Az államtitkár elmondta: abban bízik, hogy a következő időszakban egy kereszténydemokrata reneszánsz valósul meg az EU-ban, vagyis visszatér az EU a kereszténydemokrata alapító atyák szellemiségéhez. Ők ugyanis azért hozták létre az EU-t, hogy a békén őrködjön - jelezte.
2024. június 4. 09:26
Az államtitkár – archív/mti//Bús Csaba
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió (EU) öt legélhetőbb tagállama között legyen - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Latorcai Csaba azt mondta, ehhez szükségesek az EU-s források, vagyis a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásai, amelyeket teljesen jogtalanul tart vissza az Európai Bizottság a Magyarországról megválasztott európai parlamenti képviselők segítségével.
Ezért - folytatta - kiemelt jelentősége van a június 9-ei voksolásnak, amelyen reményei szerint a magyar választók "egy eddig, és ne továbbot" mutatnak az európai parlamenti választáson a baloldali képviselőknek.
Az államtitkár elmondta: abban bízik, hogy a következő időszakban egy kereszténydemokrata reneszánsz valósul meg az EU-ban, vagyis visszatér az EU a kereszténydemokrata alapító atyák szellemiségéhez. Ők ugyanis azért hozták létre az EU-t, hogy a békén őrködjön - jelezte.
Ehhez képest ma az a testület, amelynek a békén kellene őrködnie, most a háborúért küzd, azért küzd, hogy egy világháborút robbantson ki - értékelt Latorcai Csaba, akinek várakozásai szerint a választások után az EU visszatér eredeti céljához, és ismét a békén fog őrködni.
Arról is szólt: azzal számolnak, hogy az európai parlamenti választásokat követően, az új Európai Bizottság megválasztása után nem tartják vissza a Magyarországnak jogosan járó forrásokat.
Ugyanis az elmúlt két év tárgyalásai során érzékelhető volt, hogy nem jogi, jogállamisági, hanem színtiszta politikai szempontok miatt tartják vissza a pénzt - fogalmazott, rámutatva: megdöbbentő módon ebben az országellenes kampányban a Magyarországról megválasztott baloldali európai parlamenti képviselők mindig élen jártak.
A tárca célja, hogy a helyi közösségekkel együttműködve kutassa fel az egyes régió versenyelőnyt jelentő értékeit annak érdekében, hogy a elmaradott térségek minél gyorsabban felzárkózzanak az EU átlaghoz - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Hozzátette, cél, hogy városban vagy vidéken élni ne életminőségek közötti, hanem egy életstílus melletti választást jelentsen. Jelen pillanatban ugyanis komoly lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a kistelepüléseken élők is megfelelő közszolgáltatásokhoz jussanak - mondta Latorcai Csaba.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Aszódon tartott vasárnap egy nyilvános rendezvényt a Galgagyöngye Tisza Sziget, melyen Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is részt vett, de Magyar Péter erőszakos testőre nem hagyta, hogy kérdéseket tegyünk fel - számolt be az esetről a Vác Online.
Örömmel osztom meg a hírt: a brüsszeli European Parliamentary Forum on Sexual and Reproductive Rights (EPF) nevű szervezet engem is megtisztelt azzal, hogy vallási szélsőségesként bélyegzett meg legújabb tanulmányában - közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook oldalán.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata – amelyről hétfőn délelőtt publikáltak egy jelentést – egymilliárdot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.