A keresztény fundamentumot védjük Európában
"Van küldetésünk, utolsó bástyák vagyunk, hogy megállítsuk a keresztény civilizáció további süllyedését. A hit erőt ad úrrá lenni a nehézségeken" - jelentette ki Simicskó István a mintegy száz emberből álló hallgatóság előtt.
2023. június 7. 21:03

Simicskó István – magyarnemzet.hu

Minden politikai mozgalomnak, a kereszténydemokráciának is szüksége van a fundamentumokra, ezeket napjaink egyre veszélyesebbé váló világában meg kell erősíteni - fogalmazott a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdán Békésen.

Simicskó István a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) fórumsorozatának rendezvényén szólt arról, hogy a civilizációk jellemzően vallási talapzatra épülve jöttek létre.
   
"Ha ez elporlad, akkor baj van" - hangoztatta.
   
Úgy vélekedett, hogy a nyugat-európai keresztény civilizáció lejtőn van, megváltoztak a kereszténydemokrata politikusok is Nyugaton.
   

Ha az Egyesült Államoknak nem demokrata, hanem republikánus vezetése lenne, akkor nem lenne ennyire háborúpárti az európai politikai elit - vélekedett.
   
"Van küldetésünk, utolsó bástyák vagyunk, hogy megállítsuk a keresztény civilizáció további süllyedését. A hit erőt ad úrrá lenni a nehézségeken" - jelentette ki Simicskó István a mintegy száz emberből álló hallgatóság előtt.
   
Szólt arról, hogy a KÉSZ-fórumokon - amelyekből a nyolcadik zajlik Békésen - a háború és a béke, az infláció, a rezsi kérdése mellett egészségügyi témákat érintenek, továbbá az oktatás és a pedagógusok helyzete is felmerül.
   
Fontos a folyamatos párbeszéd az emberekkel - mondta. Közölte: frakcióvezetőként továbbítja a megfogalmazott javaslatokat és a kritikákat is.
   
Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke a fórum előtt az MTI-nek azt mondta, a rendezvénysorozat valamennyi állomásán azt tapasztalták, hogy "ki vannak éhezve az emberek" az aktív párbeszédre. Világpolitikai kérdések, országos ügyek és azok helyi következményei is érdeklik őket; nem egy esetben javaslatokat is megfogalmaznak.
   
Kijelentette, hogy a KÉSZ szerepe egyrészt a közösségépítés, másrészt a közvetítés; politikai javaslatokat az országos elnökségen keresztül fogalmaznak meg, és van, amikor "sikerül párbeszédet folytatni politikai döntéshozókkal a javaslatokról".
   
Zachar Péter Krisztián azt mondta, Békésen nagyon aktív a helyi KÉSZ-csoport. A szerdai ülésen kiemelt téma, hogy a keresztény gondolat mentén születő értékeket miként tudják megjeleníteni a 21. században, és ebben milyen segítséget tud nyújtani a média.
   
Ezért hívták meg előadónak Kondor Katalin újságírót, a Magyar Rádió egykori elnökét, aki a fórumon szólt arról, hogy véleménye szerint nincs értéksemlegesség a médiában; az "agyontechnikaizáltság" erkölcsileg egyre romló helyzetet teremt, a túlzott digitalizáció pedig veszélyt jelent fiatalra és felnőttre egyaránt.

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó