Kovács Zoltán: Tizenhárom éve tart a „szappanopera” Brüsszelben
Az európai uniós intézmények és a mainstrem média örökös narratívája szerint mi vagyunk az EU fekete bárányai – fogalmazott a Mandinernek adott interjúban Kovács Zoltán, aki szerint ez egy tizenhárom éve tartó „szappanopera”, amelynek fontos politikai szerepe van.
2023. június 5. 11:31
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár kiemelte: minden magyarellenes megnyilvánulás – mint például egy európai parlamenti állásfoglalás is – azért fontos, mert vissza lehet rá utalni, és kvázi jogot vagy jogszabályt keletkeztető hatása is tud lenni adott esetben. Mindig van valamilyen olyan aktuális téma, amely miatt zajlik a nyomásgyakorlás, az elmúlt tizenhárom évben intézményesült egy magyarellenesség az EP baloldalában, ez teljesen nyilvánvaló – mutatott rá. Tipikus példa minderre – folytatta – a magyar kormány orosz–ukrán háborúval kapcsolatos békepárti álláspontja, illetve annak folyamatos kritizálása. Holott, teljesen nyilvánvaló, hogy jelen állás szerint minimális az esélye annak, hogy az ukránok a harcmezőn az elszenvedett iszonyatos veszteségek után olyan győzelmet tudnának aratni, ami a nyugat-európaiak fejében van. – vélekedett az államtitkár.
A 2024-es soros EU-elnökséggel kapcsolatban – amelyet az Európai Parlament aggályosnak tart – Kovács Zoltán kijelentette: ebben a dologban nem osztottak lapot az Európai Parlamentnek. Ők viszont az elmúlt évtizedben egyre markánsabban próbálnak behatolni olyan területekre, amelyekre az uniós szerződésben foglaltak nem adnak lehetőséget – mutatott rá. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni azt is – jelezte –, hogy az Európai Unió Tanácsának a soros elnöksége valójában nem egy jog, ami elvehető, hanem kötelesség, a lisszaboni szerződésben rögzített, intézményileg kialakult rendje van – rögzítette az államtitkár.
Arra, hogy továbbra is visszatartják a Magyarországnak járó forrásokat, Kovács Zoltán úgy reagált: komoly fantázia kell ahhoz, hogy az EP-választások előtti kampányban bármelyik EU-s intézmény részéről elhangzana az, hogy Magyarország minden feltételt maradéktalanul teljesített. Szóba került a migránsok újraelosztása is, ami ismét megfogalmazódott az unióban.
Az államtitkár erre válaszul azt mondta: „Ugyanott tartunk nyolc évvel a migrációs válság után, ahol akkor tartottunk.” Felidézte, 2015 után is ugyanez a javaslat került elő, ami félrevezető logikája a szolidaritásnak, ráadásul semmi köze nincs az európai együttműködéshez. Szerinte látható egy olyan cél is, hogy a bevándorlók, akik rendelkeznek már tartózkodási engedéllyel, szavazhassanak a helyhatósági választásokon a baloldali pártokra.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.