi, 2022-es Katar-gate után új etikai kódexet megalkotó EP-elnök arra szólította fel a képviselőket, hogy osszák meg, amennyiben élet- vagy házastársuk az EP munkáját befolyásolni tudná… Kiderült, hogy addig ez a társtörvényhozó szerv elnökére nem vonatkozott. A brüsszeli ügyekben mindig naprakész Politico című lap azt járta körbe, hogy a nagy korrupcióellenes harcos hozzátartozója Brüsszel egyik leghatékonyabb és legerőteljesebb lobbistája. Ráadásul a máltai EP-elnök férje, a finn Ukko Metsola a rendkívül környezetszennyező hajóiparban, azon belül is a legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó cruiser hajókat gyártó vállalatok második legnagyobb cége, az amerikai Royal Caribbean Group lobbistája. Feladata, hogy a cég európai uniós törvénykezése kapcsán lobbizzon az iparág számára. A német Maximilian Krah AfD-s képviselő ellen – aki egy ügyvédi irodában dolgozik, és Drezdában él – azután indítottak vizsgálatot, hogy a brüsszeli hatóságok átkutatták az Európai Parlamentben lévő irodáit egy asszisztense miatt, akit múlt hónapban Kína javára végzett kémtevékenység gyanújával tartóztattak le. Múlt hónapban Krah azzal vívta ki pártja és mások haragját, hogy azt mondta egy olasz lapnak: a nácik elit SS-egységének, amely a második világháború alatt jelentős háborús bűnök részese volt, nem mindegyik tagja volt háborús bűnös. A párt akkor közölte, hogy ez a botlás „súlyos károkat” okozott, le kellene mondania tagságáról a pártvezetésben. Krah megpróbálta elbagatellizálni a döntést. Az albániai görög etnikai kisebbséghez tartozó, kettős állampolgárságú Fredi Belerit tavaly választották meg az albániai Himarë város polgármesterének. Hivatali esküjét azonban már nem tehette le, mert különböző vádak alapján letartóztatták, és márciusban két év börtönre ítélték. Beleri tagadta a vádakat, szövetségesei pedig politikai indíttatásúnak minősítették a letartóztatását. Szóval Brüsszel tele van mindenféle korrupciós ügyekkel. S néha az embernek az ilyen felelőtlen, önző, léha magatartásról a hanyatlásvégi Róma jut az eszébe. Nem folytatom ezt a gondolatot. Róma sorsa 476-ban megpecsételődött, amikor a 12 éves gyerek császárt, Romulus Augustulust ellenállás nélkül távolította el a trónról Odoaker, a germán hadvezér.

– Egy telefontolvaj úgy maradhat mentelmi jog hatálya alatt, ha saját választóit elárulva a korrupt felvilág alakjait szolgálja ki szavazataival és agyhalott párttársaival. Hogyan lehet megállítani a teljes lezüllésbe tartó folyamatot?

– Ismert történet egy pártelnök esete is. Júniusban egy népszerű fővárosi szórakozóhelyen többekkel összetűzésbe keveredett, köztük egy férfival is, aki a mobiltelefonjával rögzítette, ahogy a politikus kihívóan viselkedett lányokkal. A botrányos éjszaka egyik kulcsmomentuma volt, ahogy a lapok beszámoltak róla, hogy az extrém alak a férfi kezéből erőszakkal kivette a telefonját, majd miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket. Később a telefon tulajdonosa feljelentést tett. Az egyik kereskedelmi televízió hírműsorban videókat mutattak be a politikus botrányos viselkedéséről, majd pedig az is kiderült, hogy a férfit a pártvezető kétszer is pofon vágta. Lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél az európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Nyilvánvaló, hogy nem fogják felfüggeszteni a mentelmi jogát, hiszen Manfréd Wéberék összezárnak a szélsőséges mögött. Szükség van a pártelnök és agyhalott társai szavazatára a baloldalnak. Az említett példákból is kiderülhet, hogy mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát.

Molnár Pál

Gondola
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Üzbég terrorista robbantott
    Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
  • Pokoli mélységben az Európai Parlament
    Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
  • A gyilkos nem ússza meg...
    Az Országgyűlés keddi ülésén szigorította a Btk. elévülési szabályait, úgy, hogy az elkövető életkorától függetlenül a zéró tolerancia elvét érvényesíti az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmények, például az emberölés minősített eseteiben.
MTI Hírfelhasználó