Komplex akcióterv készül az élelmiszerárak túlzott emelésének letörésére
2025. február 27. 14:04
Első lépésként komplex akciótervvel készül a kormány az infláció és az élelmiszerárak letörésére - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
Gulyás Gergely a Kormányinfón kifejtette: a kabinet szerdai ülésén gazdasági helyzetértékelést is meghallgattak Nagy Márton gazdasági minisztertől, ennek része volt az is, hogyan lehet a leghatékonyabban fellépni az áremelkedések ellen.
A januári adatok alapján a legveszélyesebb az élelmiszerárak túlzott emelkedése, ez ellen kell fellépni - rögzítette Gulyás Gergely.
Ismertette: első lépésként komplex akciótervvel készül a kormány. A nemzetgazdasági miniszter már tárgyalt az élelmiszerláncok képviselőivel. A komplex akcióterv azt jelentené, hogy bevezetnek piacvédelmi intézkedéseket, profitkorlátozást, és csökkentik az ezen iparágazatban érdekelt cégek bürokratikus terheit.
Arra számítanak, hogy az intézkedéseknek már márciusban lehet eredménye. Ha ez nem így lesz, akkor hatósági árakat vezetnek be - jelentette ki Gulyás Gergely.
Úgy fogalmazott: a kormány álláspontja világos, végső eszközként nyúlnak a hatósági árakhoz, de ha az infláció és különösen az élelmiszerárak megfékezése miatt szükséges, ezt meg fogják tenni.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.
Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.