Tartós növekedési pályára áll a magyar gazdaság
Banai Péter Benő felidézte, hogy a gazdaságpolitika fókuszában 2010 óta elsősorban a munkahelyek számának növelése, a bérek emelése és a családtámogatások széles körének kialakítása, illetve megtartása áll.
2024. november 30. 09:58

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára nyilatkozik az Európai Unió 2025-ös költségvetéséről folytatott uniós tanácsi ülést követően a közmédia brüsszeli központjában 2024. november 12-én. MTI/Bodnár Boglárka

Tartós növekedési pályára tud állni a magyar gazdaság a következő években - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára pénteken a Hír TV Napi aktuális című műsorában.

Banai Péter Benő felidézte, hogy a gazdaságpolitika fókuszában 2010 óta elsősorban a munkahelyek számának növelése, a bérek emelése és a családtámogatások széles körének kialakítása, illetve megtartása áll. Az eredményekről szólva felhívta a figyelmet, hogy meg tudták őrizni az egymillió új foglalkoztatotti létszámot, a reálbérek egy év kivételével jelentősen emelkedtek, és a családtámogatásoknak rendkívül széles rendszerét építették ki.

Az államtitkár közölte: azzal számolnak, hogy ebben az évben a magyar gazdaság teljesítménye pozitív tartományban lesz, de ahhoz, hogy elérjék a koronavírus-járvány előtti bővülést, szükség van a külső környezet stabilitására, ezért is fontos a szomszédban dúló háború mielőbbi befejezése. Emellett Magyarországon is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy gazdasági növekedést fenntartsák - tette hozzá.

A béremeléseknek akkor lesz meg a fedezete, ha van gazdasági növekedés - hangsúlyozta.

Banai Péter Benő kiemelte: a költségvetés szempontjából lényeges, hogy a kiadásoknak úgy legyen meg a fedezete, hogy az állam pénzügyi finanszírozási stabilitását fenntartsák, az államadósságot, illetve az államháztartási hiányt folyamatosan csökkentsék.

Az államtitkár jelezte: bízik abban, hogy Magyarország megőrzi a befektetésre ajánlott minősítését, stabil lehet az állam finanszírozása, és a gazdaság növekedése mellett az adósságrátát, illetve az államháztartási hiányt csökkenő pályán tudják tartani.

MTI
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Terrortámadás – Videó
    A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.
  • Salvini nem követett el bűncselekményt
    A nem jogerős ítéletet közel négy éve tartó büntetőeljárás után hirdette ki a palermói bíróság.
  • Bulgária kulcsország hazánk számára
    A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy tavaly 5,6 milliárd köbméter, idén 7 milliárd köbméter földgáz Bulgárián keresztül érkezett hazánkba, miközben a teljes fogyasztás 9 milliárd köbméter.
MTI Hírfelhasználó