A nyitott társadalmak létrehozásának elmebeteg teóriáját támogató megszállottak a gender ideológia, az LMBTQ-mozgalom, az illegális bevándorlás erőltetésével igyekeznek átalakítani a hagyományos értékek szerint szerveződött közösségeket. Nekik nagy ellenség a keresztény család – fogalmaz Bánó Attila.
2023. augusztus 29. 00:05
A keresztgetés nyoma Nagykovácsiban: a liberális szélsőség sunyin hallgat – Kép: vasarnap.hu
A keresztégetés bűnös cselekménye rámutat arra a hatalmas szellemi távolságra, amely a kereszténygyűlölőket elválasztja a keresztényektől – írja a nagykovácsi keresztégetésre utalva Bánó Attila publicista. Őt kérdezte a Gondola.
– Szerkesztő úr, a kereszténység alapítóját azért végezték ki, mert az akkor vallási ünneplésre összegyűlt tömeg azt kérte a római helytartótól, hogy ne a bűntelen, gyógyító Jézusnak, hanem a rablógyilkos Barabbásnak adjon kegyelmet. A kereszténység bölcseletét megfogalmazó Szent Pált lefejezték, az Egyház első vezetőjét, Szent Pétert fejjel lefelé keresztre feszítették. Ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon: minden tíz, a hite miatt meggyilkolt ember közül nyolc keresztény. Miért nem változott semmi az utóbbi két évezredben a földkerekségen?
– Nehéz kérdés. Kiindulhatnánk a báránynak mint keresztény jelképnek a fogalmából. Isten Báránya, vagyis Jézus Krisztus a szeretet, a béke, az engedelmesség megtestesítője kínhalált halt az emberiség bűneinek megváltásáért, s éppen halála által győzedelmeskedett a Sátán felett. Tudjuk, a bűnöző Barabbás sok hányattatás után – egy későbbi írás szerint – rátalált a krisztusi útra, és ő is keresztfán halt meg. A rengeteg keresztény mártír elszomorító halála fontos eleme a gonosz erőkkel vívott küzdelemnek, de különös módon éppen ezek erősítik a keresztények hitét és gyengítik a sokféle formában támadó Sátán hatalmát. Miért nem enyhül a keresztényekkel szembeni gyűlölet? Egyfajta magyarázat lehet erre, hogy a keresztények szelídek, miként a bárányok is azok. A szelídség, a jóságot hirdető szeretet sajnos nem egyszer kiváltja az agressziót a gonoszokból és a ragadozókból, bár az indulatok eredője más és más. Ennél azonban többről van szó.
A kereszténység útjában áll azoknak, akik nem Istenben, hanem a pénz hatalmában hisznek, akik e hatalom birtokában úgy gondolják, hogy rákényszeríthetik akaratukat az emberiségre és erővel kényszeríthetik a társadalmakat kultúrájuk, hitük, szellemi értékeik feladására. Sajnos van olyan agresszívan terjeszkedő, más vallásokkal szemben intoleráns világvallás is, amely ugyancsak ellenséges a kereszténységgel és a vele sok tekintetben közös gyökerű zsidósággal szemben. Nézetem szerint ez azért zavaró, mert az istenhit egymáshoz közelíthetné a vallásokat, még ha másként nevezik is a Mindenhatót. A keresztényellenesség tehát sokrétű. A keresztények részéről nagyfokú türelem és lelkierő kell mindezek elviseléséhez.
– Mi lehet az a sötét cél, amely a szeretet vallásának képviselőivel szemben idehaza is gyűlöletet kelt az atlanti pénzből felbérelt szélsőségben, mely szélsőség mindenért hisztériázik, de a nagykovácsi keresztégetés ügyében sunyin hallgat?
– A keresztény hit kéz a kézben jár a hagyományos értékek tiszteletével, az Isten, haza, család szoros kapcsolatának gondolatkörével. Ez a szellemiség nagyon útjában áll az említett erőnek, amely globalista célok megvalósításáért küzd. A nyitott társadalmak létrehozásának elmebeteg teóriáját támogató megszállottak a gender ideológia, az LMBTQ-mozgalom, az illegális bevándorlás erőltetésével igyekeznek átalakítani a hagyományos értékek szerint szerveződött közösségeket. Nekik nagy ellenség a keresztény család, illetve az ilyen családokra épülő nemzet. Semmi jóra nem számíthatunk, ezek az erők elszántak és a legdurvább eszközök alkalmazásától sem riadnak vissza. A legbefolyásosabb nyugati országok politikai vezetését a markukban tartják, és a nagykovácsi keresztégetés indítékai mögött is az ő hatásuk érződik.
Bánó Attila – archív
– Géza nagyfejedelem már egy Európa által elismert magyar államot vezetett, méghozzá a római kereszténység irányultsága szerint. Miért erősíti meg idehaza a keresztény szellemiséget, ha tisztázzuk, hogy az államreformáló Szent István apja, Géza volt a tulajdonképpeni államalapító, akit már 973 márciusában II. Ottó meghívott a quedlinburgi birodalmi gyűlésre – lényegében az első európai uniós találkozóra –, s akinek apja, Taksony már hívott hittérítőket Rómából?
– Ha Szent István királyunkat tartjuk államalapítónak, akkor is elmondhatjuk, hogy időben nagyon mélyre nyúlnak a keresztény gyökereink, de valóban, az új vallás számára Géza nagyfejedelem nyitott biztos utat a magyarok számára, s ő fektette le a magyar államiság alapjait. István király azután ezt a művet megszilárdította, és a Rómával kiépített kapcsolatok segítségével egy évezrednél is hosszabb időtávra meghatározta. Minél ősibb egy nemzet, egy nép történelme és kultúrája, annál erősebb az identitása, az öntudata. A földrajzilag kicsi Magyarországot az ebből táplálkozó tudás és elkötelezettség teszi szellemi nagyhatalommá. Ez a nagyhatalmi státusz vonzó példa lehet olyan országok polgárai számára, amelyekben a balliberális-globalista politika félrevezette és elárulta az embereket, amikor az ő érdekeik helyett idegen megbízók érdekeinek szolgálatára vállalkozott. Azért vagyunk veszélyesek, mert a mai magyar kormányzat vállalja a keresztény hagyományokat, s ezek szellemében képviseli és szolgálja a magyarokat. A külföldről támogatott ellenzéki kampányok, a keresztény- és nemzetellenes megmozdulások, az Antifa-aktivisták és keresztégetők durva akciói nem fognak gyengíteni bennünket. Épp ellenkezőleg, lélekben egyre erősebbé tesznek.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.