Bóka János: új korszak elején vagyunk, az Európai Uniónak meg kell változnia
2025. április 11. 08:00
Egy új korszak elején vagyunk, amelynek nem ismerjük még teljesen a körvonalait, de az biztos, hogy az Európai Uniónak meg kell változnia - írta Facebook-oldalán az európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki csütörtökön az északmacedón fővárosban, a Skopje University meghívására tartott előadást.
Bóka János közölte, szkopjei előadása arról szólt, "hogyan tudjuk újra naggyá tenni Európát".
A bejegyzésben felidézte, Magyarország intézményi átmenet és páratlan kihívások idején töltötte be az Európai Unió Tanácsának elnökségét: a szomszédságunkban dúló háborúk, az EU hanyatló versenyképessége és a migrációs válság határozták meg azt az időszakot.
Hozzátette, z Európai Unió megváltozásához alternatívákra van szükség, amelyeket meg kell vitatni. Az EU-ban nem szokás alternatívákat bemutatni, és azokról vitát folytatni.
Azokat, akik ezzel próbálkoznak, megpróbálják elhallgattatni - jegyezte meg. Közölte, a vitákkal meg kell barátkozniuk az európai intézményeknek is.
Írásában a miniszter azt kérdezte, hogy lesz-e szerepe az Európai Uniónak a saját biztonsága és védelme szavatolásában, ha igen, akkor milyen, képes-e egy szabályozói szerepből innovatív, támogatói szerepbe lépni, hogy versenyképesebb legyen, valamint feltette azt a kérdést is, hogy a migrációs válságot "végre meg akarjuk oldani", vagy a múltbeli tévedések foglyai "maradunk".
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.