the times of israel

Az izraeli légierő több száz, külföldön tartózkodó tartalékos izraeli katonát szállított légi úton az országba az elmúlt napon, hogy harcolni tudjanak a Gázai övezetben a Hamász terrorcsoport elleni háborúban. A hadsereg "Rinocérosz" és "Sámson" gyártmányú teherszállító repülőgépei Európa különböző országaiba repültek, hogy a szolgálaton kívüli katonákat visszavigyék Izraelbe. A külföldön nyaraló tartalékos katonák hazajutása érdekében egy Thaiföldről érkező repülőgépen legkevesebb harmincan ülőhelyek nélkül utaztak. A bevonulni készülő katonák az El Al járaton még azt is vállalták, hogy vécékben, legénységi pihenőkben vagy éppen a repülőgép padlóján jussanak el Izraelbe. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Szerkesztő úr, hogyan érhette el az izraeli köznevelés, hogy fiataljaik ne annak örüljenek, hogy megússzák a harcot, hanem kiváló hazafiként, áldozatokat vállalva törekedjenek haza, hogy országuk védelmében életveszélyt is vállalva harcolhassanak?

– Ez a kérdés nagyon fontos és időszerű, különösen napjainkban, amikor a világban hol itt, hol ott törnek ki háborúk. Izraelt meglepetés szerűen érte a Hamász támadása, ami miatt egyesek az izraeli titkosszolgálatok, valamint Netanjahu miniszterelnök felelősségét emlegetik. Nem szeretnék elkanyarodni az eredeti kérdéstől, de szerintem ilyen esetben egy miniszterelnök nagyon rá van utalva a titkosszolgálatoktól érkező információkra, mert elsősorban ezek alapján tud megfelelő döntéseket hozni. A titkosszolgálat felelőssége tehát jogosan merül fel, míg a miniszterelnökét főként a politikai ellenfelek hangoztatják, ami különösen azért elfogadhatatlan, mert az ellenzék az utóbbi idők kormányellenes tüntetéseivel erősen megosztotta az izraeli társadalmat és politikai téren is növelte a belső feszültséget.
Nyilván ezek a körülmények is bátorították a Hamászt, hogy az 1973-as jom kippuri háború 50. évfordulójára, a vallásos zsidóság szombati pihenőnapjára időzítette összehangolt támadását. Ezzel kapcsolatban szerintem az izraeli ellenzék felelőssége nagyon is felvethető, bár mellettük szól, hogy azonnal váltottak és támogatásukról biztosították a kormányt.
E rövid kitérő után válaszolnék az izraeli közneveléssel kapcsolatos kérdésre, ugyanis ennek valóban most kell reflektorfénybe kerülnie. Izrael köztudottan nagy súlyt helyez a fiatalok hazafias nevelésére, arra, hogy szinte állandóan készen álljanak hazájuk fegyverrel való védelmére. Álszent pacifisták mondhatják erre – mondják is −, hogy ez egyfajta militarista szemlélet és gyakorlat, ami ellentétes a szeretet, a humánum parancsával, azonban pont az ilyen, nemzeti létet fenyegető helyzetek követelik meg azt a felkészítést, amit főként fiatal kortól lehet eredményesen az emberek felfogásába plántálni. Ne feledjük, amikor a haza veszélyben van, akkor nem a pacifisták fogják megvédeni. Ők abban a békés és biztonságos környezetben szeretnek papolni, amit a hazafiak teremtenek meg a számukra. Az izraeli fiatalok természetesnek érzik, hogy a hazájukat fenyegető támadás elhárításában fegyvert fogva kell részt venniük. Minden tiszteletet megérdemelnek, és megérdemli ezt az a köznevelés is, amely ilyen kiváló szellemű fiatalokat ad egy országnak.

– Izraelben vajon volt-e olyan, a magyarországi SZDSZ-hez hasonló párt, amelyik gúnyolta a hazafiságot, sok remek magyar fiatal lelkét megmérgezte, és ügyködött a hadiipar felszámolásáért?

– Nem tudok arról, hogy ilyen párt létezett volna Izraelben. Balliberális, globalista nézeteket valló politikai erők ott is vannak, de mint látható, az ország elemi érdekeit ezek is fontosnak érzik, és nagy bajok idején nem fordulnak a nemzetük ellen. Az SZDSZ-re ez nem volt jellemző, és sajnos a mai szellemi örökösei is hasonló utakon járnak. A magyar történelmi múltból sok példát említhetünk, amely hasonlatos a mai izraelihez. A nemzetellenes internacionalista-kommunista diktatúra hatalmas károkat okozott, de nem tudta kiirtani a magyarok lelkéből azt az ősidők óta bennünk élő reflexet, amely képessé tett bennünket hazánk védelmére, szükség esetén a legnagyobb áldozatok meghozatalára. A sorsunk a mi kezünkben van, a jövő számunkra is tartogathat olyan meglepetéseket, amelyekre ma nem számítunk.

– Itthon a gyurcsányi kormányzás megszüntette a kötelező sorkatonaságot, miközben Izraelben a hároméves kötelező sorkatonaságot lelkesen teljesítik a fiatalok. Annak idején nálunk, a katonaság elleni propagandában egy szélsőséges zenész az akkori balos TV Híradóban bemondta: „A népdal is úgy szól, csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret, tehát aki nem szeret ilyet, az ne jöjjön.” Más országokban is elképzelhető-e ilyen alantas demagógia, mérgező populizmus a nyilvánosságban?

– Gyakran emlegetjük, hogy egyetlen országnak sincs olyan hitvány, hazafiatlan, a nemzet érdekei helyett idegen érdekek kiszolgálására szakosodott ellenzéke, mint nekünk. Ez bizony szomorú, azonban nem előzmények nélküli történet. Gondoljunk az első világháború végi magyarországi időszakra, amikor az anarchista-szélsőbalos ellenzék kihasználva háborús vereségünket megkaparintotta a kormányzati hatalmat, káoszba döntötte az országot, majd a legnagyobb végveszély idején leszerelte a katonaságunkat. Ezzel és a kommunista terjeszkedés rémképével nagyban hozzájárult a hazánkat szétdaraboló trianoni döntéshez. A mai ellenzék is ezen a nyomvonalon haladt, amikor nemrég szemrebbenés nélkül követelte hazánk fegyverkészlete egy részének átadását Ukrajnának, valamint elköteleződésünket egy olyan háborúhoz, amelyhez egyébiránt semmi közünk.
És ha már ezt a beszélgetést izraeli katonák hazaszállításával kezdtük, hadd zárjam azzal, hogy az ellenzékkel szimpatizáló hazai sajtó még azt a nem mindennapi akciót is ki tudta kezdeni, amit nyomban a háború kitörése után, a magyar honvédség repülőgépeinek segítségével hajtottunk végre. Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be Facebook-oldalán, hogy sikerült kimenteni Izraelből 325 embert, köztük 46 gyereket és 15 külföldi állampolgárt. Az egyik lap persze rögtön talált olyan nyilatkozót, aki a családjával éppen Izraelben nyaralt, s akit szintén a magyar külügy által előkészített akcióval sikerült kimenekíteni, viszont ezt úgy hálálta meg, hogy igyekezett lejáratni a megmentőit. Azt állította ugyanis, hogy protekciót kellett igénybe vennie ahhoz, hogy felkerülhessenek az egyik gépre. Íme, egy apró példa arra, hogy mit kap fel az ellenzéki sajtó, s az ellendrukkerek miként szeretnék kudarcként ábrázolni a sikereinket. Az ellenzékkel kapcsolatban ezért is tartom érvényesnek a régi mondást: kutyából nem lesz szalonna.

Molnár Pál