A világ két hónapig Rómára figyelt, együttérzéssel a pápa betegségére és halálára, és várakozással a konklávé döntésére. Amit láttunk, a tárgyilagos kívülállókban is elismerést váltott ki. Ha visszaemlékezünk az elmúlt évszázadra, nagy formátumú embereket látunk Péter székében, akik tisztségüket küldetésnek tekintették, és alázatos szolgálattal teljesítették - írja Harrach Péter kereszténydemokrata politikus, egykori miniszter a Vasárnap.hu-n megjelent publicisztikájában.
2025. május 15. 11:34
Személyes emlékeim XXIII. Jánossal kezdődnek, a kis kövér, jó humorú emberrel, akinek volt bátorsága „kitárni az ablakokat”, és belevágni a zsinatba. Utána jött az intelligens és precíz diplomata VI. Pál. I. János Pál, a mosolygó pápa hamar eltávozott. Utóda II. János Pál volt, – gondolom nem csak számomra – maga a Pápa. A személyes találkozásoknál is nagyobb hatással volt rám a temetésén való részvétel. Nehéz megmondani miért, talán egy másik világ megnyílásának élménye volt. Őt megbízható munkatársa, XVI. Benedek, a tudós teológus, Európa keresztény kultúrájának védelmezője követte. Lemondását sokan értetlenül és sajnálattal fogadták.
Ferenc pápa személye és műve közvetlenül a jelenhez tartozik. Személyiségének és gondolkodásának középpontjában az ember állt. Együttérző volt a perifériára szorultakkal és megértő a botladozókkal. Sokan dicsérték ezért, és sokan bírálták ugyanezért, mondván, hogy kevésbé figyelt a doktrínára.
Gondolkodását jól érzékeltetik a migráció kérdésében tett megnyilatkozásai. Elsősorban a szenvedő embert látta, az életformájukat és társadalmukat védők szempontját kevésbe. Hozzá kell tennünk, hogy véleménye markáns volt, de nem egyszempontú. Beszélt a befogadók kultúrájának tiszteletben tartásáról is. Kár, hogy ez nem kapott kellő hangsúlyt a médiában.
Mély emberszeretete a hazájukat védőkben is felkeltette a megkülönböztetést a valódi üldözött és a kellemesebb élet utáni vágytól hajtott tömegek között. Abban is reménykedhetünk, hogy megerősítette a nyugati világ döntéshozóiban az Észak-Dél kapcsolatban vállalandó felelősséget. A magyar jobboldal fenntartásai a pápa bevándorlással kapcsolatos nézetei miatt akkor oldódtak, amikor a család és a béke képviseletében közös platformra került vele.
Ferenc pápa halála, méltó búcsúztatása és utódja megválasztásának előkészületei jól érzékelhetően mutatták be a világnak az egyház igazi arcát, azt, ami a hírek felszínessége és a gyakori tudatos torzítás miatt alig látható. Az imádság légköre, az alázat mellett is érezhető erő, a Szentlélek vezetésének igénye a közvetítéseken keresztül is átjött. Jó volt látni a téren a fehér füstre várakozó tömeget, a bíborosok döntés utáni egységét, az új pápa átérzett, de határozott megnyilatkozását.
A jövőt persze csak sejteni lehet, de a névváltoztatás sokat elárul. Nagy Szent Leó pápa az 5. században nem csak Rómát védte meg Attilától, de az egyház tanításának tisztaságát is a tévtanítóktól. XIII. Leó az első szociális enciklika szerzője, abban a korban, amikor munkástömegek éltek nyomorúságos körülmények között, a mohó tőke szorításában. Erre a súlyos társadalmi feszültségre két megoldás kínálkozott. A marxizmus meghirdette az osztályharcot, az egyház pedig a társadalmi igazságosságot és szolidaritást, elfogadva a szakszervezetek békés, de határozott nyomásgyakorlását. A történelem az utóbbit igazolta, a kommunizmus megbukott, a nyugati munkások pedig végül jólétben éltek. A „Rerum Novarum” tanításának aktualitását maga XIV. Leó pápa így mondta el beszédében:
választ kell adni „az újabb ipari forradalomra és a mesterséges intelligencia jelentette fejlődésre, melyek új kihívásokat állítanak elénk az emberi méltóság, az igazságosság és a munka védelmét illetően.”
A névválasztás mellett a pápa első mondatainak is van üzenete. A béke hangoztatása ilyen. Természetesen tudjuk, hogy ennek keresztény értelmezése többet jelent, mint a háború végét.
Minden okunk megvan rá, hogy reménnyel tekintsünk XIV. Leó pápaságára és arra, hogy tevékenysége nemcsak az egyház, hanem a világ életére is jó hatással lesz.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.