Simicskó István: Brüsszel nem dönthet a fejünk felett! + Videó
A folyamatos bővítés az Unió történelmének része, ám eddig minden egyes alkalommal egyértelmű kritériumokat szabtak és eddig mindenki teljesítette is ezeket a feltételeket. Weber kijelentései azonban arra utalnak, elkötelezett híve annak, hogy idő előtt, elhamarkodottan, a kritériumokat nem teljesítő országgal bővüljön az Európai Unió, mindenkit megelőzve – hangsúlyozta Simicskó István.
2025. április 14. 19:18
Mikor kérdezte meg Manfred Weber az Európai Unió állampolgárait Ukrajna idő előtti felvételéről? – vetette fel napirend előtti felszólalásában a KDNP frakcióvezetője. Simicskó István rámutatott: óriási kockázatokkal járna egy háborúban álló ország felvétele az Unióba, ezért indított véleménynyilvánító népszavazást az ügyben a magyar kormány.
Manfred Weber újradefiniálta az Európai Néppárt alaptéziseit, azt mondta, „mi vagyunk Európa, a jogállamiság és Ukrajna támogatásának pártja” – közölte a frakcióvezető, felidézve, a kereszténydemokrata alapító atyák definíciója még arról szólt, hogy Európa békéjét, jólétét, virágzó és versenyképes szociális piacgazdaság kiépítését célozza az Unió létrehozása.
A folyamatos bővítés az Unió történelmének része, ám eddig minden egyes alkalommal egyértelmű kritériumokat szabtak és eddig mindenki teljesítette is ezeket a feltételeket. Weber kijelentései azonban arra utalnak, elkötelezett híve annak, hogy idő előtt, elhamarkodottan, a kritériumokat nem teljesítő országgal bővüljön az Európai Unió, mindenkit megelőzve – hangsúlyozta Simicskó István. Kitért arra is, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, Ukrajna az európai családba tartozik. A frakcióvezető feltette a kérdést, hogy akkor a szerbek, a macedónok vagy a moldávok, akik jóval korábban benyújtották a felvételi kérelmüket, miért nem tartoznak az európai családba.
Soha nem fordult még elő, hogy háborúban álló országot vegyünk föl, ez óriási kockázatokkal jár – szögezte le a frakcióvezető. Megemlítette a pénzügyi kockázatokat, hozzáfűzve, a Magyarországnak járó uniós források is veszélybe kerülnének, illetve, mivel közös hitelfelvételre is készül Brüsszel, az adósságot kamatostul a tagországok fizetnék majd meg. Szót ejtett a mezőgazdasági kockázatokról, a kétségessé váló földalapú támogatásokról, a munkaerőpiaci kockázatokról, a veszélybe kerülő 13. havi nyugdíjról, az egészégügyi, élelmiszer-biztonsági valamint közbiztonsági kockázatokról.
Vajon Weber úr mikor kérdezte meg az Európai Unió állampolgárait Ukrajna idő előtti felvételéről? – hangoztatta Simicskó István. Hozzátette: a magyar kormány ezt teszi, véleménynyilvánító népszavazást indított el az ügyben.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.