Rossi: szenvedős volt ez a mérkőzés
Rossi az Eb-keretet illetően úgy fogalmazott, bár minden pozíció esetében olyan konkurenciaharc lenne, mint a kapusposzton Gulácsi Péter és Dibusz Dénes között, azonban Sallai Rolandot és Szoboszlai Dominikot név szerint is megemlítette, mint akiket nem tudna hasonló kvalitású játékossal pótolni.
2024. március 27. 00:25

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (j) és Szoboszlai Dominik a Magyarország - Koszovó barátságos labdarúgó-mérkőzésen a Puskás Arénában 2024. március 26-án. MTI/Illyés Tibor

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint szenvedős volt a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra megnyert barátságos mérkőzése a koszovói csapat ellen.

"Négy hónap után találkoztunk újra a kerettel, ez elég sajátságos helyzet, mert közben nincs összetartás. Akik nem kezdtek eddig, azokat ezen a második meccsen tesztelni és látni akartam a jó fizikai adottságokkal rendelkező Koszovó ellen. Ráadásul Sallai Roland és Kerkez Milos szereplését kisebb sérülés miatt ugyanúgy nem kockáztattuk meg, ahogy Willi Orbánét sem. Így hét helyen változtattam, ilyenkor nem működnek úgy az automatizmusok" - értékelte az MTI érdeklődésére az első félidei gyengébb játékot a szakvezető, aki elismerte, szenvedős volt ez a mérkőzés, így bár régen veszítette el a türelmét, most mégis kijött a sodrából. "Sallai és Kerkez csak elővigyázatosságból maradt ki, ha ez az Eb első meccse lett volna, mindkettő játszik. Ennyi különbség feltétlen van tét- és barátságos mérkőzés között".
   
Azt viszont hangsúlyozta Rossi, hogy még a mostani játék fényében is egyértelmű a válogatott fejlődése, mert ő azért emlékszik arra, hogyan futballozott a nemzeti együttes 2020 előtt. Emlékeztetett arra is, hogy 2022 óta mindössze háromszor szenvedett vereséget a válogatott, amelynek veretlensége immár 14 mérkőzés óta tart.
   
"Ha valaki azt gondolja, kilencven percig dominálnia kell a magyar válogatottnak, az el van tájolódva. Az nem reális várakozás, hogy az elsőtől az utolsó percig diktáljuk a tempót. Ma sem loptunk meg senkit, még ha nem is lőttünk kapura az első félidőben" - fogalmazott Rossi, aki a 61. mérkőzésével utolérte Mészöly Kálmánt a szövetségi kapitányok rangsorának harmadik helyén.
   
Az 59 éves szakember a hajrában újoncot avatott Mocsi Attila személyében. Megfogalmazása szerint díjazni akarta a kitartását, mert már többször a keret tagja volt a védő, ahogy Szalai Gábor is. Reményei szerint a jövőben utóbbi is lehetőséget kaphat.
   
Az egyes játékosok értékelésében dicsérte Szalai Attilát, aki meglátása szerint "remekül fedezte" a rivális hórihorgas csatárát, illetve a szünetben becserélt Schäfer Andrást is, akire már 17 évesen felfigyelt az MTK-ban, amikor még "messze volt a válogatottól". Az Union Berlin középpályását jó hozzáállása és az öltözőre gyakorolt jó hatása miatt méltatta.
   
"Gazdagtól viszont többet várok, ezt nem fogom szépíteni. Kapott játékperceket már korábban is. A klubjában más szerepben játszik, most azt kértük tőle, mélységből támadjon többet, de nem igazán sikerült" - mondta a philadelphiai támadóról Rossi, aki a Budapest Honvédnál már volt edzője a kispesti nevelésű futballistának.
   
Rossi az Eb-keretet illetően úgy fogalmazott, bár minden pozíció esetében olyan konkurenciaharc lenne, mint a kapusposzton Gulácsi Péter és Dibusz Dénes között, azonban Sallai Rolandot és Szoboszlai Dominikot név szerint is megemlítette, mint akiket nem tudna hasonló kvalitású játékossal pótolni.
   
"Hatvan percig jól játszottunk és labdabiztosak voltunk. Széleken akartunk támadni és létszámfölényt kialakítani, voltak jó helyzeteink, akár vezethettünk volna. A hatvanadik perctől megváltoztatta játék képét az ellenfél vezetése" - mondta a koszovóiak német szakvezetője, Franco Foda. "Hátrányban már nagyon nehéz a magyarok ellen játszani, mert nagyon jók az átmenetben".
   
Foda úgy vélte, a magyar csapat megérdemelten jutott ki az Eb-re, sőt, ott szerinte bármelyik csapatra veszélyes lehet. Szoboszlait kiemelkedő labdarúgónak nevezte, illetve a csapat céltudatosságát dicsérte, amit abban látott, hogy bár hatvan percig helyzetük sem volt a magyaroknak, az elsőt viszont rögtön kihasználták. Sajnálta, hogy a bekapott gól túl nagy hatással volt a saját tanítványaira.
   
A nemzeti együttes legközelebb - már a közevetlen Eb-felkészülés jegyében - június 4-én az írek vendégeként lép pályára a dublini Aviva Stadionban.

MTI
Címkék:
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Amikor a klíma lufi kipukkad
    Az amerikai elnökválasztás óta a „main-stream” módosulni látszik. Erre utal, hogy a nagy bankok egymással versenyezve hagyják el a Net-Zero límakartellt, és csoportosítják át a befektetéseiket a sokat szidott fosszilis energia bizniszbe. És ez bizony nagy baj, mert ha nem csurog a pénz a dekarbonizációra és a zöld energia programokra, akkor ez a hajó el fog süllyedni.
  • Ferencváros-Alkmaar - 4:3
    Az utolsó pillanatig izgalmas volt a meccs, mert a Fradi gólokat ajándékozott az ellenfélnek. A második félidőben a gyerekes labdaeladások most is jellemezték a zöld-fehérek játékát.
  • A film egyszerre művészet és ipar
    "Nem a filmes kreativitásról van szó, ebben a kormány szerencsére egyáltalán nem illetékes. A film nemcsak ipar, de művészet is, és a művészet szabad. Ezt a filmesek tudják a legjobban. De a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra is" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
  • Repülőszerencsétlenség Washington felett - Videó!
    Az American Airlines légitársaság közleményéből kiderül, hogy a szerencsétlenül járt utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba és épp leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett ütközött egy gyakorló repülést végző Blackhawk típusú katonai helikopterrel. Az ütközés helyi idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt történt, amely után a két jármű a folyóba zuhant.
MTI Hírfelhasználó