Áts Károly borművész – borravalo.hu
Koncertekkel, boros és konyhaművészeti örömszerzéssel várják a vendégeket a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokon október 6. előtt – közölték a szervezők az MTI-vel.
Azt írták, a rendezvény hazánk egyik legrégebbi szüreti eseménye, 1932 óta tartják meg a programot. A Szüreti Napoknak ebben az évben Kelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri rendezvényhelyszíne, a Fesztiválkatlan ad otthont a tokaji belvárosban zajló fejlesztési munkálatok miatt.
Az idei eseményre vidám, szüreti hangulatú térzenei koncerteket és utcazenészeket ígérnek a szakácsművészeti sétány és borkóstolók mellé. A háromnapos rendezvényen fellép Korda György és Balázs Klári, valamint Metzker Viktória és Regán Lili. A rendezvény utolsó napján bábszínház és Kalap Jakab-koncert várja gyerekeket.
A borkedvelőket a kiállító borászatok mellett a Tokajban működő pincészetekben is várják, ahol hasonló alkalmakkal, kóstolókkal, kiállításokkal, előadásokkal és további koncertekkel készülnek. A látogatók több ismert borásszal személyesen is találkozhatnak.
A Szüreti Napok elmaradhatatlan része szombaton a térség legnagyobb felvonulása, amelyen a lovasok mellett rezesbandák, táncosok, a helyi nevelési-oktatási intézmények és hagyományőrző csoportok mutatkoznak be.
Ezt követően tartják a Polgármesterek Borának szőlőösszeadási ceremóniáját: a huszonhét település szőlőjéből készülő bor az összefogást jelképezi, kereskedelmi forgalomba nem kerül, kizárólag reprezentatív célokat szolgál.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
A platószónok erőszakos akcióval fenyegetőzik szombati "nyílt levélnek" titulált írásában. Miközben ebben élő közvetítést követel, felemlegeti a 2006-os erőszakos eseményeket, amelyek a Szabadság téren zajlottak a televízió akkori székházánál.
-
A borkedvelőket a kiállító borászatok mellett a Tokajban működő pincészetekben is várják, ahol hasonló alkalmakkal, kóstolókkal, kiállításokkal, előadásokkal és további koncertekkel készülnek. A látogatók több ismert borásszal személyesen is találkozhatnak.
-
Beszélgetés Tóth Erzsébettel