balazsgeza.hu

Az Álmodozó szerelem Gárdonyi devecseri tanítósága idején keletkezett. Saját írói hangját, mondandóját kereső – elődök és kortársak, főképpen Jókai nyomán – sajátos szemléletű, narrációjú és kompozíciójú, pályakezdő regény. Olyasféle, mint Vörösmartynál a Zalán futása, Goethénél Az ifjú Werther szenvedései. Több mint eklektikus eseményregény, több mint kalandregény. Ember- és sorsfelmutatásába Gárdonyi helyenként belekomponálta a végtelent is. Találhatók benne olyan szakrális textusok is, amelyek a későbbi remekművekben teljesednek ki, melyeket a marxista irodalomtörténet-írás le- és kitagadott, a jelenkori posztmodernség pedig figyelemre sem méltat.

Az ifjú tanító nyiladozó, bontakozó szerelmi kapcsolataiból rendre tovaszállt a boldogság kék madara. Első regényét Gárdonyi 1883. április 2-án, húszévesen, szerelmi csalódások, szakítások után kezdte el írni. A mindössze négylapos Győri Közlönyben folytatásokban jelent meg 1886. január 3. és 1886. június 3. között.

Könyv alakú megjelentetése napjaink könyves világában: igazi trouvaille. A könyv és címlapja Tömösközi Péter szerkesztői munkáját, nyomdai előkészítését dicséri. A címlapon egy ágacska két égszínkék virága látható. Stílszerűen kifejező, mintha a botanikus Gárdonyi-üzenete lenne a Titkosnaplóból: „Semmit ki ne mondj, amit az olvasó maga kitalálhat.” A kiadást Keller Péter saját kiadásában „bábáskodta fényre” – dédapja születésnapjának 160. jubileumára.

Balázs Géza szöveggondozásával, 173 jegyzetével, előszavával látott napvilágot ez szép kivitelű könyv, puha- és keménytáblás változatban is. A nyelvészprofesszor összegező értékelése iránymutató: „Az Álmodozó szerelem izgalmas, kedves, emlékezetes, szórakoztató élményt jelent, és ha engedjük, egyben fölemelő érzéseket kelt az emberben.”

Ezekről a „fölemelő érzésekről”, a regény legfontosabb, tematikusan is szakrális vonatkozásairól szólok, abban a szellemben, melyről Keller Péter a fülszövegben ezt írja: „Gárdonyi tanítósága kezdetén átélt személyes élményeire épülő példabeszéd a lelki tökéletesedésről, aminek lényegét az érett író később a Titkosnaplóban így foglalja össze: „A szeretet mértéke: mennyit képes valaki valakiért szenvedni.”

Gárdonyi Géza utóéletének 101. évében a teljesebb, hitelesebb és árnyaltabb Gárdonyi-kép kialakításához nélkülözhetetlen a műveiben meglévő szakrális dimenzió alapos vizsgálata. Most csupán, a teljesség igénye nélkül, értékfelmutató szemlélettel szólhatok első regényének néhány szakrális értékéről. Az alapkérdések csak a teljes életmű ismeretében válaszolhatók meg: a szerző hogyan viszonyul a tradícióhoz? – Igenli vagy tagadja a hagyományt? Elismeri az áteredő/eredendő/bűnt és következményeit? Mi a legfőbb célja? – „Közelebb, közelebb, Uram, hozzád…”, vagy valami más? Milyen az emberképe? Miben látja az ember méltóságát? Hisz-e abban, hogy a Teremtő saját képére és hasonlatosságára alkotta az embert, méltósága ezért szent és sérthetetlen?

Minden igazi művészet transzcendens és szakrális. A mindenség része nemcsak a látható, hanem a láthatatlan világ is. Gárdonyi a metafizikai szférát, a transzcendenst, az érzékszerveink számára hozzáférhetetlent is láthatóvá, érzékelhetővé igyekszik tenni. Ad fontes kutatva, kiderül: a „láthatatlan”-nak is a Biblia a legfőbb forrása: „…nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívében van.” (Samuel első könyve 16,7)

Dante ragyogó definíciója a keresztény tanítás summája: „A hitben testet ölt a fő reményünk, / meglátjuk azt, mi másképpen láthatatlan.” Saint-Exupéry szállóigéje: „jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Gárdonyi Láthatatlan ember című regényének a nyitánya ennek a lét-titoknak az egyéni megfogalmazása: „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” Az ősforrás Jézus: „a láthatatlan Isten képmása.” (Vö. Jn 14,9; Kol 1,15) A titokfejtő igehely: „Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.” (Jn 12,44-46)

Gárdonyi 1881 nyarán, 18. születésnapján, édesanyja szőlősgyöröki házában megnevezi és megfogadja, hogy mindhalálig követi életideáljait, köztük a Jézus-eszményt. Az oktatást szívügyének tekintő, kitűnően hegedülő, orgonáló 19 éves kántortanító Devecserben írta és komponálta méltán népszerű karácsonyi népénekét: „Fel nagy örömre! ma született…” Gárdonyi offertóriumra (felajánlásra) szánt Karácsonyi énekének szövege és dallama is nagyon szép: „Mily ragyogó fény árad az éjben! / Betlehem úszik fény özönében. / Égi csodának nyílt meg az ég! / Szent örömöt zeng angyali nép: / Megszületett a Jézus!” (Néptanítók lapja, 1887. Győr)

Az Álmodozó szerelemmel kapcsolatban Keller Péter hangsúlyozza: Gárdonyinál az ellentézisek révén is az egyes történetek pozitív kicsengésűvé válnak: „Ilona az Istent imádta. Sándor a lánykát.” Pajándi Sándor megszökteti Ilonát, elvonulnak a rengetegbe. Zajlik az élet. Gyerekük születik, de meghal. Sándor szerzetes lesz, majd kilép a rendből, majd megnősül, csalódik, felszarvazzák, amiért gyilkolni akar. Amikor azonban újra találkozik Ilonával, együtt térdelnek le gyerekük sírhalmához. Közös imádságuk jutalma a kegyelem csodája. Kiesdik a kiengesztelődés kegyelmét. Együtt hagyják el a rengeteget. »Sándor Ilonával állt az oltár elé. A pap megáldja szerelmüket.«” (Keller Péter: „A Balaton az Isten költeménye” Gárdonyi Géza és a Balaton. Magyar Múzsa, 2023. március. 47-54)

Szakralitás/átragyogás szempontjából a regény egyik magaslati pontja, nemcsak látványszinten, hanem „misztériumos látásmód” szerint is: a szentmise empatikus, láttató erejű, pompás elbeszélése. A legszentebb Eucharisztia communio: Jézus misztikus teste által az ember megszentelése, liturgiája lélekemelő közösségi élmény: „Ha valami szépet, lélekemelőt akarsz látni, menj el egy vasárnapon a falusi templomba, s amit ott szemlélsz, amit ott hallasz és érzel, felülmúlja képzeletedet, üdítőleg hat lelkedre, s egy kedves emlékkel gazdagít.” (…) „Sándor meghatottan engedte át magát a vallásos ténykedés eme hatásának, s égi érzelmekben ringatózva szemlélt és hallgatott.”

A másik szakrális csúcspont a Miatyánk szépírói értelmezése. A legszentebb, legismertebb keresztény imádság az Újszövetségben található. Minden számottevő nyelvre lefordították. Jézus tanította tanítványait erre az imádságra. (Máté 6. fejezet, 9.) Rövidebb változata Lukácsnál a 11. fejezet 2. versétől kezdődik. A latin nyelvű textus első két szava alapján, szerte a világon, Pater Noster elnevezéssel illetik. Ismert az Oratio dominica, az Úr imádsága elnevezés is, a protestánsoknál „az Úrtól tanult imádság” megnevezés is.

Mindkét evangéliumi forrás megszólítással vezeti be ezt az imádságot, Jézus így tanítja imádkozni tanítványait: »Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk,…«, illetve: »Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk,...« A minden keresztény imádság ősminta, hét kérést tartalmaz. A hívő a Mennyei Atyához fordul. Jézus bátorít bennünket, hogy kérjük Istent, mert mennyei Atyánk, szeretetéből és jóságából fakadóan, mindent megad nekünk, ami a lelkünk javára, az üdvösséghez szükséges.

Az Álmodozó szerelem Miatyánk-textusának értelmezése tematikusan is a szakralitás: átragyogás mintapéldája:

„Tudjátok-e, mi a lélek szárnya? A miatyánk.

Mosolyogjatok, ti felvilágosodott ateisták, biggyesszetek ajkat, tévelygő szkeptikusok, ugord át a következő sorokat, majomősödre büszke, istenatyádat megtagadott darwinista; lapozd el te is, bájos hölgy vagy drága úr, ki nem tartozol a vallási buta sötétség vakjai közé!

Háromszázmillió ember rebegi el mindennap e gyönyörű költeményt, melyet tizenkilenc századdal ezelőtt alkotott az istenlelkű szerző. Ezt dadogja mindennap az ártatlan kisded; ezt sírja el a bűnbánó; ebben talál vigasztalást a sorsüldözött; ezzel ad hálát a boldog; ennek szavaival eszi kenyerét a koldus: ezt reszketi el a fonnyadt ajkú agg; ez a születés örömdala; a halál búcsúszava; ezzel kísérik az eltávozott lelket mennyei útján: ezzel könyörögnek érette. Ebben az egyszerű, rövid miatyánkban – melynek említésére a mai hitefogyott kor mosolyog – több gondolatremek van, mint a világ összes költőinek műveiben; több bölcsesség, mint az ó- és újkor minden filozófusának koponyájában; több tartalom, mint Ponson eseményzuhatagos Rocamboléjában, és mint a pekingi, hatezer-százkilenc kötetes, »Régi és újabb irodalom című műben«. (Pierre Alexis de Ponson du Terrail (1829 – 1871) termékeny francia regényíró. Húsz év alatt 73 kötetet produkált. Ma őrá inkább csak a Rocambole kitalált karakterének megalkotójára emlékeznek.)

„Ó, bár mindenki tudna abban gyönyörködni! Bár mindenki értené az isteni bölcsesség csodás szavait; bár ne volnának olyanok, kik ez égi művet szajkóként darálják el, anélkül, hogy megemésztenék!

Mily szép már a megszólítás: »Mi atyánk!« Háromszázmillió lélek öleli át egymást testvérként e szóban, és szemeit a közös atyához emeli.

Az egyesült szívek magasztos hálával, örvendő dicsérettel és alázatos megtéréssel kívánják: »Szenteltessék a te neved!«

Az Isten-szerelemüdvétől mámoros lélek tovább időz az egyes gondolatoknál, boldogító megnyugvásra lel az édes Jézus ezen szavaiban:

»Legyen meg a te akaratod!« Ha az élet csapást csapásra halmoz, ha a szeretett kedves előttünk int búcsút az életnek; ha szívünk vérzik, és lelkünk őrjöng a vesztett kincsek fölött: »Legyen meg a te akaratod!«

Ha az isteni bölcsesség belátására bízzuk életünket, legalább azért esdünk (esedezünk) hogy a mindennapi kenyér ne hiányozzék asztalunkról.

Nem óhajtunk ragyogó kincseket, melyek vakító fénye káprázatba hozza a szemet, és melyeknek tompa csengése az ördög bűnre részegítő muzsikálása füleinkben; nem akarjuk a kincsféltő álmatlan éjeit virrasztani; nem vágyunk pompa és kényelem után, megelégszünk az egyszerű élettel, csak a mindennapi kenyeret adja meg az Úr.

És ha ezen szerény kérésünket teljesíti az ég, adjon hozzá nyugalmas szívet is, melyet nem terhel bűn, mely tiszta, mint a liliom. »Bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek.«

Rettenetes ítélet a haragvóknak, átok azokra, akiknek bosszú forr szívükben, mert ezzel önmagát ítéli el az imádkozó; magára idézi az Isten büntető kezét; annyi, mintha átkot mondana önfejére.

Bocsáss meg, amint én megbocsátok! És ha szívemben a harag gyilok (tőr) után kiált: gyilkolj le mennyköveddel; ha kezem botot fog embertársamra: szárítsd el azt; ha nyelvem szitokkal veri bántóimat, némítsd el örökké, hisz magam mondom: bocsáss meg, amint én megbocsátok!

Hány ember fekszik le e szavakkal, anélkül, hogy észrevenné, miszerint ítéletet olvasott pihenni hajló fejére; és nem retteg, hogy föléje dől a ház!

Megbocsátunk tehát, és könnyebbülten sóhajtunk fel: »Ne vigy minket ezután a kísértetbe«, hogy szelíden élhessünk, mint a galambok; üdvözítő, édes szeretetben, mint az Isten gyermekeinek kell. Az égi Hatalmasság segítségét kérjük, hogy »minden gonosztól szabadítson meg minket«.

És mikor hálánkat leróttuk, kéréseinket elrebegtük, és lelkünk megkönnyebbült: rátesszük elmélkedésünkre a remény zöld mohájával ékített zárókövet, az áment; a szelíd óhajtást: vajha úgy lenne!

Sándor sokáig elmélkedik így; folyton új és új szépségeket, szebbnél szebben ragyogó gondolatokat talál az istenszerző csodás alkotású munkájában, és lelkét édes ábrándokba ringatja a magasztos imádság.

Gondolatai egészen a felfoghatatlan Isten körül csoportosulnak; a föld eltűnik lábai alól; a körüle levő tárgyak mind elenyésznek; véghetetlen boldogság érzete ömlik idegein által – talán előíze az üdvözítő mennynek!

Öntudatlanul, hallgatja szívének szent dobogását, és úgy tetszik neki, mintha teste fogyna, oszlana, s végre éterszerű lénnyé alakulna át. A lámpa ég; Sándor sohasem érzett kéjjel szenderült el ott, az imazsámolyon. Boldogok, akik szeretik az Istent!”

Gárdonyi ifjúkori Miatyánk-értelmezése olyan jelentős szakrális nyom, tanúbizonyság, amelyen eljuthatunk a lényeghez. Az Isten-kereső író és gondolkodó – súlyos válságokat leküzdve – Egerben megtalálta, akit keresett.

Gárdonyi kiválóan ismerte, mélységesen értette a latin nyelvű katolikus liturgiát, ünnepi szertartásokat, imádságokat, énekeket, a latin nyelvű Miatyánkot is: „Pater noster, qui es in coelis, …” A Miatyánk csodálatos invokáció, meghitt megszólítás: Pater noster; görögül: Πάτερ ἡμῶν (Pater hémón). (A pater a rómaiaknál apa jelentésű, a pater familiast, a családfőt is jelöli, és a senatus öregek tanácsának tekintélyes tagjait is.)

Tanulságos összehasonlító lehetőség Gárdonyi szépírói interpretációjának és Szent Ferenc Miatyánk-értelmezésének összevetése. Gárdonyié szívből jövő egyenes beszéd, magasztaló értelmezés. Szent Ferencé (expositio in Pater Noster) lélekből fakadó, mélységes áhítatot sugárzó imádság.

„Ó, szentséges Atyánk, teremtőnk, megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk! Aki a mennyekben vagy: Az angyalokban és a szentekben; te világosítod meg őket tudásukban, mert te vagy, Uram, a fényesség; te gyújtasz szeretetre, mert te vagy, Uram, a szeretet; te töltöd el őket bentlakásod által boldogsággal, mert te vagy, Uram, a legfőbb jó, az örök, akitől minden jó ered s aki nélkül semmi jó nincsen.

Szenteltessék meg a neved: ragyogjon föl bennünk a te ismereted, hogy felismerjük, milyen a te jótéteményeid szélessége, ígéreted hosszúsága, fönséged magassága és ítéleteid mélysége.

Jöjjön el a te országod: hogy te uralkodjál bennünk kegyelmeddel és vezess bennünket a te országodba, ahol színed látása homálytalan, szereteted tökéletes, barátságod boldogságot árasztó, élvezésed örökkétartó.

Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is: hogy teljes szívünkből szeressünk téged és szüntelenül reád gondoljunk, hogy teljes lelkünkből mindig utánad sóvárogjunk, hogy teljes elménkből minden szándékunkat feléd irányozzuk és mindenben a te tiszteletedet keressük, s hogy végül minden erőnkből, minden képességünket, lelkünk és testünk minden rezdülését a te szereteted szolgálatára fordítsuk és semmi másra, felebarátainkat úgy szeressük, mint önmagunkat, erőnkhöz képest iparkodjunk mindenkit szeretetedre gyullasztani, mások szerencséjén nem kevésbé örülni, mint a magunkén, szerencsétlenségükben pedig részvéttel lenni irántuk, és senkit meg nem bántani.

Mindennapi kenyerünket: add meg nekünk ma: a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk, Jézus Krisztust, annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett.

És bocsásd meg vétkeinket: a te kibeszélhetetlen irgalmasságodért, Szerelmes Fiad szenvedésének erejéből, s a Boldogságos Szűz és minden választottak érdeméért és közbenjárására.

Miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek: és ha nem bocsátunk meg valamit egészen, add, Uram, hogy teljesen megbocsássunk; add, hogy az ellenséget igazán szeressük s érettük nálad buzgón közbenjárjunk, senkinek rosszért rosszal ne fizessünk, s azon legyünk, hogy benned mindenkinek hasznára lehessünk.

És ne vigy minket kísértésbe: se burkoltba, se nyilvánvalóba, se váratlanba, se tartósba.

De szabadíts meg a gonosztól: a múlttól, a jelentől és a jövendőtől. Ámen!”

Ferenc pápa Miatyánk értelmezése külön is megjelent. (Mi Atyánk. Jezsuita Kiadó, 2019) Főképpen három kiemelt kérést világít meg, amelyek alapvető emberi, testi-lelki szükségleteinkre vonatkoznak: a kenyérre, a megbocsátásra és Isten segítségére a kísértések idején. Létfontosságú megállapítások: „Nem élhetünk kenyér nélkül, nem élhetünk bocsánat nélkül, és nem élhetünk a kísértések során kapott isteni segítség nélkül.” A kenyér, amelyet Jézus szava nyomán kérünk, „nem a fölösleges eledel, hanem a szükséges kenyér”. Megbocsátást kérünk és kapunk Istentől, amely bennünket testvéri kiengesztelődésre kötelez, mert „Isten végtelen irgalmából bocsánatot nyert bűnösök vagyunk”. Aki ezt érzi, az képes a megbocsátás, a kiengesztelődés gesztusára. A „De szabadíts meg a gonosztól” kérésről Márai Sándor azt vallja: ez az egyetlen kérés a Miatyánkban, amelynek teljesítéséhez kevés a magunk ereje. Ferenc pápa pedig azt hangsúlyozza: a gonosz a Sátán, aki szerfölött ravasz, ezért vele szemben az egyetlen követendő magatartásra Jézus adott példát: „Távozz tőlem, Sátán!”

A szépen induló, de valami bűnügyet sejtető Szunyoghy miatyánkja filozófiai szemléletében következetes tézisregény. (Címébe iktatva, közszói értelmében szerepel a „miatyánk”.) A főszereplő Szunyoghy Dániel jellemrajza, lélekábrázolása, sorsának társadalmi beágyazottsága nagyszerű. Gárdonyit egy napilap gyászhíre késztette írásra. A döbbenetes, tragikus hírre folyóírásos naplójában reflektál: „1913. július 8. A pozsonyi temetőben egy fiatalembert találtak. Pisztoly hevert mellette. A mellén seb. Mellette egy könyvem, s rajta ceruzával ez a jegyzet: Ez a könyv csaknem visszatartott az öngyilkosságtól…” (Az 1907-ben megjelent,Átkozott józanság, a lelki mélységeket láttató, megrendítő hatású regény, kivételes rangú alkotás.)

Gárdonyi elhatározta: olyan könyvet ír, amely az embereket valóban visszariasztja a halálba meneküléstől, attól, hogy az elkeseredetteket a gondolataik, félelmeik, a jövő rosszabbik arcát felidéző rémképeik halálba hajszolják. 1913. július 8-án olvasta a hírt, december 3-ára elkészült a Szunyoghy miatyánkja letisztázott kézirata. Naplóbejegyzése szerint elérte célját: „Hogy valóban megerősítettem a könyvemmel sok embert az ingadozásban, a nekem írt levelek bizonyítják.”

Szunyoghy élete pokoljárás. Fordulatos életét, két házasságának történetét szinte a kívülálló szenvtelenségével meséli el a detektívnek. Hitvallása („miatyánkja”) az élet a forgandó szerencsén alapul: „Új kapcsolatokat kell keresnünk az élettel, barátom. […] Találunk. Mindig találunk. Ha felhős is az ég valameddig, egyszer csak mégis megérkezik a nap megint, s meghozza a maga sugarait.” Szunyoghy életigenlő, humanista meglátása szerint az egészséges és szeretetteljes élet alapja a racionális életszemlélet, amelynek a lényege: az életben semmit nem szabad túl komolyan venni, csak azt, ami boldoggá tesz. (Gárdonyi József az élő Gárdonyi II. Bp.: Dante. 1934, 209–214.)

A Miatyánknak számos magyar, tanulságos és szép átirata, verziója ismert. Közülük emelkedik ki Reviczky Gyula Miatyánk, Wass Albert Magyar Miatyánk című átköltése.

x

Gárdonyi az emberélet útjának felén „sötétlő erdőbe” jutott: „A Pokol kapujától kerültem az Isten közelébe: az egri sánc tetejére.” Megszenvedte rossz házasságát, hit és hitetlenség dilemmáját, de megtalálta, akit keresett. Egerbe hívta édesanyját, nemes Nagy Teréziát. Maga köré gyűjtötte gyermekeit. Válását jogilag, egyházjogilag is rendezte. Tordai Ányos írja: Gárdonyinak „Eger a megtérést és a megérést” jelenti.

Egerben égre nyitott alkotóműhelyt, csendjében szellemi kilátót épített. Megélte az Arany János-i „független nyugalmat / Melyben a dal megfoganhat.” Elérte a lelki békességet, a lélek csendességét. beteljesítette életművét, mindazt, amit benne a tehetség kegyelme egri diákként elkezdett. Élete, alkotóműhelye szakrális létrendezésre épült, létharmónián alapult. Példaadó felelősségtudattal, mintaadó következetességgel sáfárkodott talentumaival. Amint Varga Zita írja: ’könyvek közé illeszkedve teremtett magának jövőt’. Önjellemző vallomása: „szép könyvet írni a legszebb munka, szép könyvet olvasni a legszebb gyönyörűség”. A valaha tízezer példányosra becsült könyvtára a „Gárdonyi Géza Emlékmúzeum” feliratú körpecséttel és a leltári számmal ellátott 3628 művet őriz – ma már csak 4903 darab kötetben… 48 tárgykörből 32 különböző nyelven találhatók könyvek, folyóiratok. Holtig tanuló bibliofilként, író-gondolkodóként hatalmas, sokrétű műveltségéhez, műveihez hét nyelven tájékozódva gyűjtött forrásanyagot.

Bródy Sándor egyszer megkérdezte barátjától: „Mi az élet értelme?” Gárdonyi ezt válaszolta: „– Az életnek egy célja van: hogy az ember lélekben megtisztulva örökre megpihenjen Szűz Mária zsámolyánál.” Bródy újabb kérdésére, „Görém! És te hiszel benne?” – ezt felelte: „– Nemcsak hiszek benne. Látom, érzem, mindig feléje repdesek”.

Az Írás a Bibliába című verse poétikus hitvallás: a Szentírás „a könyvek könyve / (…) Isten szíve dobog benne.” A 21 nyelvre lefordított Egri csillagok írója könyves számvetésében felsorolja a gondolkodására, művészetére hatást gyakorolt legfontosabb könyveket. Konklúziója testamentum érvényű rendelkezést is tartalmaz: „Ezek mellett persze, más könyvek is hatottak rám. De olyan könyv, amelyet többször is elolvasok, csak egy van, az Újtestamentum. Minden nap olvasok belőle már több húsz événél. Mindig ott van az éjjeli asztalomon. A koporsómban is ez legyen a szívemen.”

Cs. Varga István