theguardian.com

Donald Diadala, vagyis diadal vár-e Donaldra? Donald Trump egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ő legyen a Republikánus párt elnökjelöltje, és szinte minden előrejelzés szerint ezzel az Egyesült Államok következő elnöke. Most, alig kilenc hónappal az esemény előtt érdemes lenne eltöprengenünk azon, hogy mi is a tétje ennek az elnökválasztásnak. Annál is inkább, mert ezzel az elnökválasztással kezdetét veszi az amerikai birodalom legvégső szakasza és az egész világ sorsát meghatározza az, hogy a következő elnök és adminisztrációja „ki is lesz” valójában ebben a megállíthatatlan folyamatban.

Ráadásul ami végbe megy, az nem egyszerűen az amerikai birodalom bukása lesz.

Hanem a nagy valószínűséggel a modern Nyugat elmúlt ötszáz éves globális diktatúrájának végét is jelenti, és erre a nem jelentéktelen történésre sem elméleti, sem gyakorlati válasza nincs a világnak, és annak az amerikai birodalomnak sem, amelynek most ezt is „adminisztrálnia” kell majd. Sőt, bár ez már inkább egy lételméleti science-fiction, és disztópikus horror, de egyre több jel utal arra, hogy „halmazati büntetésként” egy olyan háromezer éves kulturális-megaciklus is mostanában (21.–22. század során) ér véget, amelynek elemi szintű elbeszélésére sincs „szalonképes” narratíva. Ez az írás leginkább azt kísérli meg áttekinteni, hogy mindaz, ami a mai világban ebből a globális beszédtérben megjeleníthető, az milyen viszonyban is van azzal, amit el kellene beszélni.

Azt talán nem kell különösebben bizonygatni, hogy a nyilvános beszédtér egész szerkezete a globális vélemény-hatalmi diktatúra hamis valóságértelmezési rendszerének van alávetve, tehát a „valóságos valóság” elbeszélésének esélye ugyan nem nulla, de alig több annál. Az előbb jelzett egymásra torlódó válsághullámok egyenként is elbeszélhetetlenek, egymással való komplex kapcsolati rendszerük meg végképp.

De mi van ehelyett hamis „kvázi-valóságként”?

A globális valóságipari művek értelmezése szerint a világ fő problémája az, hogy a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság kombinációjára épülő egyetlen „helyes” berendezkedést nem minden ország fogadja el, sőt „bizonyos nehézségek” miatt lendületben vannak azok a „gonosz” uralmi csoportok, amelyek „populista” és „autokratikus” rendszereket próbálnak fenntartani. Ezek legfőbb megjelenítői Oroszország és Kína, de valójában Trump is, és Európában.

Sőt az egész globális hatalmi térben is egyre ismertebb Orbán Viktor.

A probléma lényege természetesen az, hogy az ilyen országok és rendszerek kicsit nehezebben kifoszthatók. Az elmúlt évtized öt létező összefüggésekre épülő, de hamis elbeszélési módba ágyazott „témája” mentén léphet be a nyilvánosságba az, aki – mint Trump, vagy éppen Orbán Viktor – mégis csak kísérletet tenne a lényeg, vagyis az egymásra torlódó válságok elbeszélésére. Ezek a migráció, a klíma, a világjárványok ügye, az identitás (család, nemzet, kultúra) és a felszínen ukrán-orosz háborúként feltüntetett világháború.

Nagyon is létező kérdések ezek, csak úgy van felépítve az elbeszélésüket „előíró” beszédtér, hogy az pont a lényeges összefüggéseket tegye feltárhatatlanná. Donald Trump nem tárhatja fel a mexikói határon kialakuló permanens polgárháború „migrációnak” látszó örvényléseinek valóságos természetét, mert ezzel az amerikai nemzetállam és az erre épülő és mint talapzatot egyre durvábban kifosztó globális amerikai birodalom olyan „tabuit” sértené meg, amit az őt támogató amerikai választók is elviselhetetlennek éreznének. Nem tárhatja fel a „klíma-probléma” valóságos természetét, mert e kérdés mögött is olyan globális energia-hatalom-gazdasági érdekek feszülnek, és olyan hamis értelmezési ketrecbe van zárva az „átlagválasztó”, ami ezt lehetetlenné teszi. Ehelyett persze ennél a témánál megteheti azt, mint első elnöksége idején is, hogy egyszerűen „sötétzöld idiótának” tekint mindenkit, aki ezt a kérést egyáltalán kérdésnek tekinti, bízva abban, hogy ez a lendület megtartja szavazótáborát. Hasonló logikával söpörheti félre az egész identitás ügyet (gender, LMBTQ stb.), szintén bízva a „normális” többség elemi erejű támogatásában. Mivel a „világjárvány-csinálás” és globalo-vakcinázás ügyében elnöksége idején már megtapasztalhatta az e kérdés mögött meghúzódó globális tőkestruktúrák pusztító erejét, így itt biztosan kénytelen lesz meghátrálni.

Mint ahogy az orosz–ukrán háborúnak álcázott világháború ügyében is.

Elnökválasztási szlogenként ugyan működni látszik a, „ha én leszek az Egyesült Államok elnöke 24 órán belül véget vetek a háborúnak” formula, de ő is pontosan tudja, hogy ez a háború nem az amerikai nemzetállam (azé végképp nem), de nem is egyszerűen az amerikai birodalom, hanem a „harmadik típusú” birodalomkiválasztó főhatalom háborúja, így mindössze az amerikai nemzetállam elnökeként mozgástere módfelett korlátozottnak látszik.

Összefoglalva tehát Donald Trump elnökké választása esetén olyan ma még elképzelhetetlenül akrobatikus beszédtér mutatványokra kényszerül majd, amelyeket egyelőre aligha tudunk előrevetíteni, de nem lesz más lehetőség számára. Megválasztása esetén ezeket az emberi létezés szempontjából ugyan döntő jelentőségű, de egyelőre hamis értelmezési keretbe ágyazott „lét-kérdéseket” ki kell szabadítania a hamis értelmezés ketrecéből, és el kell kezdeni azoknak a válaszoknak a felépítését, amelyek e kérdések megválaszolásán keresztül mutatják meg a nemzetállam Amerika, s az egész világ számára annak a ma még ismeretlen globális egyezség-rendszernek a körvonalait, ami az egyetlen esély lehet a világ túlélésére.

Bogár László közgazdász