A robbantástól a rendőrök 8-10 métert repültek...
Túljárt a túsztárgyaló eszén a bűnelkövető: nem beszélt robbantási szándékról. Nem volt túsz az esztergomi robbantás elkövetőjének fogságában, akkor miért kellett a házat megrohamozni? Erre egyelőre nincs válasz.
2023. szeptember 21. 21:30

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója sajtótájékoztatót tart az előző napon Esztergomban végrehajtott műveletről a TEK Zách utcai központjában 2023. szeptember 21-én. Az előző nap rendőri intézkedés közben egy körözés alatt álló férfi szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során. A robbantás következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette, nyolc rendőr és három tűzoltó megsérült. MTI/Szigetváry Zsolt

A detonáció következtében a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. 

Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollszabályt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr - mondta a TEK főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül.
   
A detonáció következtében - amelynek során az elhunyt kommandóson kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg - a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy - a ház melletti mesterséges - tóba, illetve az épület romjai maguk alá temették őket - ismertette.
   
Elmondta: az akciót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérésére hajtották végre. A robbantást végrehajtó férfit kisebb bűncselekmények miatt körözték, valamint az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt is folytatott ellene eljárást.
   
Az elkövető, akit a környéken agresszív emberként ismertek, egy erdős-dombos területen lakott, és már korábban is életveszélyesen megfenyegetett rendőröket és más hivatalos személyeket.
   
A főigazgató közlése szerint 14 óra 20 perckor zárták körül az épületet, és mindvégig arra törekedtek, hogy megóvják a gyanúsított életét, mivel az ilyen esetekben feltételezhető az öngyilkossági szándék is. Ezért tárgyaltak négy és fél órán keresztül, ami közben a férfi hol engedékenynek mutatkozott, hol újra fenyegetőzött.
   
A rendőrök felszólítására csak egy teraszig jött ki, mindvégig onnan kommunikált. A parancsnok végül 18 óra 40 perckor rendelte el a behatolást, annak érdekében, hogy még a sötétség beállta előtt befejezzék az elfogást. A behatoló rendőrök azt látták, hogy a férfi vélhetően egy flexszel szikrát előidézve egy gázpalack felé vág, majd 18:43-kor bekövetkezett a detonáció - sorolta.
   
Hajdu János azt mondta, hogy a kommandósok az akció közben minden technikai eszközt megfelelően használtak, így egy páncélozott jármű fedezékében vonultak a kapuig, majd szakszerűen felsorakozva kezdték meg a behatolást.
   
Ugyanakkor egy kommandós sem lépett be az épületbe, mert amikor betörték az ajtót, azonnal bekövetkezett a detonáció - tette hozzá.
   
A robbantás következtében Kónya Gábor Lajos a helyszínen életét vesztette, annak ellenére, hogy a TEK és az Országos Mentőszolgálat helyszínen tartózkodó orvosai azonnal megkezdték az ellátását. További nyolc rendőr szenvedett jellemzően töréses sérüléseket. Közülük hárman könnyebben, öten pedig súlyosan sérültek meg, ám már a legsúlyosabb sérült is túl van az életveszélyen.
   
Végül Hajdu János kijelentette, hogy az események láncolatából úgy tűnt: a férfi úgy tervezte el, ha kell, a rendőrökkel együtt hal meg.

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó