Európa-liga - Az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak

Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz.
A magyar kupagyőztes az előző körökben ugyan győzött a skót Celtic Glasgow otthonában, hazai pályán pedig felülmúlta a cseh Viktoria Plzent és a portugál Torreensét, de az olasz csapat ezeknél a riválisoknál jóval magasabb szintet képvisel. Ez még akkor is igaz, ha a vörös-feketék igencsak rapszodikusan szerepelnek ebben az idényben mind a bajnokságban, mind a nemzetközi színtéren.
A zöld-fehérek számára pozitívum, hogy kijöttek a hazai hullámvölgyből és sorozatban négy döntetlen után az MTK és a Paks legyőzésével feljöttek a harmadik helyre az OTP Bank Ligában,
vesztett pontokat tekintve pedig már jobban állnak, mint a címvédő Győr és a második Puskás Akadémia.
De önbizalomnak a Milan sem lesz híján, ugyanis hétvégén megnyerte a városi rangadót az olasz bajnok Internazionale ellen, ráadásul egyértelműen jobban is futballozott. Ruben Amorim vezetőedző együttese ismét megmutatta, hogy képes kiemelkedő teljesítményre, de amiben az FTC bízhat, hogy ellenfelének a kiegyensúlyozottság hiánya jelenti a problémát.
A Milan a bajnokságban kikapott például a Bolognától és döntetlent játszott a Sassuolóval. A második számú európai kupasorozatban is ez a helyzet, ugyanis amíg Salzburgban 4-0-ra győzött, addig a Tóth Alexet foglalkoztató angol Bournemouth-tól 3-0-s, míg otthon a Benficától 2-0-s vereséget szenvedett.
A Ferencváros semmiképpen sem számít esélyesnek ezen a találkozón, hiszen a Milan olyan világsztárokat foglalkoztat, mint a horvát aranylabdás és vb-ezüstérmes Luka Modric, vagy éppen a francia válogatottal ugyancsak vb-ezüstérmes Adrien Rabiot. Az ugyanakkor nagy kérdés, hogy a hétszeres BEK- és BL-győztes Milan portugál mestere milyen csapatot küld pályára tekintve, hogy Modric eddig csupán 29 percet kapott az El-ben, de Rabiot is csak egyszer játszott egy félidőnél többet ebben a sorozatban.
A sérüléseket tekintve pedig olyan kiváló futballisták hiányoznak majd a hazaiaknál, mint a belga Alexis Saelemaekers és az angol Ruben Loftus-Cheek, míg a francia Mike Maignan eltiltás miatt nem léphet pályára.
Borbély Balázs, aki nyáron vette át a Ferencváros irányítását, eddig rendkívül bátran nyúlt a fiatalokhoz, az előző két El-meccsen Radnóti Dániel állt a kapuban, de kapott szerepet Nagy Olivér és Madarász Ádám is. Az viszont talán
meglepetés lenne, ha ezúttal is főszerep hárulna rájuk a világ egyik leghíresebb, de lebontás előtt álló stadionjában, a San Siróban.
Mindenesetre kényelmesebb helyzetben az FTC van tekintve, hogy kilenc pontjával negyedik a 36 csapatos tabellán, míg a Milan hárommal az éppen továbbjutást jelentő 24. pozíciót foglalja el, azaz az eredménykényszer biztosan az olaszokat nyomja.
Noha két hatalmas hagyományokkal és gazdag múlttal rendelkező együttesről van szó,
hivatalos mérkőzésen most először találkozik majd a Ferencváros és a Milan.
A vörös-feketék történetük során magyar klubbal is alig játszottak: 1967-ben a Győrt két döntetlennel, idegenben szerzett több góllal búcsúztatták a KEK-ben. Magyar csapat viszont nyert már a San Siróban, ugyanis a Honvéd éppen ötven éve, 1976 szeptemberében az UEFA Kupa első fordulójában hatalmas meglepetésre
1–0-ra diadalmaskodott az Internazionale vendégeként Kozma Mihály góljával.
A találkozó csütörtökön 18.45-kor kezdődik a svájci Urs Schnyder sípjelére a San Siróban, a mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.
Címkép: A Fradisas - Molnár Pál felvétele







