A Financial Times arról írt, hogy Ukrajna teljes jogú tagsága esetén 186 milliárd eurót - azaz hetvenezer milliárd forintot - kellene Ukrajnának adni úgy, hogy eddig is Európa volt az ország legnagyobb finanszírozója. Galló Béla politológust kérdezte a Gondola.

– Galló úr, Ukrajna EU-csatlakoztatása gazdasági és valószínűleg erkölcsi összeomlást is hozna az unióban. Ezt az öngyilkos lépést valószínűleg titkos parancsban írták elő a csúcsvezetőknek. „Csak" korrupcióval, vagy egyenesen zsarolással, fenyegetéssel vették rá erre a politikus klánt?

– Mélyebbek az okok. A kétpólusú világ atlantista logikája éledt újra. Megint az a vezérlőelv, hogy az USA védi meg a katonailag gyenge (mert legyengített) Európát immár nem a szovjetektől (amiben volt ráció), hanem az oroszoktól. Cserébe Európa az amerikai gazdasági és geopolitikai érdekekhez simul, katonailag pedig beéri a NATO-val. Mármost Washington gazdasági és geopolitikai érdekei egyelőre az ukrán háború fenntartását célozzák, anélkül persze, hogy Ukrajna NATO-tagsága komolyan felmerülhetne, hiszen avval direkt háborúba keverednének az oroszokkal. Sokkal jobb megoldás az EU-tagság meglebegtetése, mert evvel az atlantista héják továbbra is tömhetnék a pénzt az ukrán oligarchákba, akikkel nyilván jól lehet üzletelni, és majd az újjáépítési bizniszben is „jó” partnereik lesznek. Az EU jelenlegi vezetése – ki ezért, ki azért – idomul ehhez a logikához, olyannyira, hogy ha úgy adódik, ma már akár egyedül is finanszírozná Kijevet, azaz „önként és dalolva” tehermentesítené az USÁ-t. És ha valaki netán szóvá teszi ezt a csendőrpertut, az minimum populista.

– Az európai mezőgazdászok helyett a "behemót", tengerentúli tulajdonban lévő ukrajnai agrárvállalatok érdekeit szolgálná a csatlakozás. Eszerint Brüsszel az USA tagállamává züllesztené az uniót, méghozzá a legmostohább tagállamává. Miért tudjuk, hogy ezt sikerülni fog megtennie?

– Olyan folyamat ez, amely még nem ért véget. Annak idején a washingtoni főáramban Donald Trump elnöksége komoly „áramkimaradást” okozott. Ő nem héja típusú atlantista, hanem békés „populista” elnök volt. A nyugati média akkoriban kezdett cikkezni arról, hogy a liberális világ első notabilitása Angela Merkel lett (no hiszen…), szóval érzékelték, hogy az USA primátusára épülő atlantista hierarchia inog. Lépniük kellett, és léptek is. Trump „ment”, Biden jött, így az épület nem dőlt össze, Európa úgymond a helyére került. S eközben az uniós vezetők és az uniós magországok első embereinek színvonala – legszembetűnőbben a németeké – mind gyengébbé vált, noha mint tudjuk, Merkel sem volt éppen a csúcs. Talán csak a hagyományosan USA-kritikus franciák berzenkednek mindmáig: nem véletlen, hogy Macron, minden föderalista szimpátiája ellenére, próbálja ezt az amerikanizált folyamatot legalábbis enyhíteni. Ráadásul saját bőrén érzékeli azt is, hogy az ukrán-amerikai agrárnyomulás a francia gazdáknál igencsak kiveri a biztosítékot. (Múlt héten aligha véletlenül vacsorázott együtt Párizsban a magyar miniszterelnökkel…) Szóval a játszma nyitott végű még, 2024-ben sok minden változhat.

Galló Béla – mandiner

– A következő időszakban komoly nyomást gyakorolhatnak majd Magyarországra, és "bármi szóba jöhet, amit már megszokhattunk" – nyilatkozta a rádióban egy magyar politikus. Ez miért juttatja eszünkbe november negyedikét?

– Minapi hír, hogy a nekünk járó uniós pénzek egy része hozzáférhetővé vált, ami azért nem 1956-ot juttatja az ember eszébe. Kérdés persze, mit szól ehhez Washington, amely ma a legkeményebb nyomást gyakorolja ránk. Az uniós „eliten” belül máris hisztérikus zajok hallhatóak… A politikai nyomásgyakorlásnak azonban társadalmi korlátai vannak. Az USÁ-ban és Nyugat-Európában a társadalom igen nagy része nem pendül egy húron a jelenlegi politikai vezetőkkel. Biden esetleges újraválasztása Csernyenkó szánni való bábjátékát idézné fel a világközvéleményben, Európában pedig könnyen további neoliberális dominók dőlhetnek el, ami új erőviszonyokat teremthet az unión belül, már jövő tavasszal. De mindez még csak potenciál és nem reália, s ha meg is változnának az erőviszonyok, a nyugati társadalmakat feszítő problémák ettől még nem oldódnának meg automatikusan. Viszont kétségtelenül jobb esélyek teremtődnének a kezelésükre az atlanti világban is. Nemzeti érdekeink miatt mi, magyarok, eminensen ebben vagyunk érdekeltek.

Molnár Pál