A letartóztatottak vallomása megerősíti az "ukrán nyom" létezését
2024. március 26. 18:01

Megerősíti az "ukrán nyom" létezését a Crocus City Hall kulturális központban múlt héten elkövetett terrortámadás ügyében letartóztatottak vallomása - jelentette ki kedden Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című műsora számára adott interjújában.

Meeting of Federal Security Service Board • President of Russia

Bortnyikov – president of russia

"Egyértelműen kijelenthetem, hogy a politikai háttér megvan ehhez. És az iszlamisták önmagukban nem lennének képesek előkészíteni egy ilyen akciót. Természetesen volt segítségük. És látjuk az ukrán nyomot, és az elnök (Vlagyimir Putyin) is beszélt erről" - mondta Bortnyikov a nyilatkozatban, amelyet az interjút készítő Pavel Zarubin újságíró kedden osztott meg a Telegram-csatornáján.
   
"Az elsődleges adatok, amelyeket a fogvatartottaktól kaptunk, megerősítik ezt. Tehát tovább pontosítjuk az információkat, amelyeknek meg kell mutatniuk, hogy valós-e az ukrán fél jelenléte és részvétele vagy sem. Mindenesetre egyelőre van alapunk arra, hogy azt mondjuk, ez pontosan így van" - tette hozzá az interjúban, amely teljes terjedelmében a tervek szerint vasárnap kerül majd adásba.
   
Korábban nyilatkozva Bortnyikov újságíróknak kijelentette, hogy az orosz biztonsági szervek folytatják a merénylet összes részvevőjének felkutatását, de a megrendelő kilétét még nem állapították meg. Azt is mondta ugyanakkor, hogy vannak fejlemények, amelyek az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ukrajna részvételére utalnak a terrortámadásban, amelynek 139 halálos áldozata és közel 200 sebesültje volt.
   
Állítása szerint a határ ukrán oldalán arra készültek, hogy a merénylőket hősként ünnepeljék.
   
"Úgy véljük, hogy az akciót mind maguk a radikális iszlamisták készítették elő, mind pedig, természetesen, a nyugati szakszolgálatok segítették őket, és maguk az ukrán szakszolgálatok is közvetlenül részt vettek benne" - mondta Bortnyikov.
   
Az is állította, hogy az ukrán hatóságok fegyvereseket képeztek ki a Közel-Keleten. Bortnyikov úgy vélekedett, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) terrorszervezetté kellene nyilvánítani. Kijelentette, hogy Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) parancsnoka legális célpont az orosz szolgálatok számára.

We have every chance to end the war with a victory this year – Ukraine's  Defence Intelligence Chief | Ukrainska Pravda

Budanov – pravda.ua
   

Az FSZB igazgatója kiemelte, hogy a terrorfenyegetés nem múlt el Oroszországban.
 

mti
Címkék:
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Orbán Viktor Melonival tárgyalt Rómában
    Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak Magyarország sikeres uniós elnökségéhez, különös tekintettel a versenyképességről szóló budapesti nyilatkozat elfogadására, valamint az albán csatlakozási tárgyalások megnyitására.
  • Csaló hisztériázott jogállamiságért az EU-ban
    Az EU első számú vezetője máig nem tisztázta a Covid-korrupciós gyanút, egy korábbi görög EP-képviselőnél pénzzel telt bőröndöket találtak a belga rendőrök, egy ciprusi EB-biztos bankszámlájára hatalmas pénz ömlött, azóta sem folyik eljárás ellene. Most újabb csontváz dőlt ki a szekrényből.
  • A kereszténység ördögi üldözése zajlik
    Miért van több joga egy bevándorló muzulmán fanatikusnak, mint egy őslakos európainak?! Természetesen a politikát belülről jobban ismerők tudják, hogy itt és most egy ördögi színjáték, egy hatalmas arcátlanság részesei vagyunk – lebbenti fel a fátylat az alantas manipulációról Homa János.
MTI Hírfelhasználó