A csecsen vezető fia megvert egy Korán-égetőt a fogságban
2023. szeptember 25. 20:16
Elismerte Ramzan Kadirov csecsen vezető hétfői Telegram-bejegyzésében, hogy fia, Adam korábban megverte a Korán elégetésével vádolt Nyikita Zsuravelt.
"Megverte, és helyesen cselekedett. Sőt, úgy vélem, hogy aki bármilyen módon a szentírásra tör, beleértve annak demonstratív elégetését, és ezzel megsérti nagy országunk több tízmillió polgárát, azt szigorúan meg kell büntetni" - írta Kadirov.
Leszögezte, hogy büszke a fia tettére, és tiszteli a döntését. Megosztott egy hat másodperces videót is, amelyen a 15 éves Adam Kadirov Nyikita Zsuravelt ütlegeli és rugdossa egy hivatali helyiségben.
Zsuravelt korábban azzal vádolták meg, hogy az orosz büntető törvénykönyv 148. cikkének 2. pontja szerinti bűncselekményt, azaz olyan nyilvános cselekményt követett el, amely kifejezi a társadalom iránti nyilvánvaló tiszteletlenségét, és célja a hívők vallási érzelmeinek megsértése. Az ügyészség szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) 10 ezer rubelt - jelenlegi árfolyamon mintegy 39 ezer forintot - ajánlott fel neki annak fejében, hogy égesse el az iszlám vallás szent könyvét a volgográdi nagymecset előtt, és erről készítsen videofelvételt.
A volgográdi lakos vádlottat további vizsgálat céljából az Oroszországi Föderáció Csecsen Köztársasága Nyomozó Bizottsága nyomozati osztályának adták át, és májusban egy grozniji előzetes letartóztatási központba szállították.
Manszur Szoltajev, a Csecsen Köztársaság emberi jogi biztosa augusztusban arról számolt be, hogy ellenőrzik a Zsuravel megveréséről szóló információkat, amelyet állítólag Adam Kadirov, a köztársaság vezetőjének fia követett el.
Jeva Merkacsova, az orosz elnök mellett működő emberi jogi bizottság tagja közölte, hogy tájékoztatást kér a bűnüldöző szervektől a történtekről. Kijelentette, hogy a videó bizonyíték egy bűncselekmény elkövetésére.
"A lényegét tekintve ez kihívás az egész orosz jogrend ellen" - idézte Merkacsovát a Meduza ellenzéki portál.
Kijelentette, hogy sürgetni fogja a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálattól (FSZIN) Zsuravel Csecsenföldről való elszállítását, mert előfordulhat, hogy legközelebb holtan találnak rá a cellájában.
Valerij Fagyejev a Baza ismert Telegram-csatornának a Zsuravel megveréséről készült videóról kijelentette: "Először: szerintem a Korán elégetése mindenképpen súlyos bűncselekmény. Másodszor: a vádlottak és gyanúsítottak őrzésének vannak szabályai. Ezeket a szabályokat be kell tartani. És harmadszor: úgy gondolom, hogy a bíróság igazságos ítéletet fog hozni a Korán elégetésének vádlottja ügyében."
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.