Soltész Miklós: a béke kérdésében Ferenc pápa mindig partnere volt Magyarországnak
Az államtitkár kifejtette: "azt is elmondtuk, hogy nyilván szeretetből a bajba jutottaknak segítettünk, ez nem is kérdés, viszont a legnagyobb szeretet, meg a legnagyobb segítség az, amikor helybe visszük a segítséget a Hungary Helps programon keresztül".
2025. április 25. 08:45

hirado.hu

A béke kérdésében a Szentszék és annak elő embere, Ferenc pápa mindig partnere volt Magyarországnak - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna 48 perc című műsorának csütörtök esti adásában, amelyben Ferenc pápa életéről, örökségéről, munkásságának a keresztény világra kifejtett hatásáról beszélgettek.

Soltész Miklós szerint Ferenc pápa és Magyarország részéről a béke mindig komoly elhatározás volt. Az orosz-ukrán háború kapcsán Magyarország részéről részben azért, mert szomszédos ország vagyunk, a Kárpátalján élő magyarjaink nagy részét érinti, Magyarország is megszenvedi a gazdaságán keresztül, de leginkább az értelmetlen szenvedés és halál miatt, amely nem vezet sehova.

Hozzátette: az amerikai elnökválasztás úgy változtatta meg a világot, hogy elindult egy folyamat a béke felé és Magyarország abban tud segítséget nyújtani, hogy továbbra is a békére törekvésre kéri a világ vezetőit. Az államtitkár reményei szerint a következő pápa is azt az utat választja, hogy ahol lehet, békét teremtsen.

Elmondta, hogy a Vatikán tudta, hogy Magyarország nem az ukrán emberek ellenében tesz és mond bármit is, hanem értük, mert "közvetlenül láttuk a szenvedésüket".

"De az ukrán politikát nyilván nem fogadhatjuk el, azt a politikát, amely főleg a magyarokkal szemben olyan atrocitásokat követett el és olyan elnyomást követett el az elmúlt évek során, amely nyilván a mi részünkről teljes mértékben elfogadhatatlan" - fűzte hozzá.

Soltész Miklós beszélt arról is, hogy Ferenc pápa és Magyarország kapcsolata messziről indult, de miután a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával első alkalommal találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Kövér László házelnökkel, az "teljes mértékben megváltoztatta a rólunk alkotott képet".

Ennek a képnek a legfontosabb eleme a kormány családokhoz való hozzáállása - mondta, hozzátéve, hogy egy rövid találkozón átadott Ferenc pápának egy kiadványt, amely részben a templomok felújítását, részben a magyar családpolitikát mutatta be. Benne volt, hogy közel a felére csökkent az abortuszok száma és növekedett a házasságkötések száma az országban.

Soltész Miklós szerint mindez a pápát "teljesen megdöbbentette" és később más beszélgetéseken, találkozókon előhozta. "Innen is látszik, hogy igenis a párbeszédre óriási nagy szükség van" - fogalmazott. Hozzátette: egyértelmű volt, amikor Ferenc pápa magyarországi látogatásai után visszautalt a találkozókra, hogy mennyire fontos volt neki a családpolitika, hogy gender kérdésben "elég egyértelmű a véleményünk". Ezekben a kérdésekben "teljesen azonosan gondolkodott velünk és különben megértette a migrációval kapcsolatos hozzáállásunkat is".

Az államtitkár kifejtette: "azt is elmondtuk, hogy nyilván szeretetből a bajba jutottaknak segítettünk, ez nem is kérdés, viszont a legnagyobb szeretet, meg a legnagyobb segítség az, amikor helybe visszük a segítséget a Hungary Helps programon keresztül".

Mindezek felértékelték a magyarokhoz való kapcsolatát - mondta.

A műsor vendége volt Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök is, aki többek között arról beszélt, váratlan volt Ferenc pápa halála, hiszen - mint mondta - jobban lett, hazatért és kiment a nép közé. Ugyanakkor a segédpüspök szerint "ennél szebb égi koreográfiát nehéz elképzelni", ugyanis a Szentatya húsvéthétfőn, a reménység évében hunyt el.

Fábry Kornél a pápával történt találkozásairól, valamint a Szentatya magyarországi és csíksomlyói látogatásairól is említést tett. Kiemelte egyebek mellett az Eucharisztikus Kongresszus előkészületeikor lezajlott egyeztetéseket, valamint azokat a pillanatokat is, mikor Ferenc pápa magyarul szólt a híveihez. A segédpüspök a műsorban úgy fogalmazott, Ferenc pápa "alapvetően egy mosolygós ember" volt, aki feszegette a határokat.

A megválasztása utáni néhány napban történt gesztusok - például nem költözött be a pápai rezidenciára - nagyon közel hozták a Szentatyát azokhoz is, akik nem hívők
- mondta. Fábry Kornél elmondta, úgy gondolja, hogy Ferenc pápa bárkit meg tudott szólítani, de nagyon határozott is tudott lenni. A Szentatya olyan országokban is járt, ahol más pápa addig még nem és benne volt a nyitottság - tette hozzá.

Szerinte a pápa "a találkozások embere volt", enciklikái pedig sok mindenre megtanítják az embereket. Bár a Szentatya életének utolsó egy hónapját súlyos betegségben töltötte, utolsó erejét összeszedve mégis kiment az emberekhez és körbement közöttük - hangsúlyozta.

Fábry Kornél kitért az egyház jövőbeni kihívásaira, valamint a hamarosan kezdődő konklávéra is. Szerinte

"bárkit is választanak a Szentlélek sugallatára a bíborosok", az új egyházfő továbbra is "a Szentlélekre fog hallgatni" és azt az utat fogja követni, ami a legjobb a 21. század emberének és az egyháznak.
Kiemelte, a hívők dolga imádkozni a pápát megválasztó bíborosokért, hogy "valóban a Szentlélek sugallatát hallják meg" és azt a személyt válasszák, akit a Szentlélek mutat nekik.

MTI
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • Évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
    Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
  • Magyarország példát mutat a világnak
    "Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
  • Bakondi György: Hazánk mindent megtesz az európai biztonságért
    Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
MTI Hírfelhasználó