Ukrajna tíz, svéd gyártású Stridsvagn 122 harckocsit kapott, amelyeket Svédországban kiképzett ukrán legénység kezel - közölte a svéd fegyveres erők sajtószolgálata, amelyet a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál idézett.
Stridsvagn 122 – wikipedia
"Mindent megadtunk nekik: kiváló felszerelést és jó tudást" - mondta Mats Ludwig, a svéd szárazföldi erők főhadiszállásának hadműveleti parancsnoka.
A közlés szerint a harckocsik már Ukrajnában vannak, és a svéd katonák lehetőség szerint figyelemmel kísérik ukrán kollégáik tevékenységét a közösségi oldalak segítségével - írta a svéd hadsereg sajtószolgálata. A Stridsvagn 122 harmadik generációs harckocsi, a német Leopard 2A5 licence alapján készült, de kialakítását többféleképpen is módosították. A Stridsvagn 122-est 1996-ban állították hadrendbe, tavaly már 120 ilyen harckocsija volt Svédországnak, és Stockholm úgy döntött, hogy ennek tizedét átadja az ukrán hadseregnek. Dánia korábban bejelentette, hogy más országokkal együtt további 45 harckocsit vásárol Ukrajna számára, köztük 15 modernizált T-72-est. Emellett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szeptember 19-én bejelentette, hogy a közeljövőben az Egyesült Államok M1 Abrams harckocsikat szállít Ukrajnának.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.