Szent Ivó, imádkozz velünk az igazságos békéért!

Kermatini Szent Ivó, a jogászok és ügyvédek védőszentje a 13. században élt Bretagne-ban. Híres volt arról, hogy a jogot nem a pereskedés eszközének, hanem a béketeremtés szolgálatának tekintette. Már fiatal jogászként ismertté vált arról, hogy különösen igazságos és pártatlan volt. Gyakran emlegették úgy, mint aki „a szegények ügyvédje”, mert a rászorulókat ingyen képviselte, miközben a gazdagabb feleket is igyekezett igazságos megállapodásra vezetni. Abban a korban a pereskedés gyakran nagyon drága és hosszadalmas volt, ezért sok ember súlyos adósságba kerülhetett egy-egy jogi ügy miatt. Ivó ezért sokszor már a bírósági tárgyalás előtt leültette a feleket, és igyekezett rávenni őket a megegyezésre. Több forrás szerint gyakran mondta, hogy: „Jobb az igazságos béke, mint a költséges győzelem.” Amikor sikerült egyezséget elérni, ezzel nemcsak pénzt takarított meg a feleknek, hanem megakadályozta, hogy a viszályok tovább mérgesedjenek.

 

Elvallástalanodott világunkban ezt a szerepet a nemzetközi intézményeknek kellene betölteniük, de sajnos gyakran nem teszik. Fekete-fehér olvasatok és politikai nyilatkozatok követik egymást, különösen a Nobel-békedíjas (!) Európai Unió részéről. „Addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig szükséges, és azzal, amivel lehetséges!” – ismételgetik a Winston Churchillt játszó Boris Johnson elhíresült kijevi vizitje óta az európai vezetők, nem túl nagy fantáziával. És ebben az esetben már nem is csak perre megy a „játék”, hanem vérre. Egyre több vére. Naponta több ezer fiatal (és ma már idősebb) katona és a civilek vérére, csonka családok, testileg torzóban maradt emberek életére. A valóság nem fekete-fehér, ritkán az. 

 

Egy perben az orosz fél valószínűleg a Szovjetunió idején „tagköztársaságosított" területeivel érvelne, ahol a mai napig nagyon sok orosz él, akiknek az ukrán nacionalisták – a magyarokhoz hasonlóan – sok jogukat elvették. E területek önkéntes feladása komoly történelmi hiba volt az oroszok (szovjetek) részéről, de nem segített az sem, hogy az ukrán nacionalisták a Majdan után olajat öntöttek a tűzre. Az ukrán fél pedig természetesen hivatkozhat a nemzetközi jog durva megsértésére, hiszen a napnál is világosabb, hogy az oroszok egy jogilag szuverén országot támadtak meg. A nemzetközi intézmények pedig (élen az Európai Unióval) eszkalálják a konfliktust ahelyett, hogy tompítani próbálnák, és közvetítenének a hadban álló felek között. Sőt, Brüsszel valamiért magát is háborús félnek tekinti, a Hajlandók Koalíciója (Coalition of the Willing) pedig hajlandó kegyesen az utolsó ukránig harcolni. Ebből így aligha lesz egyhamar kiegyezés, ami még százezrek halálát és komplett nemzetgazdaságok romba döntését vetíti előre – nekünk, magyaroknak azon kell igyekeznünk, hogy valahogy kimaradjunk ebből.

 

Az pedig szintén nem volt túl bölcs dolog az európai döntéshozók részéről, hogy a „veszélyek évtizedeiben”, egy világrendszerváltás idején – ráadásul épp a „diverzifikáció” nevében – elvágták a kontinens jelentős részét a keleti energiahordozóktól és a sajtá atomenergiától egyaránt (mi ebben sem követtük őket).

 

Így teljesen kiszolgáltatták magukat (és magunkat) az iráni háború miatt most az egekbe szökő energiaáraknak, amit Magyarország számára még a Barátság vezetéket elzáró Zelenszkij elnök zsarnoksága is tetőz (és közben ők fenyegetik a miniszterelnökünket és családját...)