Este már a feltámadást ünnepeljük
A húsvéti vigília a templom előtt, a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a Jézus halálos sebeit jelző tömjénszegekkel. Ezután a pap elindul a fénnyel a sötét templomba és három lépésben "szétosztja" Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat.
2024. március 30. 21:39

M. S. mester 1506-ban fetett képe a feltámadó Jázusról – romkat.ro

Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint húsvét éjszakáján, az egyház talán legszebb ünnepén a liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy "együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált".
   
A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a IV. századra vezethető vissza.
   
A liturgia abban a sötétben kezdődik, amely a világra borult Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye - írták.
   
A húsvéti vigília a templom előtt, a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a Jézus halálos sebeit jelző tömjénszegekkel. Ezután a pap elindul a fénnyel a sötét templomba és három lépésben "szétosztja" Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat.
   
A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezeti a híveket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig.

Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és ismét megszólalnak a nagycsütörtök óta hallgató harangok.
   
A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki.
   
Az evangélium Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti.
   
Az evangélium után következik a keresztkútnál végzett vízszentelés, közben a mindenszentek litániáját éneklik a hívek. A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során keresztelik meg a felnőtteket. Ha nincsenek keresztelendők, a közösség akkor is megújítja a keresztségben tett fogadalmait.
   
A szertartás ezután a szentmise szokott rendje szerint folytatódik.
   
A szentmise után a feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét.

MTI
  • Brüsszel akadályozná a Putyin-Trump-csúcstalálkozót Budapesten - újabb szankciócsomag készül az EU-ban
    Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
  • Orosz külügyminiszter-helyettes cáfolta a Lavrov-Rubio-találkozó elhalasztásáról szóló híreket
    Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.
  • Brüsszeli erőpolitika
    A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
MTI Hírfelhasználó