A község gyönyörű katolikus temploma, Kodály Zoltán zongorája és Szent-Györgyi Albert hagyatéka mellett most két héten át a "Háború és Béke 1945", "Brigitte Bardot’34", valamint "Keleti Ágnes - Egy Élet a Sportért" című fotókiállításokkal várja az érdeklődőket. A tárlatok különlegessége a még élő veteránok, valamint Bardot és Keleti Ágnes által aláírt 100 fotográfia, amelyek igazi világszenzációk. A kiállítások két héten keresztül ingyenesen tekinthetők meg, megnyitójukat pedig 2025.02.16-án, 12 órakor tartják a közösségi házban.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Gyurcsány személye fölöslegessé vált. Politikai mérlege siralmas: a valamiből csinált semmit, a sokból keveset. Az MSZP nagy valószínűséggel be sem jut majd a parlamentbe, a DK meg a bejutási küszöb körül szédeleg. Taktika volna a visszavonulása? Érdemes még a nómenklatúra-burzsoáziának Gyurcsánnyal taktikáznia?!
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.