Százezrek vettek részt a homoszexuálisok londoni menetén
2025. július 6. 13:03

A késő estébe nyúló rendezvény hivatalos szervezője a Pride in London nevű, jótékonysági egyesületként működő, önmagát adományokból fenntartó csoport, amelynek meghirdetett fő célja a sokszínűség elfogadtatása, a jogegyenlőség biztosítása, az LMBTQ képviselőivel szembeni előítéletek és diszkrimináció felszámolása.

A karneváli hangulatú szombati felvonulás a Hyde Parktól a híres Piccadilly Circus, a Regent Street, a leghíresebb színházi utca, a Haymarket, valamint a Pall Mall és a Trafalgar tér érintésével a kormányzati intézményeknek otthont nyújtó Whitehallig haladt.

A szervezők becslései szerint a felvonuláson több mint 500 szervezet - köztük az állami egészségügyi szolgálat (NHS), a rendvédelmi hatóságok, a szakszervezetek és a fegyveres erők - 33 ezer tagja vett részt, de az útvonal mentén felsorakozott tömeg létszáma megközelíthette az egymilliót.

A többórás parádé alkalmából a londoni belváros jelentős részét lezárták és átadták az ünneplő tömegnek, így a Whitehallt is a felvonuló sokaság vehette birtokába.

Sadiq Khan, London polgármestere is a menetben haladt. Khan a résztvevőkhöz intézett üzenetében úgy fogalmazott: London a sokszínűség és a befogadás fénylő központja, ahol mindenki szabadon az lehet, aki lenni akar és azt szerethet, akit szeretni akar.

Az idei London Pride útvonalát hat színpad szegélyezte, amelyek mindegyikén külön nagyszabású műsorok zajlottak nemzetközi sztárok részvételével.

A legnagyobb ünneplés a tízszeres Grammy-díjas Chaka Khan amerikai énekesnőt fogadta, aki a Trafalgar téren felállított színpadon lépett fel.

A Pride résztvevőit a királyi család is üdvözölte: az X portál hivatalos királyi oldalára szombaton feltöltött, szivárványos zászlóval kiegészített videón egy katonazenekar Chappell Roan Pink Pony Club című dalát játszotta a Buckingham-palota kertjében.

MTI; Gondola
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • BL-selejtező: Ferencváros-Noah
    A Ferencváros továbbjutás esetén az ősszel biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepelhet, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.
  • Évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
    Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
  • Magyarország példát mutat a világnak
    "Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
MTI Hírfelhasználó