Bekérette a pozsonyi külügyminisztérium a magyar nagykövetet
2023. szeptember 28. 09:36
Bekérette a pozsonyi magyar nagykövetet a felvidéki külügyminisztérium szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentéseire hivatkozva - közölte a helyi tárca a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint.
Balogh Csaba nagykövetet arra kérték, hogy tolmácsolja a magyar diplomácia vezetőjének a szlovák fél fenntartásait "a szlovákiai választási kampányba való beavatkozásával és konkrét politikai szubjektumok támogatásával" kapcsolatban.
"A szlovák külügyminisztérium úgy véli, az ilyen cselekedetek túllépnek a sztenderd diplomáciai kommunikáción" - közölte a minisztérium Szijjártó Péter szeptember 26-i és 27-i látogatása során, dél-szlovákiai településeken tartott gyűléseken tett kijelentéseire hivatkozva.
Hozzátették: Szlovákia normális szomszédi kapcsolatok építésében érdekelt Magyarországgal, arra akar építeni, ami összeköt, és a jövőbe kíván nézni.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.