Kitakarítani a Gyurcsány embereivel teli városházát!
A választások fő tétjének azt nevezte, hogy megmaradunk-e a múltban, azok az emberek lesznek-e itt velünk, akik 2010 előtt tönkretették az országot, és akik 2019 óta Gyurcsány Ferenc vezetésével újra itt vannak a fővárosban.
2024. április 20. 17:40
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje nyilatkozik, mögötte Hidvéghi Balázs kampányfőnök, a Fidesz EP-képviselője nyilatkozik, mielőtt beviszik leadásra az aláírt ajánlóíveket Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalába, a Városház utcában a választási kampány kezdőnapján, 2024.április 20-án. MTI/Lakatos Péter
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a júniusi önkormányzati választások fő tétje, hogy "megmaradunk-e a múltban", ezért szeretné átvitt értelemben is "kitakarítani" a Városházát.
Szentkirályi Alexandra szombaton a budapesti Széll Kálmán téren, ahol a jelöltséghez szükséges aláírásokat gyűjtötte, újságíróknak azt mondta: azért indul el a főpolgármesteri választáson, mert úgy gondolja, a budapestiek sokkal többet érdemelnek, mint amit most kapnak.
Kiemelte, azt szeretné, ha lezárhatnák végre ezt a "borzasztó Gyurcsány-korszakot", ezért esze ágában sincs visszalépni.
"Ma, amikor valaki bemegy a Városházára, úgy érzi, egy alternatív valóságba került, ahol fölállt a harmadik Gyurcsány-kormány" - fogalmazott a kormánypárti főpolgármester-jelölt.
Kijelentette, addig nem lesz rend, tisztaság az utcákon, addig nem fog megoldódni az óriási közlekedési káosz, nem szűnnek meg a dugók, amíg Karácsony Gergely együtt "bazsalyog" Gyurcsány Ferenccel a színpadon.
A választások fő tétjének azt nevezte, hogy megmaradunk-e a múltban, azok az emberek lesznek-e itt velünk, akik 2010 előtt tönkretették az országot, és akik 2019 óta Gyurcsány Ferenc vezetésével újra itt vannak a fővárosban.
Szentkirályi Alexandra közölte: a június 9-i választáson kiderül, hogy tovább tudunk-e lépni, "építkezhetünk-e végre" és a budapestiek problémáival tudunk-e foglalkozni.
A megoldandó problémák között említette az állandósult dugókat, a sárga festékkel átfestett biciklisávok így "kipipált" kérdését, valamint az előbbiből következő levegő- és zajszennyezést. A köztisztaság jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott, "olyan, mintha véget nem érő lomtalanítás lenne".
A választáson eldől, hogy "Gyurcsány Ferencnek lesz főpolgármestere vagy a budapestieknek" - mondta Szentkirályi Alexandra.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.