A jövőben azokra az álcivil szervezetekre, amelyek választáson indulnak, ugyanazok a szabályok vonatkoznának elszámolás, működés, elfogadható finanszírozás terén, mint a pártokra – mondta Kocsis Máté.
2023. szeptember 24. 09:50
Kocsis Máté – mno
Magyarország függetlenségét minden eszközzel meg kell óvni, a külföldi befolyásszerzési kísérleteket pedig meg kell akadályozni - hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kocsis Máté ezzel kapcsolatban jelezte: az Országgyűlés őszi ülésszakán az ország függetlenségét megóvó törvénycsomagot kívánnak benyújtani. Ennek célja, hogy azokat - a sok esetben álcivil - szervezeteket, amelyeket külföldről pénzelnek, valamint azokat a pártokat és személyeket, akik Karácsony Gergely környékén is felbukkantak, számon kérhesse a jövőben a törvény.
A frakcióvezető emlékeztetett rá, hogy 2022-ben amerikai és más forrásokból származó dollárokból és eurókból kampányolt a hazai baloldal. Szerinte 1990 óta abban konszenzus volt a pártok között, hogy külföldi befolyásszerző csoportok pénzéből, nyomásuknak eleget téve belpolitikai, közhatalmi pozíciókra nem vontak be forrást. De tavaly nyilvánvalóvá vált, hogy ez megváltozott és "a sokakban felháborodást keltő eset" után ezt meg kell fékezni.
Kocsis Máté rámutatott arra, hogy tulajdonképpen a választási törvény kiterjesztéséről van szó, miután a nem pártként induló szervezetek szerint rájuk nem vonatkoznak a pártok gazdálkodását érintő jogszabályok, ami "nyilván a hatályos jogszabályi környezet kijátszása". A jövőben azokra az álcivil szervezetekre, amelyek választáson indulnak, ugyanazok a szabályok vonatkoznának elszámolás, működés, elfogadható finanszírozás terén, mint a pártokra.
A frakcióvezető elmondta, hogy a törvény akár a politikai korrupcióellenes törvény nevet is kaphatná, hiszen külföldi, ismeretlen forrásból magyar baloldali politikusokat azért pénzelnek, hogy itthon hatalomhoz jussanak és a külföldi gazdasági csoportok gazdasági előnyökhöz jussanak az ország rovására.
Kocsis Máté úgy vélte, hogy Brüsszel nem fogja jól fogadni a törvényjavaslatot, mert folyamatosan politikai alapon támadják Magyarországot. "A brüsszeli liberális-baloldali elit" ugyanis nehezen viseli, hogy hazánknak nemzeti kormánya van és minden kérdésben, amit ők ott fontosnak tartanak - a migráció, a háború vagy a genderőrület ügye - mást képvisel. "A lelkesedésük nem lesz nagy ettől a törvénytől, mi viszont sérelmezzük, hogy miközben a Magyarországnak járó pénzeket nem adják meg, addig a baloldali szervezeteknek, médiafelületeknek öntik a pénzt" - fogalmazott, hozzátéve: ez nem fair és nem az európai működési szabályoknak megfelelő.
A frakcióvezető kiemelte: jó brüsszeli vezetés mellett a keleti határainknál nem lenne háború, délen migránserőszak, a nyugati határok felől pedig gazdasági támadás. Változást kell elérni Brüsszelben, Magyarország függetlenségét és biztonságát meg kell őrizni a több irányból jövő támadásoktól, a jövő évi EP-választások kapcsán ezekről is beszélni kell - jelentette ki Kocsis Máté.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.