Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke, a díj alapítója – Szabó László felvétele

A kard áthatol a trianoni térképvonalakon, mintha azok nem is lennének. Dunaszerdahelyre, Mezőváriba, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába – ide kétszer is –, Kolozsvárra, Óbecsére is eljutott magyar irodalmi kiválóságokhoz. Művelődésünk, művészetünk a mesterségesen meghúzott államhatároktól megszabadulva, a Szent Korona örök tartományaiban egységes. És az is marad - hangzott el Esztergomban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem  Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Johanneum épületében. 

Prof. Dr. Prokopp Mária, a Balassa Bálint Társaság elnöke Balassa Bálint születésnapjának alkalmából mondott köszöntőt, hangsúlyozva, hogy a költő és a hazáját hősiesen védő katona példájából ma is erőt meríthetünk a napi küzdelmekhez.

 

A professzor asszony – Képek: Szabó László

Ungi Cecília ELTE BTK mesterszakos hallgató, az Esztergomi Színjátszókör tagja Balassi Bálint versével köszöntötte a közönséget.

 

Ungi Cecília és tanárnője, Erősné Vörös Viktória

Székfoglaló előadást tartott Molnár Pál, a Balassi Bálint Kard Művészeti Alapítvány elnöke, a Balassi Bálint Emlékkard nemzetközi irodalmi díj alapítója: Mérföldkövek irodalomtörténetünkben: Balassi-versfordítások öt kontinensen címmel

A laudátor: Vincze László mérnök, a szentendrei Vinczemill Kft. vezetője volt, a papíripari mérnök fölidézte a Balassi-kard 28 éves történetét, amelyben ő maga is kezdettől fogva kulcsszerepet játszott különleges okleveleivel. 

Vincze László

Mint a Molnár Pál által elmondott székfoglalóban elhangzott: irodalomtörténetünk kezdetét azért kell fénybe állítanunk, mert az eltelt bő nyolc évszázadban még, eddig(!) soha nem történt meg, hogy magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj mind az öt kontinensre eljusson.

A Balassi Bálint-emlékkard ezt teljesítette.

 

 

Balassa esztergomi hívei

 

 

Mérföldkövek irodalomtörténetünkben: Balassi-versfordítások öt kontinensen

Székfoglaló 2024. október 17., Esztergom

 

Haraguvék Isten, és vetevé űt ez munkás világ belé…
Több mint nyolc évszázada valaki magyarra fordított egy latin imát, és e fordítás szövege mind máig fennmaradt. Ma Halotti beszéd és könyörgés címmel emlegetjük. Többen innen számítják a magyar irodalomtörténet kezdetét, hiszen az ima szépirodalmi szövegnek tekinthető, és eme fordítás színvonala méltó ehhez az értékhez.
Valamivel később, bő hét évszázada valaki nem lefordított, hanem művészien átköltött egy latin verset, amelyet az első magyar, sőt első finnugor lírai nyelvemlékként tisztelünk. Az Ómagyar Mária-siralom szépsége ma is elvarázsolja a verskedvelőket.
Világ világa,
virágnak virága,
keserűen kínzatol,
vas szëgekkel veretel!
A világ-virág rím azóta is gyakran felbukkan a magyar költészetben, maga Balassi is él vele, Negyedik versében Céliára utal:
Támadtakor napnak, mint holdnak, csillagnak hogy enyészik világa,
Úgy menyek-szüzeknek, mint szép füveknek vész szépsége virága.
Egy másik versében rímelés nélkül is párba állítja ezt a két szót:
Ez széles világon mennyi virág vagyon, mindaz, sem ér egy rózsát – fogalmaz Valahány török bejt, kit magyar nyelvre fordítottak című alkotásában. Az előbbiben a világosság, az utóbbiban a földkerekség jelentésével használja a világ szót a költő.
Irodalomtörténetünk kezdetét azért kell fénybe állítanunk, mert az eltelt bő nyolc évszázadban még, eddig(!) soha nem történt meg, hogy magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj mind az öt kontinensre eljusson.
A Balassi Bálint-emlékkard ezt teljesítette.
Eddig 28 év alatt 28 kardceremónia zajlott, ezeken 53 irodalmár vette át a szablyát. Magyar költők és külföldi műfordítók, ez utóbbiak mindnyájan Balassi-költeményeket is átültettek anyanyelvükre.
A legkeletibb pont Tokió, itt él Harada Kijomi művésznő, akit Ady Endre párizsi verse tett a magyar költészet szerelmesévé, ám Balassi is fölemelő élményt kínált számára.
Napszállta felé tekintve a legtávolabbi pont Santa Barbara: itt élt John Ridland, akinek azt is köszönhetjük, hogy sokéves kemény munkával angolra fordította a János vitézt, majd számos magyar alkotást, köztük Márai műveit, és több Trianon-verset, ez utóbbiakat nagyrészt költőtársával, a magyar szülőktől Los Angelesben született Czipott Péterrel.
Balassi-versek fordítására a Balassi Bálint-emlékkard alapítója és szervezője – szerénységem – kérte föl mind a két amerikai művészt.
Ridlanddel ausztráliai magyarjaink révén kerültem kapcsolatba, a műfordító ugyanis Melbourne-ben is felolvasást tartott a János vitézből. 2020-ban bekövetkezett haláláig nem tudta meg, hogy ennek a Petőfi-remekműnek az eredeti címe Kukoricza Jancsi volt, ám első kiadója, a gyöngyösi születésű – földim! – Vahot Imre a nagyobb kelendőség kedvéért alakította ki a János vitéz címet.
A legészakiabb pont Jyvesküle, itt él a finn Tuomo Lahdelma, ő 2005-ben nyújthatta ki kezét a szablyáért a Gellért szálló Duna-termében. Ekkor Ferenczes István erdélyi költő volt a magyar kitüntetett. 2005 februárjában – azaz néhány hónappal a 2004 decemberi szörnyű emlékű, nemzettársainkat kitaszító népszavazás után. A kiváló székelyföldi poéta kitüntetésével a nemzeti egybetartozás érzését is erősíteni kívántuk. A két kitüntetett közül az egyik elsírta magát a ceremónián… Igen. Tuomo volta az.
A legdélebbi pont már említődött: Melbourne. Itt született, és ma is a közelben él Ross Gillett, hazájában is sokat díjazott alkotó. Kitüntetéséhez két kiváló, azóta elhunyt ausztráliai magyar együttműködése kellett. Csapó Endre, az idehaza is híres újságíró kérésem elhangzása után ígérte meg: Pali, ezt meg fogjuk oldani. És a másik segítő: Kapantzian Artúr ausztráliai magyar ügyvéd, aki nyersfordításban átadta Ross Gilletnek az általam elküldött verseket, majd vele együtt dolgozva többször felolvasta a sorokat, és segített az értelmezésben, a pontos jelentés visszaadásában.
Az észak-amerikai kapcsolat azt tudatosította, hogy ott hat földrészről tanítanak az iskolákban, náluk Dél-Amerika külön kontinens. A Balassi-folyamatban ez nem okozott zavart, ugyanis a Brazíliában élő, Sao Paulóban alkotó Nelson Aschert már előzőleg, 2017-ben kitüntettük a karddal, említeni kell, hogy a Gellért szálló gobelintermében ekkor a brazil nagykövet asszony és a portugál nagykövet asszony is jelen volt, a brazil diplomata beszédet mondott.
A kardceremóniákon számos alkalommal voltak jelen nagykövetek, az orosz, a lengyel és az egyik bolgár diplomata magyarul mondott köszöntést, épp így a mi nyelvünkön szólalt meg a francia és az amerikai kulturális attasé.
A költészet a szellem és a lélek mezsgyéjén Istent kereső kíváncsiság.
A nemzetre mért történelmi csapások a költészetben erőforrásként buzogtatnak fel művészi kimondásvágyat. A magyar poézis nem alkuszik. Megalkuvás nélkül tör csúcsokra, szinte nem adja alább a lehetetlennél.
A Balassi-kardos költők a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig elterülő térségben élő, reménykedő, vitézként próbálni induló magyaroknak kínálnak megerősítő élményt Odafentről ihletett műveikkel.
A kard a históriában mindig a fegyvernél többet: egyfajta eszmeiséget is jelentett. A római sereg gladiusa diadalmas szimbólum. A Jelenések könyvében brutális emberbüntető fegyver: „És eljöve egy másik veres ló, és a ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék, és adatik annak egy nagy kard.” (Jel. 6. 4.) A mítoszokban is fel-felszikrázó jelkép a szálfegyver. A legendás Excelibur a középkor elejéről, Artúr király lovagjainak ködös világából bocsát ki máig látható tükröződést. Attila kardját magától a Hadistentől eredeztette a hun hagyomány. A magyar irodalomba a török fegyverek is beverekedték magukat. Döbrentei Kornél Hagyaték című versében magától értetődő természetességgel villan fel a fordított ívű janicsár csataeszköz: „Amikor a látható és a láthatatlan / had egymásba roppan s kibicsaklik nyakam /jatagánon…” – írta a Balassi-kardos poéta. A japán kardművészet különlegességei: a szamurájok világát idéző katana, vakidzasi, a nindzsák homályába villantó nindzsaken, a harci sajátosságokat, sőt császári fensőségességet megjelenítő kodacsi, kuszanagi érzékelteti, hogy a kard mint jelkép igazi világjátékos.
Balassi kardja a magyar végváriság örök hőseit ragyogtatja elénk több mint 28 éve. A jellegzetesen magyar szablyát kezdettől fogva Fazekas József bonyhádi mester kovácsolja; a fegyver mintája az egyik Balassa sírjából előkerült, évszázadok idősúlyától megviselt penge. „Nincsen oly erős vas, kit tűzzel jó kovács ide-s-tova nem hajthat” – írta a költő. Több mint négy évszázad szaladt el, mióta Balassi Bálint az angyalok kürtszaván az Úr táborába megtért – miként ezt Nagy Gáspár az Esztergomi apokrifban megfogalmazta -, ám mind a mai napig van jó kovács, ki a vasat ide-s-tova hajtja a tűzzel. És többek között Balassi Bálint-emlékkardot kovácsol.
A szablya fényessége az édes haza mély értelmére is világosságot vet. Ó, én édes hazám, te jó Magyarország – zengte Balassi. „Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani" – írta, egy pálos mondást idézve, Pázmány Péter. „Vérkerüléssel, harckerüléssel s erősségek elhagyásával, egyszóval: szaladással kívánjuk-e édes hazánkat megnyerni…?” – kérdezte Rákóczi Ferenc. „…a világ fergetegeiben kellene tapasztalást s élettudományt gyűjteni s hasznos ismeretekkel édes hazánkba visszatérni.” Ezt már Széchenyi István írta, akaratlanul is sugallva, hogy egy-egy nemes gondolatnak a fényerejét a telő évszázadok nem halványítják. „Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” – imádkozott szülőföldjéhez József Attila.
A kard áthatol a trianoni térképvonalakon, mintha azok nem is lennének. Dunaszerdahelyre, Mezőváriba, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába – ide kétszer is –, Kolozsvárra, Óbecsére is eljutott magyar irodalmi kiválóságokhoz. Művelődésünk, művészetünk a mesterségesen meghúzott államhatároktól megszabadulva, a Szent Korona örök tartományaiban egységes. És az is marad.
A portugál Ernesto Rodriguestől az orosz Jurij Guszevig, a török Dursun Ayantól a francia Jean-Luc Moreau-ig, a japán Harada Kijomitól a brazil Nelson Asherig csapatnyi külföldi irodalmár evezett be a mind erősebb hullámversű európai Balassi-folyamatba, melynek jelmondata: fedezd föl saját kultúrád. A XVI. századi európai költőóriás néhány alkotását saját irodalmuk becses kincsévé tették, gazdagítva nemzetük művelődését, művészetét.
Különös teljesítmény az észt Sander Liivak Balassi-kardos műfordítóé: fölismerve a díj nemzetközi kisugárzását, a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjra javasolta a macedón Paszkál Gilevszkit, majd egy évvel később az örmény Vahram Martiroszjant. Mindkét kiválóság már átvette a szablyát a magyarok fővárosában.
Ha egy észt művész javasol macedón és örmény poétát magyar kitüntetésre, ebből egyértelmű következtetés vonható le.
A magyar irodalom világbirodalom.
A Teremtő – kifürkészhetetlen célból – nekem osztotta ki azt a kegyelmet, hogy ennek a díjnak a kitalálója, megalapítója, majd évtizedeken át szervezője lehessek. Utána kellett néznem az évnek, igen: 1975-ben szikrázott fel az ötlet. Akkor adták át először a Kossuth rádió Karinthy-emlékgyűrűjét. Mint tudjuk: a humoristáknak jár ez a kitüntetés. A tévékészülék előtt állván hallottam a kifejezést: emlékgyűrű… Fölötte igen megtetszett. Emlékezetem szerint már akkor átvibrált a fejemen: milyen jól hangzana a Balassi Bálint-emlékkard…
Ám a megvalósításra több mint két évtizedet kellett várnom. Önmagában az ötlet és a szívet melengető elnevezés kevés lett volna. Kellett egy – a szó legjobb értelmében vett – provokáció is, hogy energiát injekciózzon belém az indításhoz. Ez a darázscsípés a Valentin-napok elburjánzásában talált rám. A kilencvenes években hazánkat is elérte, és évről évre jobban beborította ez a szellemet körbetekerő, a jelképes napfényt is szűrő folyondár.
Mi közünk ehhez a műünnephez? – keltett bennem bosszankodást a médiumok által, nyilván nem véletlenül, egyre inkább felkapott és habzásba hozott kereskedelmi akció. Még ha a magyar virágkertészek járnának jól – gondoltam. Ám akkorra már ezt az ágazatot is lesarlózta a privatizáció. Külföldi virágcégek csokrozták körül színpompával az Amerikából átültetett, s meggyökereztetni próbált „ünnepi” alkalmat.
A Gellért mint Európa egyik legszebb szecessziós szállodája önmagában is legendák sorát testesíti meg. Első hallásra hihetetlen: az első világháború éveiben épült. Tervezői: Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk Izidor. Az épületegyüttest a Nagy Háború végén adták át. S azóta megfordult a szállóban román, magyar, szovjet és amerikai hadsereg. Ez utóbbi az 1990-es években tette ezt, és a katonaságok közül egyedüliként: fizetett is az ott-tartózkodásért.
A Gellért gobelintermében került sor az ötödik szablyaünnepre, ekkor a Balassi-folyamat nemzetközivé szélesedett. 2002-ben egy portugál kiválóság, Ernesto Rodrigues is átvehette az általa hőn szeretett Balassi Bálint szablyáját. Egyébként nem csak a portugál nagykövet jelenlétében – aki Balassit: „Blázsit” is többször magasztalta beszédében –; ott volt az akkori brazil nagykövet is.
A változtatáshoz, kiegészítéshez egy irodalmi – irodalomtörténeti – fölismerés (is) vezetett. Mint az iskolákban tanítják: Balassi költészete három értékből áll. A vitézi, a szerelmes és az istenes versekből. Ez igaz. Még akkor is, ha a mintegy száz költeményből az igazán vitézi „csak” egy, ha az éppen a legismertebb is. Az istenes versek száma több mint húsz, és bőven sorjáznak a szerelmesek. Ám – jött a felismerés – Balassi mint műfordító is európai nagyság. Még tizenéves, amikor németből ültet át művet – a Beteg lelkeknek való füves könyvecskét – Michael Bock: Würtzgertlein für die kranken Seelen, ahogy németül mondják –, ezt a könyvet száműzött szüleinek vigasztalására alkotta, Krakkóban adták ki.
A hagyomány szerint ez az egyetlen, még életében megjelent könyve. Ám Jakab László és Bölcskei András Balassi-szótára, amely 2000-ben Debrecenben jelent meg, írja, hogy Balassi olasz ihletésre alkotott drámája, a Szép magyar komédia már 1590-ben, azaz Balassi 36 éves korában megjelent nyomtatásban. Ebből csak néhány lap maradt fenn.
Ez is próza volt, ám jönnek – életében még csak kézzel írt másolatokban – a versek is. „Marullus poéta azt deákul írta, ím én penig magyarul/ Jó lovam melletti füven való létemben fordítám meg deákbul” – rögzíti egyik legfontosabb versének, íme, nem csupán ihletőjét, hanem irodalmi alapját, harsányan kiemelve, hogy műfordításról van szó. A németalföldi Janus Secundus által kiadott latin nyelvű könyv, amelyben a félig görög Marullus poéta műve megjelent, óriási hatással volt Balassira, így a magyart irodalomra is. És nem is említem a szláv népi alapanyagokat, vagy azokat a török ihletésű poémákat, amelyek eredetijét – Dursun Ayan Balassi-kardos török műfordító szerint – megtalálták a török irodalomtörténészek.
Kardtársak címmel film is alkottatott. Két filmművész: Puszt Tibor, Gál Anasztázia, valamint szerénységem heteken át jártuk a tájat Budapest és Esztergom között a forgatás alatt. Az interjúalanyok között megszólalt – éppen a Hitel akkori szerkesztőségében – Döbrentei Kornél és Nagy Gáspár is. A filmben a Misztrál együttes zenél.
A Misztrál együttes kezdettől kulcsszereplője a Balassi-miséknek. Egy történelmi műben olvastam a következő szót: kardszentelés. Megtetszett, miként annak idején a Karinthy-emlékgyűrű is. 2008-ban tartottuk az elsőt: Budapesten a Kassai téri templomban. Azóta a kardszentelő mise – más tekintetben zarándokló mise, ahogy Kiss-Rigó László püspök egy szentbeszédében elnevezte – bejárta többek közt Esztergomot, Szegedet, Kismartont, és a bécsi Stephansdomot. Ez a templom ott magaslott a város közepén már Balassi Bécsben jártakor is. A 2013. januári misén az osztrák sekrestyés szerint kilencszáz ember – valószínűleg nagyrészt bécsi magyar – volt jelen.
Eddig portugál, lengyel, olasz, finn, cseh, török, orosz, mongol, amerikai, bolgár, kongói, francia, észt, oszét, japán, brazil, ismét bolgár, macedón, örmény, ausztráliai, román, ismét amerikai, majd arab költő nyújtotta ki karját Balassi Bálint szablyájáért.
A kardceremónián az utóbbi évtizedben a Szent György Lovagrend katonai hagyományőrző tagozata adja a díszőrséget.
A Balassi-kard filozófiája nem veszi figyelembe Trianont: azt szimbolikusan meg nem történtnek értékeli. A nemzethatárokat továbbra is Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig elterülő térségben jelöli ki. A kitüntetett magyar poéták születési helye éles fénybe állítja ezt: Keszthely, Pestszentimre, Válaszút, Bérbaltavár, Debrecen, Dunakeszi, Ózd, Siménfalva, Akasztó, Tiszaújlak, Csíkpálfalva, Zámoly, Budapest, Zagyvarékas, Zenta, Iszkáz, Hadikfalva, Dunaharaszti, Somberek, Bodrogszentes, Gyula, Jánoshalma, Bácsalmás, Lövéte, Körmend, Kolozsvár, Vásárosnamény, Göntérháza, Szolnok, Kézdivásárhely. A Trianonban elcsatolt részek közül egyedül a Várvidék – Burgenland – érintetlen.
A huszonhatodik kardceremónia Pesten a Központi Papnevelő Intézet dísztermében zajlott. Történelmi jelentőségűnek is értékelhető az ünnepség, ugyanis a román műfordítónő magyarul elmondott köszönetmondását vastapssal jutalmazta a közönség. Nos, hogy a magyar fővárosban magyaroknak román ember mondjon magyarul beszédet, s ennek nyomán vastaps törjön ki – ilyen valószínűleg soha nem történt, vagy ha igen, akkor fölöttébb régen lehetett. Elena Lavinia Dumitru tehát történelmet formált – a Balassi-kardnak köszönhetően.

Öt könyv jelent meg a Balassi-kardról, mind az öt a Kairosz kiadásában. Az első antológia Balassitól Utassyig sorakoztatta fel az alkotókat Kardtársak címmel 2001-ben. A következő kötet a 20. kardátadás alkalmából készült Balassi kardtársai címmel 2016-ban, majd a jubileumi, 25. átadási ünnepségre Rímek szablyaélen címmel jelent meg könyv: a két utóbbiban a magyar költők és a külföldi műfordítók alkotásai együtt sorakoznak az oldalakon.
38 Balassi-vers olvasható angolul a kaliforniai Czipott Péter fordításában, a Toll és szablya című kötetben. Ha elfogadjuk, hogy a költészet ott van, ahol a Nap és a tenger összeér, különösen élénk kép színeződik elénk Czipott Péter műfordítói munkásságára tekintve. Ő ugyanis az óceán túl felén merül el Balassi Bálint költészetében. A „Csudákat nevelő, gályákat viselő nagy tenger morotvája!” mint balassis poétai láttatás az ő esetében részletgazdag lesz. Még akkor is, ha a kaliforniai város, San Diego, amelyben él és alkot, a kontinens nyugati felén a túlsó nagy vízre, a Csendes-óceánra néz.
Balassit fordítani csak a lehető legmagasabb szinten szabad – ezt maga Czipott Péter is vallja, erősíti (és reményei szerint teljesíti is, bár az ítéletet a hozzáértő irodalmárokra hagyja).
Jelentős szolgálatot tett ezzel a magyar kultúrának, hiszen angolul kínálja olvasásra azt az európai költőóriást, aki ez idáig alig volt hozzáférhető ezen a nyelven. Az amerikai magyaroknak, és az idehaza élő angolul tudóknak különös irodalmi élményt kínálhat e kétnyelvű kötet.
És minden bizonnyal irodalomtörténeti jelentőségű a kairói Abdallah al Naggar műve, a Szavak ösvényein című kötet 29 Balassi-költeménnyel. A műfordítás fényes értékeket visz át egyik kultúrából a másikba, szelíd foglalásnak is nevezik ezt a művészeti tevékenységet.
Az idei tavasztól az arab világba törnek be a Balassi-strófák: ezek a tipikusan magyar, és egyben európai értékek.
Abdallah Abdel-Ati Abdel-Salam Mohamed Al-Naggar – azaz baráti megszólítással: Abdallah – már budapesti egyetemistaként fölfedezte a XVI. század európai költőóriást, és érzékelte a poéta életművének nemességét, nagyszerűségét. Talán világirodalmi rangját is.
Nekünk, magyaroknak mindenképp kiemelkedően fontos Abdallah Balassihoz kapcsolódó irodalmi rokonszenve, erőfeszítése, alkotása. Jelenlegi ismereteink szerint ugyanis Balassi-verseket még soha nem fodítottak arab nyelvre.
„Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riad” – írta Balassi a leghíresebb, Hatvanegyedik versében, a Végek dicséretében. A szerecsen szó ezen a helyen azt jelenti: arab. Ez tehát az a pont – a „szerecsen”, azaz arab telivér lovak említése –, ahol az arab világgal költészete egybekapcsolja a magyar poétát. Jelentősen kiterjet ez a kapcsolódás, hiszen Abdallah versfordításai arab szellemi közkinccsé teszik a XVI. századi magyar költőóriás munkásságát. Ez minden bizonnyal irodalomtörténeti jelentőségű fejlemény mind a magyar, mind az arab művészeti világban.
A földkerekségen mintegy 450 millió arab ember számlálható össze, közülük a legtöbben, csaknem százmillióan Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar hazájában, Egyiptomban élnek.
Balassi lejegyezte, hogy „Jó borokkal töltett aranyos pohárok járjanak mi közöttünk.” Ez az idézet sorra elhangzik a Balassi-kard borseregszemléken, a Férfias fajták versenyén. Eddig 19 borseregszemle zajlott az ország különböző pontjain: Monostorapáti, Eger, Villány, Badacsony, Balatonfüred, Tokaj, Szekszárd, Sopron, Izsák, Mád, újból Eger, Mór, Pécs, ismét Tokaj, újból Villány, Gyöngyös, Eger, Pannonhalma – ezek voltak az eddigi helyszínek. A szőlő- és borfajták is zarándokoltak: Főbor, Bikavér, Kékoportó, Kéknyelű, Olaszrizling, Furmint, Kadarka, Kékfrankos, Sárfehér, hatputtonyos Aszú, Egri Csillag, Ezerjó, Cirfandli, Hárslevelű, REDy, Mátrai Olaszrizling, Egri Kékfrankos, Rajnai Rizling – ezek a borok vonultak fel a seregszemléken ez idáig.
Vélhetjük, hogy ezek a borok Balassinak is ízlettek volna, és derűvel telten írhatná le most is:
Ily jó időt élvén Isten kegyelmébül,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szűbül,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetbül.

 

Molnár Pál
a díj alapítója, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke

Irodalom:

Balassi Bálint és a 16. század költői Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979
Balassi-szótár – Debreceni Egyetem BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, 2000
Etimológiai szótár, Magyar Szavak és toldalékok eredete – Tinta Könyvkiadó
Toll és szabja, The Pen and the Sword – Kairosz, Kiadó2022
Kőszeghy Péter: Balassi Bálint, Magyar Alkibiadész – Balassi Kiadó, 2008
Kőszeghy Péter: Balassi Bálint, Magyar Amphión – Balassi Kiadó, 2014
Abdallah Abdel Ati Al-Naggar: Szavak ösvényein – Kairosz Kiadó, 2024
Eckhardt Sándor: Balassi Bálint – Balassi Kiadó, 2004
Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben – Akadémia, 2004

Kardtársak – Kairosz Kiadó, 2001
Balassi kardtársai – Kairosz Kiadó, 2016
Pázmány Péter művei – Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983
Nemeskürty István: Balassi Bálint – Gondolat Kiadó, 1978
Molnár Pál: Gyöngyös, A Mátra kapuja – Kairosz Kiadó, 2021
Molnár Pál: Hinni és hihetni egymásnak, A Széchenyi Társaság könyve 1988-2018 – Antológia Kiadó 2018
Móser Zoltán: Balassi Bálint hirtelen élete – Zsámbéki Kastély Kht., 2004
Rímek szablyaélen: Balassi-kardos költők és műfordítók antológiája – Kairosz Kiadó, 2020
Janus Pannonius és Balassi Bálint válogatott költeményei – Unikornis Kiadó, 1994
Nemzeti olvasókönyv – Gondolat, 1988
II. Rákóczi Ferenc fohászai – Szent István Társulat, 2001
Latin nyelv – Tankönyvkiadó, 1977
József Attila összes versei – Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972
Féja Géza: Régi magyarság, A magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig – Püski, 2001