Folyami polgárnaszád elnevezéssel országjárásba kezd a CÖF-CÖKA
2025. szeptember 8. 18:04

Folyami polgárnaszád elnevezéssel, a nemzeti kormány által elért eredmények megvédése érdekében és szellemi honvédők toborzása céljából országjárásba kezd a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) - jelentette be a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Csizmadia László közölte: az akció keretében településről településre végigjárják az ország mind a 106 egyéni választókerületét, fórumokon hívják fel a figyelmet a "hamis messiások" veszélyére, és egy erre az alkalomra készült zsebkönyvben mutatják be az elmúlt másfél évtizedben elért eredményeket.

Fontosnak tartják ugyanis, hogy a nemzeti keresztény oldal online fellépéséhez - mint a Harcosok Klubja vagy a Digitális Polgári Körök - társuljon egy offline fellépés is - tette hozzá.

Elmondta: az országjárás során mérlegelésre biztatják az embereket, éltetik a hazaszeretet és a családok összetartó erejét. Jelzik, hogy a négyszer megvalósult kétharmados összetartozás, az ebből fakadó bizalom és a biztonság drága kincs, ami a békét és a jövőt jelenti. Annál is inkább, mert a "hamis prókátorok és messiások" árulását és féktelen hazudozását már sokszor megszenvedte az ország a történelem során - fogalmazott.

Csizmadia László szerint a józanul gondolkodó polgárok észlelik, hogy társadalmunk, közösségeink veszélyhelyzetbe kerültek. Ugyanis az Európai Unió kontraszelektált vezetése megmutatta, miként változtak "állatorvosi lóvá", és a polgárok elhűlve látják közösségi intézményrendszerük összeomlását.

A németek, franciák, spanyolok, hollandok és lengyelek vezetői - folytatta - hátat fordítottak népüknek és áldemokráciába tiporták a népfelség elvét. A közelgő választásoktól megrémülve menekülnek az uniós birodalmi elképzelésekbe, amelyek anyja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, atyja pedig Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője - tette hozzá.

A kuratóriumi elnök kiemelte: az országok vezetői az adóforintokat Ukrajna feneketlen zsákjába szórják, megfékezhetetlen illegális migránsokat engednek a hazájukba, miközben ködbe vesznek a jóléti államok. Ebben a helyzetben a polgárok nagy többsége szerint az Európai Uniót a patriótái menthetik meg, a polgárok feladata pedig a "fogott országvezetők eltakarítása". Ezt követheti az unióban a mellérendelt viszonyban létező államok közös érdekeinek garantálása.

A magyar út erre vezet, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy a mindenkori népakarat meghallgatásával jó úton haladunk. A külföldről támogatott magyarországi ellenzék célja pedig a betarthatatlan ígéretek halmozásával a hatalom átvétele - mondta Csizmadia László.

Fricz Tamás politológus a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy olyan, a korábbiaknál markánsabb kihívás érte az elmúlt időszakban a keresztény-nemzeti tábort, ami harcra késztet. Van mit megőrizni és van mit elveszíteni, ezért meg kell erősíteni a táboron belüli összetartást, továbbá a legfontosabb a patrióta identitás megőrzése.

A politológus úgy vélekedett, a nyár megmutatta, hogy a keresztény-nemzeti tábor képes a megújulásra, hiszen a Harcosok Klubjának és a Digitális Polgári Köröknek együttesen immár mintegy százezer tagjuk van. Ugyanakkor szükséges az is, hogy jelen legyenek az offline térben.

Ezzel kapcsolatban felidézte, a 2002-ben létrehozott polgári körök sikere alapozta meg a Fidesz-KDNP társadalmi beágyazottságát, majd a polgári köröktől 2009-ben a CÖF vette át a zászlót.

Közölte, a Tisza Párt és elnöke, Magyar Péter világossá tette az elmúlt időszakban: a választásokig nem hajlandóak világosan beszélni arról, mit terveznek, illetve "mellébeszélnek és hazudnak".

Hozzátette: ennek ellenére mindenki tisztában lehet a programjukkal, hiszen a Tisza Párt része az ukránbarát, háborúpárti brüsszeli hálózatnak, amely támogatja az LMBTQ ideológiát, az illegális migrációt, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és azt a túlzott zöldprogramot, amely tönkreteszi Európa gazdaságát.

Továbbá a kohéziós és az agrárgazdálkodást segítő alapok csökkentését, amely súlyos károkat okozna Magyarországnak - sorolta.

Mindez azt jelenti, hogy a Tisza Párt programja a brüsszeli elitből jön, ha pedig nem sikerül ettől megvédeni Magyarországot, akkor "felismerhetetlenségig visszaszorult ország leszünk" - mondta Fricz Tamás.

A sajtótájékoztatót követően megnyitották a CÖF-CÖKA őszi civil akadémiáját.

mti
Címkék:
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Kultúraromboló invázorok Európában
    El kell távolítanunk a hatalomból azokat, akik előjogokat adnak a jövevényeknek, miközben hátrányosan megkülönböztetik az őshonos lakosokat.
MTI Hírfelhasználó