A Patrióta-frakció követeli az NGO-k finanszírozásának teljes átláthatóságát, mert nem megengedhető, hogy "az európai adófizetők pénzét politikai aktivistáknak adják, akik az emberek érdekei ellen cselekednek" - idézték a közleményben Gál Kingát.
„Az elmúlt években az Európai Parlament korrupciós botrányában és legutóbb a zöldbotrányban érintett Frans Timmermans esetében is kiderült, hogy az NGO-k a politikai befolyásszerzés eszközei voltak. A Magyarországon működő legnagyobb, magukat civilnek hazudó szervezetek pedig támogatásuk túlnyomó részét nem magyar magánszemélyektől kapják, hanem külföldről.” - mondta László András fideszes EP-képviselő, a Patrióták Európáért frakció tagja az Európai Parlamentben.
Tegnap a Fejlesztési Bizottságban a Patrióták, az EPP és az ECR együttműködésével sikerült egy polgár- és szuverenitásbarát dokumentumot elfogadni - a baloldal globalista, NGO-párti javaslatával szemben - közölte Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője a Facebookon.
Az orosz-ukrán háború a kereszténység szégyene olyan szempontból, hogy valóban keresztény öl keresztényt. A keresztény szervezetek próbálják ezt a szégyent mindkét oldalon enyhíteni - hangsúlyozta a Gondolának adott interjúban Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője.
"Az Európai Parlamentben el akarnak minket hallgattatni, nem adják meg a szakbizottsági vezetői helyeket, amelyek egyébként járnának, aztán a Facebookon cenzúráznak, visszatartják az uniós pénzeket, míg a brüsszeli kasszából az ellenfeleinket pénzelik" - sorolta Dömötör Csaba.
A Tegyük újra naggyá Európát! jelmondattal meghirdetett csúcstalálkozó első napján a nyilvánosság kizárásával munkamegbeszélést tartottak a pártvezetők, majd vacsorán vettek részt, amelynek díszvendége Kevin Roberts, a Heritage Foundation elemzőközpont elnöke volt.
A munkacsoport célja, hogy teret adjon az üldözött vallási közösségek képviselőinek az uniós döntéshozók előtti megszólalásra. Emellett az Európai Parlamenten belüli jogalkotási munkában is érvényre kívánja juttatni az egyházakkal és vallási közösségekkel való együttműködés fontosságát, különösen a vallási szélsőségek elleni küzdelem terén.
Nincs új a nap alatt. A Patriótákat - noha a parlament harmadik legnagyobb frakciója - a baloldal megakadályozta a Lakhatási Bizottságban a vezető helyek megszerzésében. Pedig ez a D’Hondt-rendszer, azaz az arányos képviseletet biztosító számítási rendszer szerint is megilletné a frakciót - hangsúlyozta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője Brüsszelben.
Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt a Fidesz-KDNP 2010 óta vezeti Magyarországot, Olaszországban a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (FdI) stabil parlamenti többséggel kormányoz szuverenista szövetségeseivel (Lega, Forza Italia), míg Hollandiában a Szabadságpárt (PVV) szintén hatalomra került.
Jordan Bardella arra figyelmeztetett: nem szabad, hogy Európa a saját öngyilkosságát szervezze meg, saját tönkretételét finanszírozza. Az Európai Bizottság szerinte gyakorlatilag a saját ellenségeit támogatja, például a muzulmán szervezeteket, vagy például olyan kampányokat finanszíroz, amelyek a fejkendő viselésére szólítanak fel.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet Választmánya egyhangúan, újabb öt évre elnökké választotta Semjén Zsoltot - adta tájékoztatásul az OMVV a honlapján.
Kocsis Máté hangsúlyozta: ez a kormány nem tegnap lett békehívő, hanem a háború kitörésének pillanatában, 2022. február 24-én hangzott el először, hogy nem az öldöklést kell választani, hanem a békét és nemcsak azért, mert a honfitársaink élnek a határon túl, hanem azért is, mert a magyar gazdaság és az európai gazdaság meg fogja sínyleni a háborút.
Takács Péter emlékeztetett arra, hogy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője örömét fejezte ki, hogy 50 magyarországi kórház felújítását sikerült lassítani, megakadályozni. Megemlítette, hogy az 50 kórházi épületen felül 33 mentőállomás is szerepelt a helyreállítási alap listáján, ám ezek közül van, amit már megvalósítottak nemzeti forrásból.