Kedd délelőtt indulhat újra a vonatközlekedés a Keleti pályaudvarnál
Bár nem az összes vágányon, de kedden délelőtt helyreállhat a közlekedési rend a Keleti pályaudvaron, miután ott vasárnap kisiklott egy személyvonat – mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a MÁV elnöke.
2024. augusztus 26. 13:56

Bár nem az összes vágányon, de kedden délelőtt helyreállhat a közlekedési rend a Keleti pályaudvaron, miután ott vasárnap kisiklott a Claudius Intercity – mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a MÁV elnöke. Pafféri Zoltán hozzáfűzte, a baleset elhárítása után felmérés történik és a műszaki okok felmérése, amelyek a balesetet beköveztét okozhatták, a baleseti helyszín helyreállítása csak ezt követően történik meg.

Arról is beszélt, hogy találtak rá megoldást, hogy ne kelljen a felsővezetékeket elbontani, majd darukat hozni és aztán a vezetékeket utóbb visszaépíteni, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy viszonylag gyorsan újrainduljon a vasúti forgalom. A mentésről elmondta: emelőkkel a földről tették vissza mind az öt kocsit, most helyezik vissza az utolsót. Az utazóközönséget arra kérte, hogy tájékozódjanak a közlekedési helyzetről a MÁV közösségi oldalán és az applikáción. Azt, hogy konkrétan mi a baleset kiváltó oka, jelen pillanatban a rendőrség, közlekedésbiztonsági szervezet, illetve a MÁV vasútbiztonsági szervezete vizsgálja, ebből most felelőtlenség lenne bármi további konkrétat mondani – fogalmazott Pafféri és hangsúlyozta, a vizsgálatok lezárása után fognak további konkrétumokat közölni. Hozzáfűzte, most azon dolgoznak, hogy a kár helyreállítása mielőbb megtörténjen és legkésőbb kedden délelőtt a forgalomnak visszaadják a Keleti pályaudvart.

Németh Réka, a MÁV pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese azzal egészítette ki, hogy a váltó egyik alkatrésze tört el, de azt egyelőre nem tudják megmondani, hogy ez ok vagy okozat. Emiatt soron kívül vizsgálnak át minden váltószerkezetet. Beszámolt arról is, ezt a váltót július 30-án vizsgálták, akkor nem volt gond vele, a forgalom újraindításának egyetlen akadálya most a pálya állapota, ugyanis a biztosítóberendezések működnek. Hogy a váltó hány éves volt, annak nincs jelentősége – fűzték hozzá.

Magyar Nemzet
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó