osw.waw.pl
Súlyos szereptévesztésben van az Európai Unió (EU), a migrációs kérdésben tapasztalt lépései mind arra utalnak, hogy "a Soros-terv végrehajtása" érdekében mindent megtesznek azért, hogy a magyar határőrizeti rendszert lebontsák, illetve Magyarországon nekik tetsző kormány alakulhasson - jelentette ki az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Bakondi György úgy vélekedett, hogy az EU a migrációs paktum keretében más és más megközelítést alkalmaz az egyes határszakaszokkal kapcsolatban. A lett, a litván vagy a lengyel határon nagyon komoly kerítés épült - a lengyelek pedig az ottani határőség jóval engedékenyebb fegyverhasználati szabályát is most fogadták el -, az Európai Unió biztosa pedig a lett kerítésnél azt mondta, hogy az az európai demokráciát védelmezi.
"Ez nagyon súlyos tévedés, mert szuverenitást, belső biztonságot, a nem kívánatos, erőszakosan érkező illegális bevándorlók távol tartását, a szervezett bűnözés akadályozását" szolgálja, de a demokráciát nem védelmezi - fogalmazott a főtanácsadó.
Furcsaságnak nevezte, hogy a mediterrán térségben vagy a nyugat-balkáni útvonalon érkező migránsokat ugyanakkor automatikusan be kellene engedni, visszatérve ahhoz a helyzethez, ami 2015-ig jellemző volt Magyarországon is. "Nagy táborokban kellene elhelyeznünk" részben a kerítésen keresztül érkezőket, részben pedig azokat, akiket az olasz partokról vagy spanyol régiókból ide átcsoportosítanának "a brüsszeli bürokrácia egyedi döntése alapján".
Ezekben a nagy táborokban kellene a menekültstátusz iránti kérelmeket elbírálni meghatározott időn belül, "de megtapasztaltuk már 2015-ben", hogy ez mit jelent. Akkor 400 ezren özönlöttek be Magyarországra és közülük 376 ezren nyújtottak be menekültkérelmet a táborokban - jegyezte meg.
Bakondi György szerint az európai uniós tagállamok egyre inkább próbálnak nemzetállami megoldásokat találni, "mert elégedetlenek azzal, amit Brüsszelben az íróasztal mögött kitalálnak". Igyekeznek megfelelni az állampolgári elvárásoknak, hiszen az illegális migráció megfékezésének elsődleges célja, hogy "az európai polgárokat védelmezzük", ezért aztán visszaállítják az ellenőrzést a schengeni belső határokon, és sok más intézkedést is tesznek - fűzte hozzá.
Elmondta még: nem telik el nap, hogy ne figyelmeztesse vagy fenyegesse az EU Magyarországot, és ez a fenyegetés olyan abszurditásig jutott el, mint a legutóbbi pénzbírság - 80 milliárd forint és további napi 400 millió forint -, ami európai szinten is példátlan nagyságrend. "Azért büntettek bennünket, mert védelmezzük azt a határt", ami védelmezi a tagállamokat is, vagyis a magyar költségvetési forrásokból fenntartott műszaki akadályrendszer és határőrizeti rendszer segítségével távol tartjuk a szervezett bűnözés által a határokra hozott illegális bevándorlókat - vélekedett Bakondi György.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A csúcs záró sajtótájékoztatóján az Európai Tanács elnökével és az Európai Bizottság elnökével együtt Orbán Viktor is tájékoztatást ad a magyar EU-elnökség félévének eredményeiről.
-
Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
-
Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.