Nova Kahovkát elérte az ár – videó!
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna "szándékos diverziót" hajtott végre az erőmű ellen, ami potenciálisan több tízezer ember számára járhat nagyon súlyos következményekkel.
Utoljára frissítve: 2023. június 6. 14:46
2023. június 6. 14:07

cnn

Elérte az ár Nova Kahovka települést, miután "az ukrán hadsereg csapásai lerombolták a kahovkai vízi erőművet" - jelentette ki Vlagyimir Leontyjev, a város orosz hatóságok által kinevezett polgármestere kedden a Rosszija 1 tévécsatornának.

Nova Kahovkában rendkívüli állapotot vezettek be. Leontyjev azt mondta, hogy a város elleni ukrán tüzérségi csapások a Dnyeper jobb partjáról a nap folyamán is folytatódtak. A "terrorcselekményekért" a kijevi hatóságokat tette felelőssé és azokat, "akik őket irányítják".

Felrobbantották a víztározó gátját Nova Kakhovkánál, rengeteg ukrán  települést önthet el a víz | Euronews

euronews
   

A polgármester fő feladatként a lakosság elszállítását és az áramütés lehetőségének kizárását nevezte meg. Mint mondta, ennek érdekében lekapcsolták a folyam alsóbb szakaszán fekvő települések áramellátását. Úgy vélekedett, hogy az erőművet helyreállítani már nem lehet, csak teljes újjáépítéséről lehet szó.

nova
   
A rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma arra figyelmeztette Herszon megye part menti területeinek lakóit, hogy a vízszint hirtelen megemelkedhet a gátrendszer egy részének megsemmisítése miatt. A tárca szerint katasztrofális áradás léphet fel Nova Kahovka, Hola Prisztany és Aleski város körzetében.
   
A lakosokat felszólították a legszükségesebb személyes tárgyak, iratok, valamint három napra elegendő élelmiszer és ivóvíz összekészítésére, valamint a gáz és a víz elzárására. Nova Kahovkában tíz méterig, Dnyiprjanyban nyolc méterig, Korsunkában pedig 5,3 méterig emelkedett a vízszint, és ez az állapot szakemberek szerint körülbelül 72 órán át tarthat.
   
A kahovkai vízerőműtől lefelé 14 települést áraszthat el a folyó, a területen mintegy 22 ezer ember él. Herszon megye ukrán ellenőrzés alatt maradt részén a RIA Novosztyi hírügynökség szerint nyolc települést áraszt el a víz.
   
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna "szándékos diverziót" hajtott végre az erőmű ellen, ami potenciálisan több tízezer ember számára járhat nagyon súlyos következményekkel. Hangsúlyozta, hogy Moszkva határozottan visszautasítja az ukrán vezetés vádját, miszerint köze lenne a létesítmény elleni rakétacsapáshoz, és hangsúlyozta, hogy a felelősség a történtekért a "kijevi rezsimet" terheli. Közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök folyamatos tájékoztatást kap a helyzetről.
   
Vlagyimir Szaldo, Herszon megye Moszkva által kinevezett ügyvezető kormányzója a Telegram-csatornáján azzal vádolta meg Kijevet, hogy a vízi erőmű lövetésével a régió élelmiszerbiztonságát akarja aláásni, és igyekszik elterelni a fegyelmet az ukrán ellentámadás "kudarcáról". Úgy vélekedett, hogy a bal parton nem lesz szükség evakuálásra, noha a helyi hatóságok felkészültek erre, és kifejezte meggyőződését, hogy az orosz hadsereg a történtek dacára képes lesz megvédeni állásait.
   
Szergej Akszjonov, a 2014-ben elcsatolt Krím vezetője a Telegram-csatornáján azt írta, hogy a kahovkai vízerőmű tönkretétele miatt nem fenyeget árvíz a félszigeten, de fennáll a veszélye annak, hogy az Észak-krími Csatorna vízmennyisége megcsappan. Hangsúlyozta, hogy az ivóvízkészletek több mint elegendőek, a hatóságok azon dolgoznak, hogy minimalizálják a csatorna vízveszteségét.
   
A zaporizzsjai atomerőmű részéről kiadott tájékoztatás szerint a vízszint csökkenése nem jelent veszélyt a nukleáris biztonságra, a létesítmény ugyanis más forrásból biztosítja vízszükségleteit.
   
A biztonsági szolgálatokra hivatkozva orosz hírügynökségek éjszaka jelentették, hogy az ukrán tüzérség hétfő este lerombolta a kahovkai vízierőmű felső részét. A beszámolók szerint a csapást feltehetően az Vilha típusú, ukrán gyártmányú sorozatvetőkkel hajtották végre. A gáton lévő zsilipek egy része megsemmisült, aminek következtében "szabályozatlan vízleeresztés kezdődött", de maga a gát nem sérült meg.
   
A kahovkai a többlépcsős Dnyeper vízerőmű-rendszer hatodik, alsó és utolsó foka. Az erőmű Nova Kahovkától 5 kilométerre található. A létesítményt és a várost az orosz hadsereg már a "különleges hadművelet" kezdetekor ellenőrzése alá vonta, az ukrán tüzérség azóta folyamatosan támadásokat intéz ellene.
   
A RIA Novosztyi hírügynökség emlékeztetett rá, hogy az orosz küldöttség az ENSZ Biztonsági Tanácsában októberben köröztetett állásfoglalásában sürgette, hogy a világszervezet politikai döntéshozó testülete akadályozza meg az ukrán hadsereg által célzottan támadott gát és az erőmű lerombolását. Az RBK orosz gazdasági lap felidézte, hogy az erőműnél május 7-én ellenőrzött vízleeresztésbe kezdtek, hogy elkerüljék a gátszakadást.
   
A víztározó Herszon és Zaporizzsja megye orosz megszállás alá került részén, valamint az ukrán ellenőrzés alatt maradt Dnyipropetrovszk megye területén található.
 

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt
    A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint: "Bajban ismerszik meg az igaz barát."
  • Molnár Pál kapta az Innovációs Szövetség Média Díját
    Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – olvasható a laudációban.
  • A Fidesz-KDNP választási fóruma Ózdon
    Menczer Tamás hangsúlyozta, békepárti politikusokat kell küldeni Brüsszelbe, "olyan politikusokat, akiknek nem ment el a józan eszük, akik képesek és hajlandóak arra, hogy az európai érdekeket képviseljék, ami nyilvánvalóan a béke".
MTI Hírfelhasználó