A NATO további védelmi erők mozgósítását engedélyezte Koszovóba - jelentette be a szervezet sajtóközleményben.
A szervezet legfőbb döntéshozó testülete pénteken ülésezett, hogy megvitassa a koszovói helyzetet. A szövetségesek mély aggodalmukat fejezték ki az Észak-Koszovóban növekvő feszültségek miatt.
A NATO irányítása alatt álló koszovói békefenntartó haderő (KFOR) jelenlétét május óta megerősítették a régióban, a szervezet pedig úgy döntött, hogy engedélyezi további csapatok bevetését a kialakult feszültség csökkentésére. Azt egyelőre nem pontosították, hány osztagot küldenek és mely szövetséges országokból.
"Megteszünk minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a Koszovóban élő valamennyi ember számára fenntartsuk a biztonságos környezetet. Mindezt pártatlanul és ENSZ-megbízatásunkkal összhangban tesszük" - olvasható a sajtóközleményben.
A szervezet megerősítette, hogy a KFOR rendelkezésére bocsátja az összes erőforrást, amely megbízatásuk teljesítéshez szükséges.
A NATO a feleket a feszültségek azonnali csökkentésére szólította fel.
"Továbbra is sürgetjük Belgrádot és Pristinát, hogy vegyenek részt az EU által közvetített párbeszédben, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek tiszteletben tartják valamennyi közösség jogait. Ez kulcsfontosságú Koszovó tartós biztonsága és a régió stabilitása szempontjából - hangoztatta a brüsszeli székhelyű testület.
A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban zavargások törtek ki május végén, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta észak-koszovói térségben az ott leadott albán szavazatok alapján mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatalukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a KFOR katonáira támadtak.
Észak-Koszovóban vasárnap lövöldözés tört ki szerb nemzetiségű maszkos fegyveresek és koszovói rendőrök között. A tűzpárbaj egész nap tartott, egy rendőr meghalt, egy megsebesült, négy támadót lelőttek, hatot megsebesítettek, ötöt pedig letartóztattak a rendőrök. A koszovói rendőrség később nagy mennyiségű fegyvert talált és foglalt le a faluban.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
"Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.