Ortodox zsidók, akik Palesztina mellett és Izrael ellen tüntetnek
2023. október 11. 23:06
Első látásra meglepő: zsidók tüntetnek a Hamász mellett az izraeli háború idején. Kik ők és mit akarnak?
mandiner
Ortodox zsidók egy csoportja is kiállt Palesztina mellett New Yorkban. Két nappal az izraeli-palesztin konfliktus kitörése után szerveztek demonstrációt az ENSZ székháza elé. A Neturei Karta anticionista vallási csoport Facebook-oldalán arról írt, hogy megmozdulásukon Palesztina 1948-ban kezdődött izraeli megszállásának békés befejezésére szólítottak fel. A bejegyzésben hangsúlyozták, hogy ez az esemény azóta „az arabok és a zsidók számára megannyi szenvedést és vérontást okoz. Izrael állam létezése a béke legfőbb akadálya” – hangoztatták.
A történet megértéséhez a modern cionizmus gyökereihez kell visszamenni, mely egy alapvetően szekuláris nemzeti mozgalomként indult a 19. században.
Természetesen korábban is voltak elő- vagy proto-cionista mozgalmak, melyek között vallásosok is voltak, de ezek mellékszálak, amik messzire vezetnek.
A cionizmus alapvető célja az ókorban elpusztult zsidó állam helyreállítása volt az akkori oszmán Palesztina területén. A judaizmus azóta is ragaszkodással tekint a Szentföldre (lásd pl. a 137. zsoltár szövegét!), ám a rabbinikus judaizmusban kialakult a nézet, miszerint a zsidóság erőszakkal nem foglalhatja vissza őseinek otthonát, hanem várniuk kell a messiás elérkezéséig. Ez az ún. „három eskü”, mely szerint – többek között – a világ nem-zsidó népei megígérték Istennek, hogy nem nyomják el nagyon a zsidó népet, a zsidó nép pedig megígérte, hogy nem foglalja vissza erővel a Szentföldet.
Egyes vallásos zsidók máig erre a „három esküre" hivatkoznak, amiért elutasítják a modern cionizmust és Izrael államot.
Más vallásos zsidók úgy vélik, hogy mivel a holokauszt során a nem-zsidó népek megszegték ezt az esküt, ezért a zsidóságra sem vonatkozik a tilalom.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.