Először teljesítette magyar csapat a Bob Graham-kört
2023. június 4. 13:58

Először teljesítette magyar csapat a híres angliai Bob Graham terepfutó kört, amelynek hossza 106 kilométer, 42 csúcsot és több mint 8 ezer méter szintemelkedést tartalmaz, és az számít hivatalos teljesítőnek, aki 24 óra alatt teszi meg a távot - tette közzé a Kék Csapat a közösségi médiában vasárnap.

Bob Graham Round — Contours Walking Holidays

contours

Az angliai Lake District csúcsait érintő kört elsőként 1932-ben futotta le egy napon belül egy Bob Graham nevű keswicki fogadós, azóta a teljesítők száma meghaladta a kétezret.

Egy hét alatt lefutották az Országos Kéktúrát - Turista Magazin

A magyar futócsillagok – turistamagazin   

A magyar Lőrincz Olivér, Zenyik Róbert és Medgyessy Gergely ultrafutóból álló úgynevezett Kék Csapat azért nevezi így magát, mert 2016-ban először tették meg futva a Kék Túra 1100 kilométerét egy hét alatt folyamatosan, egymást váltva.

Bob Graham | IT'S A HILL, GET OVER IT

Bob Graham – itsahill
   
A Bob Graham-körrel 2018-ban már tett egy próbát a Kék Csapat, akkor két nap kellett, hogy a technikás, nehéz, jelölt ösvényeket nem tartalmazó terepen körbeérjenek.

Community room opens in iconic Keswick Moot Hall : Lake District National  Park

Az ikonikus épület – lakedistrict.co.uk
   

Idén visszatértek Angliába, és - helyi idő szerint - péntek este 9 órakor megérintették a keswicki híres Moot Hall középkori épületének kilincsét, majd elindultak a történelmi futókörre. Szombaton este 9 óra előtt érkeztek vissza ugyanide, ezzel a magyarok közül elsőként teljesítették a kört.
 

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó