Az Egyesült Államokban több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak
2023. június 4. 08:25
Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak - mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából a közmédiának adott interjúban.
Lauer Rice Andrea – KülhoniMagyarok
Lauer Rice Andrea, a legnagyobb amerikai magyar ernyőszervezet vezetője elmondta, hogy az Egyesült Államok magyarságát szervezett formában több mint 100 szervezet, 78 templom, 33 magyar iskola, 25 cserkészcsapat, 12 magyar ház, múzeum és könyvtár tömöríti. Csaknem minden szövetségi államban van magyar közösség - tette hozzá.
A nemzetpolitika diaszpórát érintő egyik leghatékonyabb szervezetének nevezte a Diaszpóra Tanácsot, amelynek amerikai elnökeként dolgozik 2019. novembere óta.
Ahogy fogalmazott, a tanács egyfajta globális magyar hálózatként működik, amelynek tagjai sokat tanulnak egymástól és segítenek egymásnak.
Lauer Rice Andrea a diaszpóra számára nyújtott magyar kormányzati támogatások közül komoly lehetőségnek nevezte a Körösi Csoma Sándor Programot, amelynek ösztöndíjasai friss ötleteket, lendületet, energiát visznek a közösségi életbe.
Úgy vélte, a koronavírus-járvány erősebbé tette az amerikai magyarok közösségét, részben azért, mert az interneten keresztül tartott események révén többeket elértek, és tudtak bevonni, ami maga után vonta a közösségi szellem erősödését.
A jövőre nézve két nagy kihívással szembesül az amerikai magyarság - fejtette ki Lauer Rice Andrea. Az egyik a fiatal generáció bevonása a diaszpóra életébe, amiben a két legfontosabb szervezet a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és a hétvégi magyar iskolák hálózata. A második kihívásként említette, hogy azokat is minél jobban be tudják vonni a magyar közösségek életébe, akik nem beszélnek magyarul. Rámutatott, hogy az 1,4 millió magát magyarnak, vagy magyar származásúnak tartó amerikai közül mintegy 1 millióan nem beszélik a nyelvet, jellemzően második, harmadik, negyedik generáció óta az Egyesült Államokban élőkről van szó. Ugyanakkor ők is tisztában vannak gyökereikkel, ezért fontos, hogy a magyar örökséget nekik is át tudják adni a diaszpóra szervezetein keresztül - mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a közmédiának adott interjúban.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.