Robbantás Esztergomban
Az esztergomi kórházban ágyakat tettek szabaddá, orvosokat hívtak be, az MTI tudósítója a helyszínről azt közölte, a robbantás környékét 300 méteres körzetben lezárták.
Utoljára frissítve: 2023. szeptember 21. 08:30
2023. szeptember 20. 23:52

Rendőrautók egy robbantás helyszínén Esztergom külterületén 2023. szeptember 20-án. Az M1 értesülése szerint egy rendőr meghalt, miközben intézkedtek egy családi háznál, ahol a fenyegető - az eddigi információk szerint - felrobbantott egy ismeretlen tárgyat. A robbantás során 6-7 ember súlyosan megsérült. MTI/Koszticsák Szilárd

Esztergomban, ahol egy körözés alatt álló férfi - az elsődleges információk alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerda éjjel az MTI-vel.

Az Esztergom külterületén történt intézkedés során a közlemény szerint egy rendőr elhunyt, többen pedig megsérültek.
   
A robbanás következtében a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa vesztette életét, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, "civil személy nincs a sérültek között". Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban - közölték.
   
Az ügyészség azt írta, az eddig beszerzett adatok szerint szerdán a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő.
   
A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a TEK főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy nem történt rendőri mulasztás az ügyben.
   
A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket - írták.
   
Hozzátették: az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak, "addig a sajtó és a közvélemény türelmét" kérik.

Hermetikusan lezárták a helyszínt

Az M1 értesülései szerint egy rendőr és az elkövető is meghalt egy robbantásban Esztergom külterületén szerdán.

Az M1 aktuális csatorna késő esti híradójában elhangzott, a helyszínen továbbra is tart a rendőrségi akció, a robbantás helyszínét a rendőrség hermetikusan lezárta. A robbantással kapcsolatban hivatalosan megerősített információk továbbra sincsenek, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjének ígérete szerint hamarosan hivatalos közleményt adnak ki.
   
A közmédia értesülései szerint egy rendőr meghalt, miközben intézkedtek egy családi háznál, ahol egy - a nap folyamán folyamatosan robbantással fenyegetőző - zavart férfi felrobbantott egy ismeretlen tárgyat, feltehetőleg egy gázpalackot - hangzott el a híradóban. Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben: hivatalos személy elleni erőszak minősített esete miatt.
   
A közmédia tudósítója az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a robbantás Esztergom nem túl sűrűn lakott részén történt szerda délután és sajtóhírek szerint egy gázpalackot robbantott fel úgy, hogy annak környékét előtte benzinnel fellocsolta - tette hozzá az M1 tudósítója.
   
A közmédia értesülései szerint a helyszínre nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a katasztrófavédelem is.
   
A közmédia munkatársa több szirénázó mentőautót is látott a helyszínen, és elmondta, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai senkit sem engednek a helyszín közelébe.
   
Az esztergomi kórházban ágyakat tettek szabaddá, orvosokat hívtak be, az MTI tudósítója a helyszínről azt közölte, a robbantás környékét 300 méteres körzetben lezárták.
   
A robbantás során 6-7 ember sérült meg súlyosan. Az M1 tudósítója úgy értesült, hogy a robbantásban maga a robbantó is meghalt.
   

Információk szerint a környéken élők további robbantásoktól tartanak, de az M1 tudósítója elmondta - tekintettel arra, hogy a katasztrófavédelem nagy erőkkel van jelen - ettől nem kell tartani.
   
Információk szerint Pintér Sándor belügyminiszter a kormánypártok kihelyezett frakcióüléséről a robbantás helyszínére érkezett.
   
Az Origo.hu arról írt, hogy a robbantásnak nincs köze a Fidesz-frakcióüléshez, onnan négy kilométerre történt.
 

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó