Marozsán újabb bravúrja – Videó!
A világranglistán 57. Marozsán remek szériában volt, vasárnap alig egy óra alatt, mindössze két gémet veszítve kiütötte a hatodik helyen kiemelt dán Holger Runét, előzőleg pedig az amerikai Aleksandar Kovacevicet búcsúztatta, ugyancsak könnyedén.
2024. március 25. 18:45

Teniszcsillagunk – youtube

Marozsán Fábián két játszmában legyőzte az ausztrál Alexei Popyrint a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének harmadik fordulójában, így bejutott a legjobb 16 közé.

A világranglistán 57. Marozsán remek szériában volt, vasárnap alig egy óra alatt, mindössze két gémet veszítve kiütötte a hatodik helyen kiemelt dán Holger Runét, előzőleg pedig az amerikai Aleksandar Kovacevicet búcsúztatta, ugyancsak könnyedén.
   
Popyrin (45.) rögtön elvette riválisa adogatójátékát, ám a Hajdúszoboszló SE teniszezője azonnal visszabrékelt. Ezt követően fej fej mellett haladtak, majd 5:5-nél Marozsán három bréklabdát hárított, 6:5-nél pedig ismét ő nyert gémet fogadóként, így 51 perc alatt övé lett az első játszma.
   
A folytatásban Marozsán változatlanul bátran játszott, és ezúttal 2:1-nél vette el Popyrin szervajátékát. Ezt az előnyét aztán végigvitte, és 1 óra 33 perc alatt lezárta a meccset.

bravur
   
Marozsánra a negyedik fordulóban, azaz a nyolcaddöntőben a kilencedik kiemelt ausztrál Alex De Minaur és a 24. helyen rangsorolt német Jan-Lennard Struff párharcának győztese vár.

    Eredmény, 3. forduló (a 16 közé jutásért):

Marozsán Fábián-Alexei Popyrin (ausztrál) 7:5, 6:3

 

Marozsán edzője szerint Popyrin legyőzése értékesebb, mint Rune búcsúztatása

Marozsán Fábián edzője, Balázs György szerint az ausztrál Alexei Popyrin hétfői legyőzése majdhogynem értékesebb, mint a dán Holger Rune vasárnapi búcsúztatása a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfiversenyében.

"Vasárnap Rune ellen Fábián lényegében tökéletesen játszott, százszázalékos teljesítményt nyújtott. Egy ilyen győzelem után nagyon nehéz mentális állapotban kellett hétfőn pályára lépnie, mert óhatatlanul hasonló játékot vár el ilyenkor magától egy teniszező, ahogy a szurkolók is, de ez szinte képtelenség" - idézi Marozsán managementjének sajtóközleménye az edzőt.
   
A magyar sportoló a világranglista hetedik helyén álló Runét 6:1, 6:1-re, a 45. Popyrint 7:5, 6:3-ra győzte le, a nyolcaddöntőben pedig a kilencedik kiemelt Alex De Minaur vár rá. A meccs legkorábban magyar idő szerint éjfélkor kezdődik.
   
A magyar szövetség szerint legújabb sikereinek köszönhetően Marozsán a jövő heti világranglistán bekerül a legjobb ötven közé, és "gyakorlatilag a párizsi olimpiai kvalifikáció is megvan" neki.
   
Balázs György úgy folytatta, hétfőn Popyrin az esélytelenebb nyugalmával játszhatott, ráadásul a körülmények sem olyanok voltak, mint előző nap, kisebb pályán játszottak, tehát semmi nem vetítette előre, hogy tanítványa könnyen tud majd erőt meríteni magából, illetve mozgósítani tudja a maradék energiáit bő fél nappal a nagy diadal után.
   
"Nagy küzdelem volt, Fábián nagy önfegyelemről tett tanúbizonyságot. A második játszmában már nem is volt kérdés, hogy meg tudja csinálni, időnként a játéka színvonala meg is közelítette azt, amit vasárnap láttunk tőle. Szinte nagyobb dolognak tartom, hogy ezúttal is nyert, nem egyszerű a felsorolt tényezőket megélni, és ezek után diadalt aratni" - szögezte le a tréner.
   
Hangsúlyozta: végre sikerült "az agyába ültetni" Marozsánnak, hogy hinnie kell magában, mert nem mondható egyszeri csodának az, amit tavaly Rómában, majd Sanghajban, aztán idén Indian Wellsben és Miamiban is elért.
   
"Jobb teniszező, mint Popyrin! Mondtam neki, ha űzi, hajtja, mozgatja, és folyamatosan védekeznie kell, akkor be fogja őt darálni. Így is lett, a hite, az akarata átvitte a holtponton" - fejtette ki a szakember.
   
Balázs György elmondta: örül neki, hogy De Minaur lesz a következő ellenfél, mert bár jó formában van és igazi "vérszívó" típusú játékos, Marozsán szempontjából pozitív, hogy egyszer már le tudta győzni, és talán némileg fáradtabb, fásultabb is a megszokottnál.

 

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik szuverenitásunkat
    "Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
  • Szegedi Borfesztivál
    A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
  • A nemzetiségek közötti béke üzenetét közvetíti a világ felé Magyarország
    Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.
MTI Hírfelhasználó