Johann Sebastian Bach születésének 340. évfordulója alkalmából a Müpa május 2-án megismétli valaha volt leghosszabb koncertfolyamát, a zeneszerző orgonaműveit felvonultató Bach24-et - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
A Müpa rezidens orgonistája, Fassang László szerkesztésében megvalósuló programsorozat keretében neves hazai és külföldi előadóművészek szólaltatják meg a zeneszerző valamennyi orgonaművét.
A koncertfolyam központi helyszíne a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, de a Müpa egyéb terei is várják a zenehallgatókat, hiszen az egész napos muzsikát szórakoztató kísérőprogramokkal egészíti ki az intézmény - olvasható a közleményben.
A tájékoztató szerint az éjszakai hangversenyeket Czakó Zsolt fényfestése kíséri, és különlegeségnek ígérkezik az is, hogy a közönség a színpadi babzsákokon is helyet foglalhat vagy éppen kötetlenül ki-be sétálhat.
A tizennégy részes koncertfolyam nyitóeseményén az 1997-es születésű Sebastian Heindl lép fel, aki tízéves korától annak a Tamás-templomnak a kórusában énekelt, amelynek egykor Bach volt a karnagya. Műsorát a legismertebb Bach-orgonadarab, a d-moll toccata és fúga dallamaival kezdi.
Éjszakára Fassang László mellett olyan művészeknek adja át a stafétát, mint Kubík Tamás, Palkovics Mária, Kun Rajmund, Zsilka Alan, Vizi Dávid és Szedmák Eszter. Az intézmény kiemeli, hogy a fellépő művészek közül többen még pályakezdők voltak az első, tíz évvel ezelőtti Bach24-en, ma pedig már érett muzsikusokként állnak színpadra.
Május 3-án délelőtt 10 órától tizenhat fiatal zenész mutatkozik be, őket Ella István, Nauratyill Zita, Jan Liebermann és Kecskés Mónika követi majd a hangszernél. A koncertfolyamot a belga Bernard Foccroulle a Hatszólamú ricercar dallamaival zárja.
Ezen a napon a Müpa különleges orgonaszimulátora várja azokat, akik szeretnének közelebbről megismerkedni a "hangszerek királynőjével". Azokat pedig, akik a játék mellett az építés iránt is érdeklődnek, a Müpa Kék termében várják, ahol egy valódi, sípos orgona megépítésében vehetnek részt - olvasható a közleményben.
A Bach24 részletes programjáról további részletek a https://mupa.hu/ oldalon olvashatók.-----------
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este részletesen reagált azokra a súlyos vádakra, amelyek a közelmúltban felmerültek, és mint később kiderült, álhírnek bizonyultak. A politikus hangsúlyozta, hogy a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek.
Egy héttel ezelőtt hangzott el a Parlamentben Semjén Zsolt szenvedélyes védőbeszéde az őt sunyi módon pedofíliával vádoló DK-s Arató Gergely felszólalására, amire az ellenzéki sajtó és megmondóemberek egy egész lejárató hecckampányt építettek – valószínűleg külföldi titkosszolgálati segítséggel.
Az Igazságügyi Bizottság hétfő reggel, az Országház Nagy Imre termében tartotta meg idei tizenötödik ülését Vejkey Imre, a testület kereszténydemokrata elnökének vezetésével. Az ülés egyik kiemelt pontja az volt, hogy az ellenzék – élén a Demokratikus Koalícióval – ismét megpróbált politikai tőkét kovácsolni a Szőlő utcai ügy, már rég megcáfolt álhíréből.