Simicskó István: Minden nemzet ereje a hitében rejlik + Videó
Dr. Simicskó István kijelentette: nagy bölcsesség és nyugalom kell a mostani időszakhoz. Ott kell lennünk az emberek között, megkérdezzük a véleményüket az országjáráson és a véleménynyilvánító szavazáson is – mondta a frakcióvezető.
2025. április 21. 09:54

A frakcióvezető - kdnp.hu

A hitünk megerősítése kiemelkedően fontos, hiszen minden embernek - és minden közösségnek, nemzetnek, társadalomnak is - az ereje a hitében, szellemiségében, meggyőződésében rejlik – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban. Dr. Simicskó István kijelentette: nagy bölcsesség és nyugalom kell a mostani időszakhoz. Ott kell lennünk az emberek között, megkérdezzük a véleményüket az országjáráson és a véleménynyilvánító szavazáson is – mondta a frakcióvezető.

Dr. Simicskó István a közelmúlt politikai eseményeivel kapcsolatban megjegyezte: bosszantó, ha a hídlezárások miatt nem lehet közlekedni, ezért majd el kell gondolkodni, mi az, ami megengedhető, hiszen anarchiát és káoszt okozni könnyű.

Sosem szerettem az anarchistákat. Az emberek többsége rendre, békére, nyugalomra vágyik, akik ezt felforgatják, azok a tűzzel játszanak – fogalmazott a frakcióvezető. Hozzáfűzte, a Momentumnak volt lehetősége a parlamentben, hogy elmondja a véleményét, de ők inkább füstgránátokkal veszélyt okoztak, sőt egészségügyi problémát több képviselőnek.

A Momentum egy protest testületként működik – állapította meg Dr. Simicskó István, felidézve, a NOlimpiából, a budapesti olimpia elleni kampányból jöttek létre és semmilyen konstruktív, produktív alkotómunkát nem végeztek a parlamenti tevékenységük során. Reményét fejezte ki, hogy a Momentum hamarosan el is fog tűnni a történelem süllyesztőjében.

video

A frakcióvezető rámutatott: Manfred Weber meghirdette, hogy Magyar Péter a jövő, ilyet soha korábban nem tettek európai politikusok, ez nagyon durva beavatkozás egy tagország életébe. Ezt az agresszív és kioktató stílust nem kell eltűrnünk, ez ellen küzdeni kell – jelentette ki Dr. Simicskó István.

Brüsszelben paktumot kötött Magyar Péter és Mandfred Weber, ami arról szól, hogy minél rosszabb legyen itt az élet a magyar emberek számára, mert annál jobb lesz a belpolitikai helyzet egy kormányváltásra – folytatta a frakcióvezető. Úgy vélte, jó, ha minél többen megtudják, mit mondott Kollár Kinga.

Ez egy „sajátos” beszéd volt, felháborító, politikai értelemben mindenképpen hazaárulás – szögezte le Dr. Simicskó István, megjegyezve, a baloldal mindig is a Magyarországnak járó pénzek leállításáért küzdött.

A frakcióvezető a beszélgetés során kitért többek között arra is: az árrésstop vagy profitplafon hatékony lépés volt, az inflációt meg kell fékezni, mert különben hiába emeli a kormány a béreket sok ágazatban.

kdnp.hu
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Bakondi György: Hazánk mindent megtesz az európai biztonságért
    Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
    Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.
MTI Hírfelhasználó