Szent Ivó, imádkozz velünk az igazságos békéért!

Kermatini Szent Ivó, a jogászok és ügyvédek védőszentje a 13. században élt Bretagne-ban. Híres volt arról, hogy a jogot nem a pereskedés eszközének, hanem a béketeremtés szolgálatának tekintette. Már fiatal jogászként ismertté vált arról, hogy különösen igazságos és pártatlan volt. Gyakran emlegették úgy, mint aki „a szegények ügyvédje”, mert a rászorulókat ingyen képviselte, miközben a gazdagabb feleket is igyekezett igazságos megállapodásra vezetni. Abban a korban a pereskedés gyakran nagyon drága és hosszadalmas volt, ezért sok ember súlyos adósságba kerülhetett egy-egy jogi ügy miatt. Ivó ezért sokszor már a bírósági tárgyalás előtt leültette a feleket, és igyekezett rávenni őket a megegyezésre. Több forrás szerint gyakran mondta, hogy: „Jobb az igazságos béke, mint a költséges győzelem.”Amikor sikerült egyezséget elérni, ezzel nemcsak pénzt takarított meg a feleknek, hanem megakadályozta, hogy a viszályok tovább mérgesedjenek.

 

Elvallástalanodott világunkban ezt a szerepet a nemzetközi intézményeknek kellene betölteniük, de sajnos gyakran nem teszik. Fekete-fehér olvasatok és politikai nyilatkozatok követik egymást, különösen a Nobel-békedíjas (!) Európai Unió részéről. „Addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig szükséges, és azzal, amivel lehetséges!” – ismételgetik a Winston Churchillt játszó Boris Johnson elhíresült kijevi vizitje óta az európai vezetők, nem túl nagy fantáziával. És ebben az esetben már nem is csak perre megy a „játék”, hanem vérre. Egyre több vére. Naponta több ezer fiatal (és ma már idősebb) katona és civilek vérére, csonka családok, testileg torzóban maradt emberek életére. A valóság nem fekete-fehér, ritkán az. 

 

Egy perben az orosz fél valószínűleg a Szovjetunió idején „tagköztársaságosított" területeivel érvelne, ahol a mai napig nagyon sok orosz él, akiknek az ukrán nacionalisták – a magyarokhoz hasonlóan – sok jogukat elvették. E területek önkéntes feladása komoly történelmi hiba volt az oroszok (szovjetek) részéről, de nem segített az sem, hogy az ukrán nacionalisták a Majdan után olajat öntöttek a tűzre. Az ukrán fél pedig természetesen hivatkozhat a nemzetközi jog durva megsértésére, hiszen a napnál is világosabb, hogy az oroszok egy jogilag szuverén országot támadtak meg. A nemzetközi intézmények pedig (élen az Európai Unióval) eszkalálják a konfliktust ahelyett, hogy tompítani próbálnák, és közvetítenének a hadban álló felek között. Sőt, Brüsszel valamiért magát is háborús félnek tekinti, a Hajlandók Koalíciója (Coalition of the Willing) pedig hajlandó kegyesen az utolsó ukránig harcolni. Ebből így aligha lesz egyhamar kiegyezés, ami még százezrek halálát és komplett nemzetgazdaságok romba döntését vetíti előre – nekünk, magyaroknak azon kell igyekeznünk, hogy valahogy kimaradjunk ebből.

 

Az pedig szintén nem volt túl bölcs dolog az európai döntéshozók részéről, hogy a „veszélyek évtizedeiben”, egy világrendszerváltás idején – ráadásul épp a „diverzifikáció” nevében – elvágták a kontinens jelentős részét a keleti energiahordozóktól és a sajtá atomenergiától egyaránt (mi ebben sem követtük őket).

 

Így teljesen kiszolgáltatták magukat (és magunkat) az iráni háború miatt most az egekbe szökő energiaáraknak, amit Magyarország számára még Zelenszkij elnök zsarnoksága is tetőz (és közben ők fenyegetik a miniszterelnökünket és családját...)