Futball - Ne csak a Fradi ellen lelkesedjen a Paks, hanem a kolozsváriak ellen is
2025. július 6. 17:03
Megsérült Osváth Attila, a Magyar Kupa-címvédő Paksi FC válogatott labdarúgója, ezért nem léphet pályára az Európa-liga-selejtező első fordulójában.
Bognár György vezetőedző az M1 aktuális csatornán elmondta: szinte biztos, hogy idén nyáron nem igazolnak több játékost, mert készen van a keretük a következő szezonra.
"Persze, mindig történnek dolgok, most éppen Osváth sérült, lehet, hogy operálni is kell. Az ő kiesése érzékenyen érint majd minket, de előbb-utóbb megtaláljuk a helyettesét" - nyilatkozta Bognár, aki nem árult el részleteket a jobbhátvéd sérüléséről.
A paksiak hat felkészülési mérkőzést játszottak a nyári időszakban. Az utolsót szombaton 4-0-ra elveszítették a varasdi NK horvát együttesével szemben, de Bognár elmondta, hogy ezúttal nem az alapcsapatát küldte pályára, öt-hat fiatal is lehetőséget kapott, hogy a saját bőrükön tapasztalhassák egy nemzetközi meccs nehézségét.
A szakvezető elismerte, hogy a hat edzőmérkőzés alapján az összkép nem néz ki jól, mert csak két hetet tudtak teljes kerettel dolgozni és még egyáltalán nincsenek készen.
"Ez nem baj, mert összeszáll majd a csapat augusztusra, vagy amikorra kell, de az eléggé kérdéses, hogy milyen teljesítményt tudunk nyújtani csütörtökön, mert még nem vagyunk rendben" - ismerte el az edző.
A tolnaiak csütörtökön a kolzsvári CFR együttesét fogadják az Európa-liga-selejtező első fordulójának első találkozóján.
"Jó csapat, nagyon jó játékosokkal, főleg a támadószekcióban vannak képzett, gyors, jó játékosaik. Nagyon nehéz dolgunk lesz, főleg így, hogy nem vagyunk még teljesen készen. A mentalitásunk szerintem rendben lesz, a hozzáállásunkkal soha nincs gond" - szögezte le Bognár.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Gulyás Gergely minden magyar politikai erőt arra szólított fel, hogy ítélje el az Európai Bizottság költségvetés-tervezetét, mert aki ebben a formában ezt a költségvetést támogatja, "annak Ukrajna fontosabb, mint Magyarország".
Eltelt egy év a 2024-es kettős választás óta, és a rendelkezésre álló időközi választási eredmények alapján kijelenthető: a Fidesz–KDNP támogatottsága továbbra is stabil, sőt bizonyos esetekben még erősödött is – írja a Mandiner. A lap az azóta lezajlott több időközi országgyűlési és önkormányzati választásból próbál következtetni arra, hogyan alakulna a politikai térkép, ha most tartanának parlamenti választásokat.
Az erőd megújítása során arra törekedtek, hogy megőrizzék a történelmi értékeket, miközben modern, funkcionális és esztétikus megoldásokat integrálnak. Az új belső park mészkő burkolatot kapott, amely harmonikusan illeszkedik az épület karakteréhez.