A világörökségi és püspökségi helyszínek mellett 11 múzeum lesz látogatható Pécsen a Múzeumok éjszakáján
2025. június 19. 10:08
Csaknem másfél tucat helyszínen és közel félszáz program várja az érdeklődőket június 21-én, a Múzeumok éjszakáján Pécsen - közölte a Janus Pannonius Múzeum (JPM) és a pécsi világörökségi helyszíneket üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) az MTI-vel.
A baranyai közgyűjtemény tájékoztatása szerint a KPM a Múzeumutcától a Természettudományi Múzeumig tizenegy épületben, udvarban és két külső helyszínen, negyvenöt programmal készül.
A Széchenyi téri dzsámi mögött található JPM Látogatóközpontban korabeli jelmezekbe öltözött szereplők elevenítik meg a múltat, míg a Rapid Randin az érdeklődők A hely szelleme tárlat egy-egy Géniuszával "randevúzhatnak".
A komlótól a korsóig címmel új időszaki kiállítás is nyílik, ahol megtudható, mi rejlik egy korsó sör mögött, míg szabadtéri koncert is lesz, valamint az udvarban tímárműhely és pénzverde is működik majd, továbbá a római kövekről is sok minden kiderül.
A JPM Természettudományi Múzeumban játékos-tudományos program keretében segítenek a látogatóknak beazonosítani a különleges fajokat, miközben feltérképezik Pécs rejtett fajgazdagságát. A raktárturizmus során pedig bemehetnek az érdeklődők a múzeum azon részére is, ahová máskor nem.
Pár lépéssel arrébb, a JPM Néprajzi Múzeum mesével, népzenével, kézműveskedéssel és tűzugrással idézi meg a nyári napforduló hagyományait.
Lantos Ferenc és Csontváry Kosztka Tivadar képei között is zeneművek csendülnek fel, sőt egy estére még maga a napút festője is köztünk jár, Széll Horváth Lajos színművész megszemélyesítésében.
Aki át akarja tekinteni a kortárs magyar képzőművészet legjavát, az a JPM Modern Magyar Képtárban nyíló új időszaki tárlaton megteheti. A Kortárs függőségek című kiállításon az est során kétszer a gyűjtemény tulajdonosa, Szluka Balázs kalauzolja végig a látogatókat.
Régész vezetésével nemcsak Pécs két történelmi központját járhatják be a látogatók, hanem lemehetnek a város legrégebbi lakóháza alá is – ez a ma is látogatható JPM Zsolnay Múzeum. Itt az eozinról és a Zsolnay-kerámiák műtárgypiaci helyzetéről is szó esik, és fény derül a Kacsás kút titkaira is.
Vasarely nyomán térhatású képeket készíthetnek az érdeklődők, és az is kiderül, milyen hatással volt az optikai illúziók mestere a divatra. Egykori bányászokkal lehet majd beszélgethetni a föld alatti világ mindennapjairól, a nap zárásaként pedig hagyományos lemezekről szólnak Vasarely korszakának boogie-zenéi.
Idén a vakok és gyengénlátók, kerekesszékesek, valamint hallássérültek külön idősávban vehetnek részt a speciális tárlatvezetéseken – hívták fel a figyelmet.
A ZSÖK közleményében azt írták, hogy ezúttal három szervezet – a JPM, a Pécsi Püspökség és a ZSÖK-höz tartozó világörökségi helyszínek közös jegycsomaggal is várják az érdeklődőket, amely 16 helyszínre érvényes.
Az UNESCO-helyszínek közül a Cella Septichora Látogatóközpont föld alatti termeiben "Színház és történelem" címmel színészek keltik életre az ókeresztény nekropolisz lakóit. A síremlékeknél megelevenedik a római temetési szertartás, a gyászoló özvegy fájdalma, egy régész szemszögéből pedig az eltűnt világ tárul fel a látogatók előtt. Mindezt fekete humorral átszőtt jelenetek teszik majd emlékezetessé.
Ugyanitt kézműves programok várják a kreatív érdeklődőket: római mozaik, ékszer, kisplasztika, legionárius sisak és a híres római kard, a gladius készítésére nyílik lehetőségük. Emellett éjszakai fejlámpás tárlatvezetés és fényfestés teszi igazán különlegessé az estét.
A Szent István téren, az Ókeresztény Mauzóleumnál a római mindennapokat idézik meg játékos formában: tógák és tunikák próbálhatók fel, fotófal és katonai viselet segíti a korabeli szerepbe helyezkedést. Emellett társas- és szabadtéri játékok, valamint interaktív kvízek gondoskodnak a vidám hangulatról.
A múzeumi programokról a www.jpm.hu, míg a világörökségi helyszíneken zajlókról a www.vilagoroksegpecs.hu, míg a püspökségiekről a Pécsi Egyházmegye Facebook oldalán olvashatók további részletek.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
A Patrióták Európáért frakció elsőként, több adatigényléssel világított rá arra, hogy az Európai Bizottság több mint 37 ezer szerződést kötött civilnek nevezett szervezetekkel, összesen 2800 milliárd forint értékben és az európai adófizetők pénzéből.
Liberalizálta az abortusztörvényét Anglia. Az országban már korábban is megengedően, a terhesség első 24 hetében volt elvégezhető az abortusz büntetőügyi következmények nélkül. Ezt az időbeli korlátozást most eltörölték.
A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.