Hátországot jelent a CÖF-CÖKA
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára videón bejátszott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a haza nem csupán az országot jelenti, hanem a magyar kultúrát, a zenét, gyermekeinket, a tudomány bajnokait, városainkat, falvainkat, mindazt a kincset, amivel mi, magyarok gazdagítjuk Európa kultúráját.
2025. január 17. 23:46

A CÖF-CÖKA által szervezett demonstráció a magyarok fővárosában – archív

A kormánynak a gyermekeket támadó, sehova nem vezető és a teremtett világ ellen dolgozó ideológiákkal szembeni szellemi harcának hátországát jelenti a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, amikor átadták a CÖF-CÖKA 2024. évi Szellemi Honvédő díjait pénteken Budapesten.

Soltész Miklós azt mondta: a CÖF-CÖKA-nak is köszönhető, hogy ebben a szellemi harcban elérték a magyar embereket, és a politikában Brüsszeltől az Egyesült Államokig képviselni tudták az elveiket; ez a fantasztikus összefogás adott erőt és támaszt ehhez.

Magyarország kormánya - ígérte - mindent meg fog tenni a woke ideológia és az LMBTQ ellen, ám nem az egyes emberekkel szemben, mert a tisztelet mindenkinek kijár - tette hozzá a politikus.

Szerinte ez a harc folytatódik, annak ellenére, hogy "Présman úr" távozott Magyarországról, és "Zuckerberg, Cukorhegyi úr" is megváltoztatta a véleményét, és már nem törekszik gondolatrendőri szerepre a Facebook. Ezek ugyanis - "Soroséktól kezdve mindenki" - nem teszik le a fegyvert. Ezért továbbra is szükséges a kormány számára a szellemi honvédelem, a hátország támogatása - hangsúlyozta az államtitkár.

Soltész Miklós felidézte, hogy az első, 2011-es magyar uniós elnökségre készülve egy nemzetközi ifjúságpolitikai konferencián a kormány családpolitikájáról tartott előadást, amikor egy résztvevő azt tudakolta, milyen a kormány hozzáállása az LMBTQ-közösséghez.

Erre azt válaszolta, hogy mindenkinek tiszteletben tartják a politikai, vallási nézeteit, nemi identitását, ám az európai demográfiai krízisre férfi és nő kapcsolata jelenthet megoldást. Ezt követően hat vagy hét európai parlamenti képviselő levelet írt az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökének tiltakozásképpen "a fasiszta és náci nézeteket valló" Soltész Miklós kijelentései miatt.

Megdöbbentő - folytatta -, hogy a tűzoltóknak és az orvosoknak Angliában és az Egyesült Államokban ahelyett, hogy a munkájukat végeznék, genderképzéseken kell részt venniük. Ennek a következménye az is, hogy a Los Angeles-i tűzvész során ahelyett, hogy a tűzoltók a lángokat oltották volna, azt gyakorolták: miként kell megszólítani gendersemlegesen a kimentendő embereket.

Ez az őrület megjelenik a sportoknál is, például akkor, amikor az olimpián "Hámori Lucát agyonveri az elődöntőben egy férfi, és ezért tapsol a világ egy része" - sorolta Soltész Miklós.

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára videón bejátszott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a haza nem csupán az országot jelenti, hanem a magyar kultúrát, a zenét, gyermekeinket, a tudomány bajnokait, városainkat, falvainkat, mindazt a kincset, amivel mi, magyarok gazdagítjuk Európa kultúráját.

Mint ahogy minden kornak megvoltak a honvédő hősei, napjainkban szükség van tettre kész honfitársainkra, akik a szellem erejével óvják mindazt, ami magyar. Vagyis a kitüntetésben részesülők, akik hivatásuknak tekintik a szellemi honvédelmet, méltán állíthatóak példaképként a nemzet elé - fűzte hozzá az államtitkár, aki gratulált a díjazottaknak.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke úgy vélekedett, hogy a világban egyre fontosabb a civil társadalom ébersége és a népfelség elve, ami egyre inkább teret nyer Európában, és egyre többen gondolják úgy, hogy a zsidó-keresztény kultúra megvédése hazafias kötelezettség. Vagyis az európai polgárok egyre inkább szembefordulnak a posztkommunista, álliberális, "beteges" eszmeiséggel
- jelentette ki.

Önállóan kell döntenünk a háború vagy béke kérdéséről, a szuverenitás megőrzéséről, a migráció elutasításáról, vagy arról, hogy gyermekeink jövőjét szerető édesanyákra és édesapákra bízzuk - mondta.

Ennek érdekében a CÖF-CÖKA létrehozta a civilek.info hírportált, a CÖF TV interjúkat közvetít, havonta egyszer civil akadémiát rendeznek, és segítik a CÖF-klubok tevékenységét.

A szervezetük 130 gyermekvédelmi intézménynek küldött karácsonyra 20 tonna gyümölcsöt, létrehozták a külügyi, operatív és médiaigazgatóságukat, megszervezték a háborúellenességet demonstráló Békemenetet, és októberben 16 ország szervezeteinek részvételével megtartották az európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EUCET) ülését.

A szervezet a névváltoztatás után Patrióták Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (PEUCET) néven működik tovább, kooperálva a Patrióták európai parlamenti frakciójával, hogy mielőbb elérje az Európai Unió intézményi reformját - ismertette Csizmadia László.

A 2024-es Szellemi Honvédő díjat az ünnepségen Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke, Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója és Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő vehette át. A negyedik díjazott, Václav Klaus korábbi cseh köztársasági elnök az EUCET őszi tanácskozásán vette át az elismerést.

MTI
Címkék:
  • Rossi elemzése nem rossz, de…
    Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
  • Ingyenes nyelvtanulási modul a Krétában
    Közleménye szerint több millió szülő kap lehetőséget arra, hogy a mesterséges intelligenciára épülő Idegennyelvi Fejlesztő Modulban angolul, németül, spanyolul vagy akár franciául fejlessze a nyelvtudását.
  • A brüsszeli bürokraták alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság
    "Most mindenki sápítozik és mindenki sikoltozik az amerikai vámintézkedések miatt. De a kérdés, hogy hol volt Brüsszel. Hol voltak az Európai Bizottság jól fizetett bürokratái az elmúlt hónapokban? Miért nem tettek egy olyan tárgyalási ajánlatot az Egyesült Államoknak, amellyel ezek a vámintézkedések elkerülhetőek lettek volna?" - fűzte hozzá a külügyminiszter.
  • Semjén Zsolt: Angelo Rotta lánglelkű pap volt
    Semjén Zsolt kiemelte: Angelo Rotta 1930 és 1945 között képviselte a Szentszéket Budapesten, és ez alatt a 15 év alatt kicsit magyarrá is lett, egyre mélyebben átérezte a magyar nemzet sorstragédiáit és a magyar valóságot. Azzal pedig, amit az embermentés terén véghezvitt, öröke beírta nevét a magyar történelembe.
MTI Hírfelhasználó