Fülöp Attila: Van szívünk és van akaratunk, hogy tovább segítsük a gyermekvédelmi gondoskodásban élőket

Fülöp Attila kiemelte: 17 milliárd forint plusz forrást ad erre a területre, ebből hétmilliárdot közvetlenül a gyermekek részére fordítandó támogatásokhoz.
Megemelik a napi minimum étkezésre fordítandó összeg mértékét négyezer forintra, ami részben a gyermekotthoni étkezésből, részben pedig az iskolai-óvodai étkezésből tevődik össze. Megemelik a gyermekek ruháztatására fordítandó összeget is kétszázezer forintra, ez negyven százalékos emelést jelent. Emellett megduplázzák azt a zsebpénzt, amit a gyerekek és a fiatalok kapnak. Mind a három intézkedést november 1-jétől vezetik be – közölte az államtitkár.
Hozzáfűzte, január elsejétől bevezetnek egy új támogatást is, ami a fiataloknak és gyermekeknek kifejezetten sportcélú kiadásokra, sporteszközökre fordítható ötvenezer forint értékben. A többi tízmilliárd forintról a következő napokban dönt a kormány.