Katonáink a harc mesterei
A vezérkari főnök kiemelte: a legfontosabb, hogy a katonák legyenek lojálisak, hűek bajtársaikhoz, parancsnokaikhoz, a Magyar Honvédség céljaihoz, a nemzethez.
2025. július 12. 16:03

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katonák eskütételi ünnepsége a budapesti Hősök terén 2025. július 12-én. MTI/Balogh Zoltán 

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke szombaton a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett 355 katona eskütételén, Budapesten, a Hősök terén. beszédében kiemelte: az altisztek a hadsereg gerincei, nemcsak működtetik a rendszert, hanem össze is tartják; az altiszt pillér, amire az építmény súlya nehezedik és híd, ami összeköti a parancsnokot az állománnyal. Hozzátette: az altiszt mester a maga szakterületén, szakmai felkészültsége, technikai tudása, emberismerete és vezetői képességei emeli ki a többiek közül és nem csak parancsot és utasítást ad, hanem példát is mutat, nap mint nap kiáll a katonai hivatás alapját jelentő értékekért, mint a hűség, bátorság, becsület és fegyelem.

A Honvéd Vezérkar főnöke szólt arról is: elvárja az altisztektől, hogy hivatásuk mesterei legyenek, de emberséges vezetők is, akik hűek a katonai hagyományokhoz és a katonaság értékrendjéhez. A vezérkari főnök hozzátette: a legfontosabb, hogy a katonák legyenek lojálisak, hűek bajtársaikhoz, parancsnokaikhoz, a Magyar Honvédség céljaihoz, a nemzethez.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvéelmi miniszter beszédében kiemelte: viharos időket élünk, háborúk rázzák meg a világot, Európa "kardcsörtető politikusai - ugyanazok, akik korábban a haderő szétverésében utaztak - már közelgő háborút vizionálnak, és vannak vezetők Európában". Ugyanakkor nekünk, magyaroknak alapvető érdekünk a béke.

Mint mondta, a békét a diplomaták építhetik fel, nekik kell elkerülni a háborút is, és ha nem tudják elkerülni, akkor a katonáknak kell megvívniuk. "Nagy a baj, ha azok, akiket diplomatának választottak, mindenáron háborúzni akarnak" - jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra: a békéhez szándék és erő kell, és "mi magyarok békében akarunk élni, tehát erőt építünk", egy modern haderőt, ami a miénk, és ami a közös erő megteremtéséért együtt tud működni szövetségeseinkkel is.

Szólt arról is: az altisztek nélkül "nem kelthető életre az az erő, ami a seregben van", és a szombaton esküt tevő altisztek erre a szolgálatra vállalkoznak.

A miniszter szerint nem tudható, milyen lesz a jövő, a 21. század a háborúk kora lesz "vagy győz a józan ész", a Magyar Honvédségnek tehát mindig készen kell állnia Magyarország védelmére.

A küldetésüket tisztelő, a hivatásuk becsületét szolgálatuk példájával öregbítő, feddhetetlen katonákra van szükség a honvédség minden szintjén - emelte ki, hozzátéve, az esküt tett altisztek bizonyították, hogy felkészültek, hozzáértésükben és szellemiségükben is méltóak arra, hogy vezessenek és hogy gondoskodjanak.

Az a nagy áldozatokat parancsoló szolgálat, amelyre önök vállalkoznak, hogy a veszély és honfitársaik közé állnak, nem lehet sikeres hazaszeretet nélkül. A haza szeretete és tisztelete megőrzi a katonát: irányt mutat a hétköznapokban és a nagy döntéseket igénylő komoly pillanatokban - fogalmazott a miniszter.

Kiemelte: a magyar katona, a honvéd hivatása a haza védelme, küldetésének elválaszthatatlan része a harc mestersége, tudnia kell harcolni, használnia kell a fegyvereit és képesnek kell lennie küzdeni minden körülmények között.

Altisztavatás a Hősök terén

A harc magyar mesterei - MTI/Balogh Zoltán

"Legyenek méltóak elöljáróik és beosztottjaik tiszteletére és megbecsülésére, és szolgáljanak akként, hogy a nemzet minden időben büszke lehessen honvédségére" - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az eskütételt követően a vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár JAS-39 Gripen vadászgépei és az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai díszelgő áthúzással tisztelegtek a szolgálatukat megkezdő altisztek előtt.

MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
MTI Hírfelhasználó